Moto GP - MotoGP, Mugello: Petrucci életében először tudott nyerni!
MotoGP, Mugello: Petrucci életében először tudott nyerni!
Fotó: Europress/AFP

MotoGP, Mugello: Petrucci életében először tudott nyerni!

Baranyai BalázsBaranyai Balázs
2019/06/02 18:03

Olaszországban ismét bebizonyosodott, hogy Marc Marquez nem verhetetlen, olykor még őt is meg lehet csípni. Ezúttal pedig egy hazai versenyző, olasz motorral kapta el.

Több jel is arra utalt a versenyt megelőzően, hogy talán nem Marquez a favorit Mugellóban. A múltban sem a Honda, sem pedig ő nem volt itt különösebben erős, ráadásul a spanyol betegen vetette bele magát a hétvégébe: pénteken lázasan motorozott és úgy érezte, hogy hosszabb távon csak olyan 80%-os teljesítményre lehet képes ilyen állapotban. Vasárnapra azonban jobban lett - Petruccihoz hasonlóan, aki szintén betegséggel küzdött a hétvége elején. Bírták erővel, pedig a nagy forróságban kiemelkedő fizikumra volt szükségük.

Már az első körtől fogva pokoli volt a tempó. A mezőny eleje együtt tudott maradni, egy szép nagy vonatot formázva vonultak a pályán és persze az előzések sem maradtak el. Eleinte a Hondák meglepően jól mentek, idővel viszont Crutchlow és Nakagami is visszaestek (Lorenzo neve pedig ezúttal is legfeljebb csak a pontszerzés kapcsán merülhetett fel). A Yamahák elrontották a rajtot (mármint Quartararo és Morbidelli) és a versenytempójuk sem volt túl jó, így a hangvilások ismét pocsék hétvégét zártak, amiben vélhetően a magas hőmérsékletnek is volt szerepe. Különösen igaz ez a gyári versenyzőkre, hiszen Vinales végig a középmezőnyben motorozott, míg Rossi egy botrányos időmérő után a 18. helyről indulva sem tudott feljavulni - végül elesett, így nem szerzett pontot.

Ez azt jelentette, hogy az igazán fontos pozíciókért a Ducatik, Marquez és a remekül rajtoló Rins harcolhattak. A Ducatinál sokáig keresgélték a beállításokat, de úgy tűnt, hogy a versenyre összeállt a csomag, szinte végig dominálni tudtak a futam során. Marquez az első körökben nem tudott meglógni, majd elkapta őt Miller, Petrucci, Dovizioso és Rins is. Ők öten egész sokáig együtt tudtak maradni és minden igényt kielégítő parádés motorversenyt produkáltak a nézők nagy örömére.

Quartararo a második helyről indulhatott Mugellóban, oda kell rá figyelni.Quartararo a második helyről indulhatott Mugellóban, oda kell rá figyelni. Fotó: Europress/AFP

A féltávon túl azonban a gumik elkezdtek kopni, így a nagy első boly megszűnt, majd Miller is elesett - csapattársához, a szintén kitűnően teljesítő Bagnaiához hasonlóan. Négyen maradtak, köztük Rins pedig már csak követő üzemmódban, hiszen elkészült a gumikkal. A két gyári Ducati és Marquez gyűrték egymást a győzelemért - talán Petrucci tűnt közülük a legerősebbnek. Pedig joggal merülhetett föl, hogy esetleg a csapat érdekeit szem előtt tartva esetleg hátvédként tűnjön fel Dovi mellett, ám a jelek szerint még túl korán van ahhoz, hogy az olasz istállónál ilyet kérjenek tőle. Petrucci mindent beleadott, helyenként kőkeményen motorozott és végül megérdemelten tudott így nyerni. Dovitól ez a produkció ezúttal csak egy harmadik helyre lett elég - Marquez pedig ha nem is sokkal, de lecsúszott a győzelemről és csak másodikként zárt.

Ez volt Petrucci élete első királykategóriás sikere, ami érett már egy ideje. Az olasz évek óta küzdött ezért, sokat dolgozott, kilókat adott le - már-már megszállott módon hajtotta a sikert, amit most végül sikerült elérnie. Kevés alázatosabb sportember van a mezőnyben nála, öröm volt látni a győzelmét hazai közönség előtt. Dovi önmagában a dobogóval még elégedett is lehetne, ám ahogy Marquez nyilatkozata is jelezte, ez az eredmény sokkal inkább a spanyolnak jó. Marqueznél csak Petrucci szerzett több pontot (ő is csak 5-tel úgy, hogy szinte nem tényező a pontversenyben), mindenki más kapot. Márpedig a címvédő főleg csak arra játszott, hogy a fő riválisai (Dovi, Rossi, Rins) mögötte maradjanak. Ezt a célt pedig most is kipipálhatta, így megint csak ő örülhetett igazán.

Alex Marquez második győzelmét aratta és ezzel ő lehet Baldassarri idei kihívója is akárAlex Marquez második győzelmét aratta és ezzel ő lehet Baldassarri idei kihívója is akár Fotó: Europress/AFP

A Moto2-ben nem várt fordulat következett be: Alex Marquez zsinórban második futamgyőzelmét szerezve bejelentkezett a bajnoki címért, holott sokan már le is írták őt az első futamok után. A korábbi Moto3-as világbajnok azonban nagyon összeszedetten ment végig és sikerült kihasználnia ellenfeleinek a hibáit. Luca Marini hazai közönség előtt, meglepetésemberként kötött ki a második helyen, majd Lüthi következett. Baldassarri hátulról rajtolva, nagy felzárkózást követően futott be negyedikként, mögötte Augusto Fernandez végzett.

A Moto3 szállította a szokásos drámát. Ráadásul az olasz közönség itt is joggal örülhetett: Tony Arbolino élete első vb-sikerét aratta, a világbajnoki címért küzdő Dalla Porta pedig második lett. Jaume Masia sokáig alig került a képernyőre, majd a hajrában szinte a semmiből - amikor igazán kellett -, egyszer csak megérkezett és magcsípte a dobogó legalsó fokát. Antonelli és Foggia éppen csak mögöttük futottak be; Canet a 7., Suzuki a 8. lett.

A világbajnokság következő állomása Barcelona lesz majd, június 16-án.

Hozzászólások