Alpesi sí - A világbajnok szerint az őszinteség a kulcs ahhoz, hogy valakiből igazán nagy bajnok lehessen
A világbajnok szerint az őszinteség a kulcs ahhoz, hogy valakiből igazán nagy bajnok lehessen
Fotó: Europress/AFP

A világbajnok szerint az őszinteség a kulcs ahhoz, hogy valakiből igazán nagy bajnok lehessen

Kálmán LaciKálmán Laci
2020/12/30 14:15
Talán túlzás lenne azt állítani, hogy rosszul indult a szezon Henrik Kristoffersen számára, hisz hozta a top 10-es eredményeket és volt dobogója is, persze azért volt hiányérzete. Aztán jött a karácsony előtti utolsó verseny Madonnán, ahol nem lehetett megállítani, és megszerezte idei első győzelmét szlalomban. A 2019-es óriás-műlesikló világbajnok a Cortina2021 oldalán írt egy posztot, amelyből elég sokat megtudhatunk róla mint emberről és mint versenyzőről is.

Nem voltam épp egy mintagyerek. A suli nem nagyon érdekelt, többnyire csak unatkoztam. Bámultam ki az ablakon és számoltam vissza a hétvégéig hátralévő órákat, perceket. 

Péntektől vasárnapig síeltem. Ez a 48 óra adott értelmet a hét többi részének. Vasárnap esténként mindig szomorú voltam, ilyenkor egy örökkévalóságnak tűnt, ha belegondoltam, mikor síelhetek legközelebb.

A szüleim imádták a sportokat és ezt a szenvedélyüket továbbadták a bátyámnak, Magnusnak és nekem is. Persze egyáltalán nem kis bajnokoknak neveltek minket, sokkal inkább jó embereket akartak belőlünk faragni. Azt akarták, hogy töltsük meg a délutánjainkat mindenféle hasznos tevékenységgel, hogy ne legyen időnk bajba keveredni.

A család a megtakarításait sosem egzotikus nyaralásokra fordította, hanem arra, hogy Magnus és én egész évben részt tudjunk venni különböző tevékenységekben. Számomra ez azt jelentette, hogy kipróbálhattam magam egy csomó sportágban. 

Bringáztam, futottam, síeltem, hokiztam, sőt még motokrosszoztam is. Öt vagy hat éves lehettem, amikor kipróbáltam, és azóta sem hagytam abba teljesen. Persze nagyon óvatos vagyok és igyekszem ésszerű kockázatokat vállalni.

Ahogy egyre idősebb lettem, egyre jobban ment a síelés. Többé már nem kellett aggódnom a vasárnap esték miatt, mert minden nap vasárnap lett a számomra. Teljes heteket töltöttem havon, egész délelőttöket, délutánokat, szépen lassan elkezdtem építeni a pályafutásom. 

Óriásit mentek a norvégok Madonna di Campiglióban | Eurosport

Henrik Kristoffersen és Sebastian Foss-Solevaag révén kettős norvég győzelem született a férfi alpesi sízők világkupa-sorozatának keddi műlesikló versenyén. Az olaszországi Madonna di Campiglióban rendezett viadal első futamában Foss-Solevaag volt a leggyorsabb, míg világbajnok honfitársa csak 12. helyen zárt. Csakhogy a szakág vk-címvédője másodjára olyan fantasztikus ritmusban és tempóban csúszott le a pályán, hogy minden előtte álló riválisát megelőzte.

Ahogy elég idős lettem ahhoz, hogy a jövőmön gondolkozzam, a listám első helyén az szerepelt, hogy alpesi síző leszek. Sőt igazából nem is volt semmiféle lista. Ez volt az egyetlen opció. Az egyik legjobb akartam lenni. 

Ha visszatekintek a múltamra, utólag minden olyan megjósolhatónak tűnik, már-már szükségszerűnek. Az univerzum persze nem jelölt ki számomra semmilyen utat, egyszerűen csak könnyebb a sorsban hinni, amikor lesz valami, ami ennyire fontos a számunkra. 

Tehetséges voltam, így korán jöttek a jó eredmények a fiatalok között, aztán később akkor is, amikor a felnőttek között versenyeztem. Amikor síeltem, nem számított, hogy olimpián, világbajnokságon vagy Európa-kupán veszek részt. Én csak a hegyet láttam, a sílifteket, a kapukat és az órát. Igyekeztem győzelemre programozni magam. Az volt az elvem, hogy: tedd meg, amit meg kell tenned, ne hibázz és érj célba. Csak ez számított.

Mint mondtam, az egyik legjobb akartam lenni. Ehhez meg kellett tanulnom, hogy nyomás alatt se hibázzak, ugyanakkor el kellett fogadnom, hogy egy szezon során vannak jobb és rosszabb időszakok is. De, ha a legjobb akarsz lenni, mindig ott kell állni a dobogón. Olyankor is, amikor épp nem vagy a legjobb állapotban. Bármi történjék is, minden napnak jó napnak kell lennie.

Az, hogy minden versenyre egyformán kell összpontosítanom, segít nekem. Leegyszerűsíti azt, ami igazából nem is olyan egyszerű. Ha az ember elkezd azon gondolkodni, hogy miben különbözik az egyik hétvége a másikról, akkor elveszíti a fókuszt. Ennyi pedig elég is lehet ahhoz, hogy elveszítse a következő versenyt. A verseny az verseny, a hó pedig hó. Se több, se kevesebb.

Henrik KristoffersenFotó: Europress/AFP

Amikor ezt a sportágat választottam, nem gondoltam, hogy a sílelésen kívül minden ilyen bonyolult lesz. Soha eszembe sem jutott, hogy majd híres leszek. Nem gondoltam, hogy majd a médiát is meg kell tanulnom kezelni. A médiát, amely időnként segít, néha akadályt gördít eléd, máskor meg valahol a kettő között van. 

Amikor az első olimpiai érmemet nyertem, még csak 19 éves voltam, de már pontosan tudtam, milyen érzés a legnagyobbak ellen versenyezni. Arról azonban fogalmam sem volt, hogyan kell viselkedni a kamerák, a mikrofonok előtt. Akkor derült ki számomra az igazság: ezen a szinten a sport már a szórakoztatásról szól.

Ha teszel vagy mondasz valami rosszat, szórakoztatni fogod a közönséget. Jobban, mint gondoltad volna, de korántsem úgy, ahogy szeretted volna. Ha magadról beszélsz, azzal betekintést engedsz a privát életedbe, ami elveszi az energiádat a munkádról. Létrejön egy szóbeli megállapodás közted és azok között, akik tájékoztatják a közvéleményt veled kapcsolatban. Rájuk bízol bizonyos gondolatokat, érzéseket, ők pedig segítenek abban, hogy a nézők, olvasók jobban megértsék a történeted. Hogy honnan is jössz és mik a céljaid. 

Amikor a felnőtt válogatott tagja lettem, egy új világban találtam magam, ahol sokat kellett tanulnom. A technikai számokban senki sem volt, aki a világkupában a top 30-ban lett volna. De én tíz év után újra dobogókat és győzelmeket hoztam a csapatnak. 

A gyors számoknál más a helyzet. Ott akkor is, most is egy nagyon erős és dinamikus csapat volt, ahol a versenyzők támogatták egymást, és mindenki vigyázott a másikra. 

Henrik KristoffersenFotó: Europress/AFP

Aksel Lund Svindal sokat segített nekem abban, hogy hogyan birkózzam meg a pályán kívüli dolgokkal. A legfontosabb, amit megtanultam, hogy mindig meg kell próbálnom őszintének lenni. Magammal és másokkal szemben is. 

Mivel a síelés az életem, és mivel úgy élhetek, ahogy szeretnék, már semmi sem tudja elvenni a kedvem vasárnap esténként. 

Hozzászólások