Technikai - Wehrlein jól megmondta
Wehrlein jól megmondta
Fotó: Europress/AFP

Wehrlein jól megmondta

Csaba VörösCsaba Vörös
2019/01/22 15:34

Szinte semmivel nem ért egyet Pascal Wehrlein, amit eddig a Formula-E-ről mondtak.

A fiatal német versenyző január elején került a sorozatba, az IndyCarba szerződő Félix Rosenqvist helyére. A Formula-1-ből érkező Wehrlein Marokkóban egyetlen kanyart ment a futamon, amikor hátulról megtorpedózta a korábbi bajnok Lucas di Grassi, és így kénytelen volt feladni a küzdelmet. Mivel a Mahindra másik autójával Jérome D’Ambrosio nyerni tudott, Wehrlein úgy érzi, ha nincs az ütközés, erre ő is képes lett volna. Ennek ellenére szerinte nem olyan bonyolult a Formula-E, mint ahogy arra sokan panaszkodni szoktak. Az energiamenedzsmentet sem találja ördögtől valónak, inkább könnyen megtanulhatónak. Mint mondta, minden aspektust begyakorolnak előre a szimulátorban, amiket, ha megjegyez az ember, a többi már megy magától.

Viszont a Mahindra ifjú titánja nagyon jónak tartja, hogy egy nap alatt lezavarják az egész versenyprogramot a szabadedzéstől a futamig. A Formula-1-ben ez elképzelhetetlen, hiszen ott órákon át kell vitatkozni a mérnökökkel, hogy hol találjanak még egy árva tizedmásodpercet a gyors körön. Szerinte a Formula-E ennél emberibb, mert hajnaltól estig tart a program, az ember gyorsan reagál a feladatokra, utána pedig már következik is a verseny. Igaz, ebben még nincsen tapasztalata, de tudja, hogy milyen értékeket kell elérnie menet közben, s emiatt nem fél a kihívástól. Pedig sokan éppen a mentális megterhelésre panaszkodtak, többek között Felipe Massa is. Wehrlein szerint ez nem nagy kunszt.

Ha a német mindezt valóban így gondolja, akkor a Ferrari nem véletlenül szerződtette őt, mint tesztversenyzőt. 

Hozzászólások