Technikai - Vettel és a Ferrari megtörte a Mercedes uralmat!
Vettel és a Ferrari megtörte a Mercedes uralmat!
Fotó: Europress/Getty

Vettel és a Ferrari megtörte a Mercedes uralmat!

Farkasvolgyi GáborFarkasvolgyi Gábor
2015/03/29 11:24

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Malajziai Nagydíjat, így nyolc futam után megszakadt a Mercedes istálló győzelmi sorozata. Vettel pályafutása 141. versenyén a 40. sikerét aratta, egyúttal egyértelművé tette, hogy a címvédő Mercedes első számú kihívója az idén a Ferrari lesz. Vettel mögött a vb-címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes) végzett a második, csapattársa, a német Nico Rosberg pedig a harmadik helyen.

34 fokos melegben, 62 fokos aszfalton vette kezdetét az idény második nagydíja. A rajtot kiválóan kapa el a pole-pozícióból induló Lewis Hamilton és úgy tűnt, hogy az első kanyart csapattársa, Nico Rosberg veszi majd másodikként, ám az időmérőn a két Mercedes közé befurakodó Sebastian Vettel meg tudta tartani pozícióját, így az első kört a második helyen zárta, igaz hét tizeddel Hamilton mögött. A rajt utáni első körben Pastor Maldonado és Kimi Räikkönen is defektet kapott, a nem várt boxkiállás után mindketten folytathatták.

A Saubernél is foghatták a fejüket, Nasr orrkúpcseréje (Räikkönen defektjéből vállalt oroszlánrészt) után Marcus Ericsson borzolta a kedélyeket, a svéd kicsúszott a célegyenes végén amikor megpróbálta - igen optimistán - megelőzni Nico Hülkenberget. A kicsúszást követően jött a biztonsági autó, amikor pedig elhagyta a pályát, olyat láthattunk, amit nagyon régen nem: VERSENYT!

Az élen a két kiállásos taktikát választó Sebastian Vettel haladt, mögötte Hülkenberg, Grosjean, Sainz, Pérez, Hamilton, Ricciardo, Massa, Rosberg, Kvjat volt a sorrend. Vettel előnye a 7. körre már közel négy másodperc volt, a Mercedesek bent ragadtak a mezőnyben és mire Hamilton átverekedte magát és megérkezett a második helyre (11. körben), akkor a német már 10 másodperces előnnyel haladt az első helyen. A két éllovas mögött öldöklő csata zajlott minden pozícióért, nem túlzás kijelenteni, hogy a sepangi verseny első 10 köre több izgalmat hozott, mint a komplett Ausztrál Nagydíj.

A 18. körben jött ki első kerékcseréjére Sebastian Vettel és ezt követően visszaállt a „világ rendje”, a két Mercedes visszaállt az élre, Hamilton a kör végén 8 másodperces előnnyel vezetett csapattársa, Nico Rosberg előtt. Mindeközben Kimi Räikkönen begyújtotta a rakétákat és elkezdte átverekedni magát a mezőnyön, pár kör alatt a 13. helyről a 9. pozícióig jött fel. A 20. körben Sebastian Vettel megfutotta a verseny addigi leggyorsabb körét, ami amúgy 2.5 másodperccel jobb volt, mint az élen haladó Hamiltoné. A 22. körben a négyszeres világbajnok aztán versenykörülmények között előzte meg honfitársát, Nico Rosberget, majd nem sokkal később Lewis Hamiltont is, igaz a brit már boxba tartott. Hamilton közepes keveréket kapott, ez azt jelentette, hogy még egyszer ki kell majd állnia. Izgalmakban nem volt hiány, a Ferrari borzasztóan erősnek tűnt, az olaszok nem a levegőbe beszéltek amikor azt mondták, hogy megékeztek a Mercik mögé.

A Ferrari visszatért, vele párhuzamosan pedig a versenyzés is az F1-be

Mindeközben Fernando Alonso műszaki hiba miatt kiállt, Jenson Button azonban folytathatta a McLaren-Honda számára tesztelésnek is felfogható Malajziai Nagydíjat. A 28. körben Kimi Räikkönen megérkezett a harmadik helyre, a finn tíz kör alatt tíz helyet javított. Räikkönen „királysága” azonban csak a következő körig tartott, Rosberg a célegyenesben könnyedén megelőzte a finnt, Hamilton pedig ugyan ebben a körben egy 1:43-as idővel jelezte, igényt tart a győzelemre. A brit körönként egy másodperccel volt gyorsabb Vettelnél, akinek a 32. körben így is 18 másodperc volt az előnye. A38. körben Vettel megkapta a kemény keveréket, amely utolsó szettje volt és Hamilton is keményekért ment a boxba. A brit jobb időket ment Vettelnél és közelített a második helyen haladó Rosberghez, akinek valószínűleg el kellett volna, hogy engedje csapattársát. A felesleges félreértéseket és az esetleges vitás szituációkat elkerülve a Mercedes kihívta a boxba a németet, így Hamilton ölébe hullott a második pozíció. A világbajnoki címvédő ugyanakkor nem tudta ledolgozni hátrányát Vettellel szemben, mert bár gyorsabb volt nála, de mégsem eléggé.

A Ferrari tökéletes taktikát követett Sepangban végig a hétvége során. Vettelt két kiálláson tartani kiváló húzás volt, ezzel szemben a Mercedes hibázott amikor a biztonsági autó bejövetelekor kivette mindkét versenyzőjét és nem hagyta többet futni őket a közepes keveréken. Az „ezüstnyilak” a rossz taktika miatt elbukták a Malajziai Nagydíjat, ám hiba lenne csak őket ostorozni, inkább ünnepeljük a Ferrarit, amelynek köszönhetően úgy tűnik, hogy egyáltalán nem lesz lefutott a 2015-ös idény. Maurizio Arrivabene a télen kemény kézzel rendet vágott a Ferrari háza táján, a mérnökök kiváló motort fejlesztettek, Vettel személyében egy „robotot” igazoltak és úgy tűnik Räikkönen is ismét kedvet kapott az autóversenyzéshez. Két futam után kijelenthető, hogy a Mercedes első számú kihívója kétséget kizárólag a Ferrari, amely a 2013-as Spanyol Nagydíj után nyert ismét futamot.

Ami Sebastian Vettelt illeti, a német mindössze a második versenyén megszerezte első győzelmét a Ferrarival (2013-as Brazil Nagydíj óta először nyert), Michael Schumacher erre hét futamot kellett, hogy várjon (1996 spanyol nagydíj). Aminek viszont még talán ennél is jobban örült Vettel az az, hogy a vége előtt nem sokkal kört adott egykori csapata, a Red Bull mindkét versenyzőjének finoman jelezvén, hogy csapatváltása valóban időszerű volt. Vettel a leintést követően úgy örült, mint talán még soha, talán még ő sem gondolta volna, hogy mindössze két futamot kell várnia az első győzelmére Ferrari-színekben.

A második helyen a Mercedes világbajnoki címvédője, Lewis Hamilton zárt megelőzve csapattársát Nico Rosberget, aki mögött Kimi Räikkönen zárt, a peches finn parádés versenyt futott, a 11. helyről hozta be a Ferrarit majdnem a dobogóra. A negyedik és ötödik helyet a két Williams kaparintotta meg, míg a hetedik helyen Max Verstappen végzett, aki ezzel minden idők legfiatalabb pontszerzője lett az F1-ben (csapattársa Sainz elleni előzését még sokáig fogjuk emlegetni…). A maradék két pontszerző helyet a Red Bullok szerezték meg, a Lotus így az idénynyitó után Malajziában sem tudott pontszerző helyen zárni. Meg kell említeni még a Manort, amelynek két autóját egy időben soha sem lehetett a pályán látni a hétvégé során, Roberto Merhi ugyanakkor be tudta fejezni a versenyt, ezt például egyik McLaren-Honda sem mondhatja el magáról.

Folytatás április 12-én Kínában, remélhetőleg hasonlóan izgalmas versennyel.

A Malajziai Nagydíj hivatalos végeredmény

A világbajnoki pontverseny állása:

1 Lewis Hamilton 43

2 Sebastian Vettel 40

3 Nico Rosberg 33

4 Felipe Massa 20

5 Kimi Raikkonen 12

6 Felipe Nasr 10

7 Valtteri Bottas 10

8 Daniel Ricciardo 9

9 Nico Hulkenberg 6

10 Max Verstappen 6

11 Carlos Sainz Jnr 6

12 Marcus Ericsson 4

13 Daniil Kvyat 2

14 Sergio Perez 1

15 Jenson Button 0

16 Romain Grosjean 0

17 Roberto Merhi 0

Kontstruktőri világbajnokság állása:

1 Mercedes 76

2 Ferrari 37

3 Williams 30

4 Sauber 14

5 Toro Rosso 12

6 Red Bull 11

7 Force India 7

8 McLaren 0

9 Lotus 0

10 Manor 0

Hozzászólások