Moto GP - MotoGP: portugál siker a piros zászló után!
MotoGP: portugál siker a piros zászló után!
Fotó: Europress/AFP

MotoGP: portugál siker a piros zászló után!

Baranyai BalázsBaranyai Balázs
2020/08/23 16:46
Ismét Spielberg volt a helyszín a gyorsaságimotoros-világbajnokságon, ezúttal Stájer Nagydíj néven. Beszédtéma viszont ezúttal is akadt bőven – ebben úgy tűnik nem várható változás idén.

Nagy vihart kavart a múlt heti osztrák futam, amit követően a szervezők cselekedtek is a közvélemény nyomásának eleget téve. Meghosszabbították a falat és a hálót a Morbidelli-bukás helyszínén, így az elszabadult járművek már nehezebben tudnak veszélyesen visszaérkezni a pályára. Zarco pedig kapott egy büntetést: habár a franciát meg kellett műteni sérülése miatt és a teljes pénteket ki kellett hagynia, csak a boxból rajtolhatott (holott az időmérőn fantasztikusan ment és az első sorba kvalifikálta magát végül).

A jó hír, hogy – még ha nem is ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően -, de a hétvégét megúsztuk komolyabb sérülés nélkül. Komoly motortörés azonban volt és az őrültekháza sem maradt el. Nem unatkoztunk.

Életében először indulhatott a pole-ból Pol Espargaro (ez volt a KTM első rajtelsősége is egyben) és a spanyol nagyon elszánt volt, hogy életében először megnyerjen egy futamot a MotoGP-ben. A rajtot azonban kicsit elrontotta és a gumiválasztása sem volt rendben – Rins társaságában csak az élmenők mögött tudott haladni tisztes távolból figyelve őket.

Mir (36) már készül Miller és Nakagami elé kerülni, mögötte Pol Espargaro és Rins helyezkedik.Mir (36) már készül Miller és Nakagami elé kerülni, mögötte Pol Espargaro és Rins helyezkedik.Fotó: Europress/AFP

A legerősebbnek egyértelműen Mir tűnt, aki a Suzuki nyergében hamar az élre állt és Millert leküzdve megkezdte egy megnyugtató előny kiépítését a féltávot követően. Az ausztrál (aki egy szombati bukást követően sérülés is hátráltatott) ezek után visszacsúszott Nakagami mögé, aki kiemelkedő tempót hozott a Hondával mindenki legnagyobb meglepetésére. Érett tehát az újabb hatalmas meglepetés, amikor egy balesetet követően piros zászlóval kellett félbeszakítani a versenyt.

Maverick Vinales folyamatos technikai gondokkal küzdött, 16 kör után pedig elszabadult alatta a motor és a célegyenes végén egyszerűen leugrott róla 200 fölötti tempónál. A fék hibásodott meg: a visszajátszásban jól látszódott a grafikán, hogy be van húzva a fékkar, a motor mégsem lassul. Ezt észlelve a spanyol az aszfaltra vetődött, a Yamaha pedig teljes erővel a légfalba csapódott. A gép teljesen összetört és ki is gyulladt. Ami ezzel kapcsolatban érdekes volt még, az a többi yamahás reakciója a boxba menet: Quartararo és Rossi mutogatták egymásnak, hogy az ő fékjük sem működik tökéletesen. Ők végül szerencsére megúszták és a folytatásban be tudták hozni a gépet nagyobb malőrök nélkül.


Új rajt következett tehát és akik készültek erre, azok még korábban megspóroltak maguknak egy-egy friss gumit a szabadedzések alatt. Jack Miller pont ilyen volt. A ducatis az élre állt és úgy tűnt, tán el sem lehet majd kapni az utolsó körökben. Joan Mir a használt közepes abroncsokon visszaesett a többiekhez képest, Nakagami szintén – a KTM-ek viszont új életre keltek. Pol Espargaro hatalmas tempót diktált és feljött Miller mögé, utána Oliveira és Binder következtek. A dél-afrikai azonban hibázott egyet, majd tempót veszített, így lemaradt a győzelemért folyó harcról (Dovi megelőzte és egy elfékezés után a 8. helyre csúszott vissza).

Espargaro elment Miller mellett is és nagyon eltökélt volt: érezni lehetett, hogy itt nem lehet elvenni tőle ezt a sikert. Az utolsó körben viszont rossz ívet választott a 2-es kanyarban és elrontotta a kigyorsítást – ezt kihasználva pedig Miller az élre tört. Espargaro természetesen az utolsó szektorban visszatámadott, de az ausztrál a célegyenesre fordítóban kitette őt a pályáról. A nevető harmadik pedig így Oliveira lett, aki a Tech3 KTM-mel élete első győzelmét aratta a királykategóriában. Egyébként ez volt az első portugál győzelem is egyben. 2016 óta megy itt a mezőny és eddig kizárólag Ducati-sikerek születtek Spielbergben – most viszont a KTM diadalmaskodott. Borult a papírforma, óriási győzelem volt ez a fiatal motorostól.

Espargaro két pozíciót bukott az utolsó kanyarban, Oliveira őt és Millert is elkepta.Espargaro két pozíciót bukott az utolsó kanyarban, Oliveira őt és Millert is elkepta.Fotó: Europress/AFP

Oliveira mögött Miller és Espargaro futottak be, utánuk Mir, Dovizioso, Rins, Nakagami és Binder értek célba. A Rossi csak 9. lett, Quartararo pedig 13. a gyengélkedő Yamahával. Zarco sérülten, a mezőny végéről a bravúros 14. helyet gyűjtötte be. Eddig egyébként 5 futamon 4 különböző győztesünk van, 3 különböző gyártó gépein. A világbajnokság teljesen kiszámíthatatlan, szoros és sokszínű. Ez a tökéletes vb – elég csak Marquezt kitenni az egyenletből és az izgalmakra sem lehet panasz.

Nem szabad elmenni Marc Marquez mellett sem szó nélkül. A spanyol nem indulhat majd Misanóban – sőt, a HRC bejelentése szerint további 2-3 hónap kihagyás vár majd rá. Ez pedig további kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy pontosan mi is történt vele. Elvégre kirakott egy fotót, ahol a sérült bal karja elég jól néz ki, a jobb kézfeje azonban be volt kötve. Volt egy videóüzenete is a tévéközvetítésben, ahol a jobb kézfeje egyáltalán nem látszódott. Semmilyen információnk nincs arról, hogy mi a helyzet a címvédővel. Annyit tudunk, hogy majd csak akkor térhet vissza, ha már 100%-os lesz.

A Honda azonban így kukázhatja ezt az évet. És Marquez hiányában azt is látniuk kell, hogy az idei motor kapcsán pocsék munkát végeztek: a 2020-as fejlesztésű motorjaik egyike sem szerzett pontot a második osztrák versenyen. Nakagami ugyan jó hétvégét zárt de ő a 2019-es gépet használja (ami amúgy szintén nem volt valami jó koncepció). Marquez kiesésével a Honda botrányos motorfejlesztései is reflektorfénybe kerülnek, ami érzékeny pont lehet a japán gyártó számára.

Bezzecchi élete első győzelmét aratta Jorge Martin büntetésének következtében.Bezzecchi élete első győzelmét aratta Jorge Martin büntetésének következtében.Fotó: Europress/AFP

A Moto2-ben gyengélkedtek a bajnokesélyesek. Luca Marini szenvedett és csak a 7. lett, Bastianini 10.-ként zárt. Nagashima a kimondottan mély hullámvölgye után összekapta magát és összehozott egy 4. helyet, előtte pedig Remy Gardner futott be. Az élen azonban botrányos végjáték alakította a sorrendet. Az utolsó körben Jorge Martin – a versenyt végig vezetve – meg tudta tartani az előnyét Bezzecchivel szemben, aki még csak előzési kísérletig sem jutott. Martin megérdemelten nyert, ám teljesen váratlanul utólag megbüntették és visszasorolták olasz vetélytársa mögé. Az indok az volt, hogy a pályát kiszélesítve ráment a zöld felfestésre az utolsó körben, így a szabályok értelmében hátrasorolták. Nagyjából 2 centit szélesített ki és hasonló vétségek esetén a futam korábbi szakaszában minimum figyelmeztették a versenyzőket, mielőtt büntették őket. Itt azonban egy elhanyagolható súlyú szabálytalanság miatt megfosztották a futamgyőzelemtől csak úgy Martint. Kis szabálysértés, hatalmas büntetés – olyan ez, mint a focibíró, aki szeretne főszereplővé válni. A szabályalkotóknak sürgősen újra kéne gondolniuk pár dolgot a következő fordulóig.

A Moto3-ban szerencsére már nem volt ilyen utólagos visszasorolás – mondjuk a múlt heti futamtól eltérően. Vietti behúzta a futamot Arbolino előtt, utánuk Ogura érkezett be. A listavezető Arenas egy gyenge hétvégéből hozott ki egy bravúros 5. helyet – kihasználva több rivális bukását (Öncü kiütötte Sasakit a csapattársát, de McPhee is elesett). Suzuki és Raul Fernadez a 7-8. helyeken zártak.

A folytatás szeptember 13-án Misanóból következik majd, ahol szintén dupla fordulót tartanak. 

Eredmények:

MotoGP (12 kör):
1. Miguel Oliveira (portugál, KTM) 16:56.025 perc
2. Jack Miller (ausztrál, Ducati) 0.316 másodperc hátrány
3. Pol Espargaro (spanyol, KTM) 0.540 mp h.
Az állás öt futam után: 1. Fabio Quartararo (francia, Yamaha) 70 pont, 2. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati) 67, 3. Miller 56

Moto2 (25 kör):
1. Marco Bezzecchi (olasz, Kalex) 37:12.461 perc
2. Jorge Martin (spanyol, Kalex) azonos idővel
3. Remy Gardner (ausztrál Kalex) 1.027 másodperc hátrány
Az állás hat futam után: 1. Luca Marini (olasz, Kalex) 87 pont, 2. Enea Bastianini (olasz, Kalex) 79, 3. Martin 79

Moto3 (23 kör):
1. Celestino Vietti (olasz, KTM) 37:10.319 perc
2. Tony Arbolino (olasz, Honda) 0.410 másodperc hátrány
3. Ogura Aj (japán, Honda) 0.938 mp h.
Az állás hat futam után: 1. Albert Arenas (spanyol, KTM) 106 pont, 2. Ogura 81, 3. John McPhee (brit, Honda) 67
Hozzászólások