Moto GP - MotoGP, Austin: Marquez megajándékozta Rossiékat
MotoGP, Austin: Marquez megajándékozta Rossiékat
Fotó: Europress/AFP

MotoGP, Austin: Marquez megajándékozta Rossiékat

Baranyai BalázsBaranyai Balázs
2019/04/15 21:23

Igen ám, de a sport egyik szépsége, hogy meglepetések igenis vannak – ezt tapasztalhattuk meg Austinban. Az amerikai pálya abszolút Marquez felségterülete volt eddig, hiszen ahányszor elindult itt, mindig ő nyert – ráadásul a mostani futam első felében is ennek megfelelő dominanciát mutatott. Az első helyről rajtolva a sor élére állt és habár Valentino Rossi egy darabig tudta követni, néhány kör után elszakadt és magányosan folytatta a körözgetést. Alakult a papírforma, a tempóját a riválisok képtelenek voltak tartani, ám egyszer csak a semmiből jött valami, ami mindent megváltoztatott. Egy Marquez hiba. A címvédő túl nagy tempóban száguldott be egy éles kanyarba, ahol ráadásul a kanyarcsúcspontot is elvétette, a motor pedig kicsúszott alóla.

Bukfencezett a földön, nagyon nehezen tudta csak felállítani a gépet, ami ráadásul még le is fulladt – így ért véget Marquez versenye. Marc évről-évre fejlődik, egyre érettebb és kiegyensúlyozottabb. Nagyon keveset hibázik, de így is minden szezonban van 2-3 olyan hétvége, ahol ilyen-olyan okokból gyengébb eredményeket szállít. A jelek szerint ez volt idén az első ilyen és nehéz megmondani, hogy lesz-e még ehhez hasonló idén – és ha lesz, hányszor. Épp ezért a többieknek mindenképpen élniük kell ezekkel a lehetőségekkel és ki kell használniuk a hétszeres világbajnok hibáit, mert nem sok van belőlük.

Marquez hibájából Rins és Rossi húzott hasznot Austinban.Marquez hibájából Rins és Rossi húzott hasznot Austinban. Fotó: Europress/AFP

Dovizioso gyenge versenyen van túl, a Ducatinak nem fekszik a pálya, ám az olasz hátulról rajtolva így is fel tudott jönni egészen a 4. pozícióig – kis híján a szintén ducatis Jack Millert is meg tudta csípni. A csapattársa, Petrucci szintén halvány volt, nem beszélve az idén ismét nehézségekkel küszködő Jorge Lorenzóról (aki technikai gondok miatt végül kiállni kényszerült), valamint a rajtnál kiugró (és emiatt büntetést kapó) Maverick Vinalesről. Csak két motoros volt a mezőnyben, aki igazán erős tudott lenni, közöttük dőlt el a győzelem sorsa. Az egyik a már említett Valentino Rossi volt, aki főleg a futam első kétharmadában nagyon gyors és stabil tempót mutatott – Marquez bukása után egyértelműen ő tűnt a fő esélyesnek.

Ő viszont nem volt egyedül. Csatlakozott hozzá ugyanis a Suzuki fiatal kiválósága, Alex Rins is. A spanyol jól gazdálkodott a gumikkal, a motorja pedig épp oly erős volt, mint olasz riválisáé. Nagyjából 5 körrel a vége előtt már egyértelmű volt, hogy előzni fog – csak az volt a kérdés, hogy Rossi tud-e erre reagálni, van-e még benne ennyi, hogy visszavágjon. Nos, Rins a technikás, kanyargós szakaszon beszúrta a motorját és simán elment, Rossi pedig erre csak egy kamikáze manőverrel tudott reagálni a hátsó egyenes végén, de reménytelen volt, hogy célt érjen vele. Rins erősebb volt és meg is nyerte a versenyt, Rossi pedig Argentína után ismét meg kellett, hogy elégedjen a második hellyel. Ez volt Rins élete első győzelme a királykategóriában, de Rossi is már jó ideje nem nyújtott ilyen bíztató teljesítményt. Meglátjuk, hosszú távon is tudnak-e ilyen jól menni.

Aaron Canet és Jaume Masia eddig a Moto3-as mezőny élén.Aaron Canet és Jaume Masia eddig a Moto3-as mezőny élén. Fotó: Europress/AFP

A Moto2-ben teljes volt a felfordulás. Az eddig uralkodó Baldassarri hátulról rajtolt, majd rögtön az első körben ki is esett: az előtte hibázó Jorge Martinnak ment neki hátulról, ami után már nem tudott a motoron maradni. Vierge szintén kiesett, őt a rajtnál ütötték ki, valamint az idei meglepetésember, Remy Gardner is halovány volt, csak pár pontot gyűjtött. Austinban kétségtelenül a két Dynavoltos volt a legerősebb: Lüthi végül nagyszerű teljesítménnyel elhozta az első helyet, míg Schrötter az élről rajtolva végül másodikként zárt. A harmadik pozícióban Jorge Navarrót intették le, majd a Pons csapatnál beugró Pasini zárt negyedikként. Az elkopó gumik miatt Alex Marquez végül csak ötödik lett, megelőzve Luca Marinit.

A Moto3 még a szokásosnál is nagyobb káoszt hoz idén, ugyanis úgy tűnik, nincs domináns erő a mezőnyben. Akad persze pár név, akikre figyelni kell: ilyen a Max Biaggi csapatában motorozó Aaron Canet is, aki ezúttal nyerni tudott és bajnoki esélyessé lépett elő. Jaume Masia hatalmasat hajrázva jött be másodikként (ő az előző fordulóban tudott nyerni), Andrea Migno pedig nagyon erős tempót diktálva harcolta ki a dobogót. Ember legyen a talpán, aki ebben a kategóriában meg tud tippelni bármit is.

A világbajnokság május 5-én folytatódik majd a spanyolországi Jerezben.

Hozzászólások