WEC - Alonso optimista és boldog
Alonso optimista és boldog
Fotó: Europress/AFP

Alonso optimista és boldog

Csaba VörösCsaba Vörös
2019/05/06 15:54

Ebben az évben bármely futamon indult el a spanyolok kétszeres világbajnoka, győzött.

Az év elején Fernando Alonso bemelegítésképpen Daytonában nyert 24 órás versenyt egy Cadillac-kel. Ezt követte – ismét Amerikában – egy újabb siker, ezúttal Sebringben, most pedig a hétvégén nyert Spa-Francorchamps-ban. 

Feltűnően boldog volt a 6 órás Spa-i WEC-forduló díjkiosztóján Alonso. Azzal magyarázta ennek okát, hogy az extrém körülmények (még havazott is) ellenére, sikerült gond nélkül vezetnie, és karnyújtásnyira került az újabb világbajnoki címtől. A Sébastien Buemi és Kazuki Nakajima társaként szereplő ex-Formula-1-es versenyzőnek minden esélye megvan arra, hogy újra világbajnok legyen; hiszen a június közepi Le Mans-i 24 óráson 39 pontot lehet gyűjteni, s a 8-as rajtszámú Toyota legénységnek 31 pont az előnye. Az igazsághoz hozzátartozik még, ha Silverstone után nem zárják ki őket a végelszámolásnál, akkor a trió már bajnok lenne.

Alonso optimizmusa az Indy 500 előtt érthető. Győzelmi sorozatával akár be is teljesülhet az álma, a Triple Crown, amihez már csak Indianapolis hiányzik. Az előjelek valóban biztatóak, miután a McLaren egyedül készíti fel autóját a megmérettetésre, nem úgy két évvel ezelőtt, amikor az Andretti Motorsport fúziójával jött létre a program. De történjék bármi a május végi 500 mérföldes versenyen, Fernando Alonso június 15-16-án címvédőkén áll rajthoz Le Mans-ban, ahol akár pályafutása harmadik világbajnoki címét is megszerezheti.


          

Hozzászólások