Moto GP - Fabio Quartararo, aki letaszíthatja Marc Marquezt a trónról
Fabio Quartararo, aki letaszíthatja Marc Marquezt a trónról
Fotó: Europress/AFP

Fabio Quartararo, aki letaszíthatja Marc Marquezt a trónról

HosszabbitásHosszabbitás
2019/06/29 20:04
A MotoGP történetében mindig voltak versenyzők, akiket nagyon nehéz volt letaszítani a trónról. A 60-as, 70-es években Giacomo Agostini, a 90-es években Mick Doohan és Wayne Rainey, az elmúlt 20 évben pedig a „Doktor”, Valentino Rossi uralta a MotoGP-t. Jelenleg Marc Marquez hegemóniája tűnik megtörhetetlennek. 2013-as bemutatkozása óta csak Jorge Lorenzo tudott rajta kívül világbajnokságot nyerni, és jelenleg útban van hatodik (összességében nyolcadik) világbajnoki címe felé.

Kik verhették volna eddig?

Jorge Lorenzo az egyetlen, aki le tudta győzni katalánt, mióta a MotoGP-ben versenyez. Valentino Rossival is lehetett volna ezt a mondatot kezdeni, de 2015-ben, a Maláj Nagydíjon történt incidensnek köszönhetően végül Lorenzo lett a világbajnok nem pedig az olasz. Lorenzo 2016-ban bejelentette, hogy a következő évet a Ducatinál fogja teljesíteni. Talán ezen lépése miatt nem tudta eddig jobban megszorítani honfitársát. (A fáma arról szólt, hogy a Rossi és közötte szerinte meglévő klasszis különbséget egy Ducatis világbajnoki címmel akarta bizonyítani.) Végül a második évében talált magára, de az év végi sérülése jelenleg is rányomja a bélyegét a teljesítményére. Ezúttal már Marquez csapattársaként a Repsol Hondánál.

 Marc Marquez hetedik vb-címét ünnepli MotegibenMarc Marquez hetedik vb-címét ünnepli Motegiben Fotó: Europress/AFP

Maverick Vinales remekül kezdte első Yamahás szezonját 2017-ben és sokan arra számítottak, hogy megtöri Marquez egyeduralmát. Az első öt futamon aratott három győzelme után viszont kiesett a ritmusból és nem túlzás, hogy azóta is keresi a formáját. Idén szörnyen indította a világbajnokságot, az idény eleji teszteken remekelt, de a hét futamon szerzett egy dobogó nagyon kevés, főleg a két nullázása tükrében.

Andrea Dovizioso későn érő típus. Első 8 GP-s szezonjában csak egy győzelmet aratott, a 2016-os második sikerét követően viszont átszakadt a gát. 2017-ben és 2018-ban egyaránt ő volt a legközelebb Marc Marquezhez, és a 2019-es évet az olasz indította győzelemmel, akárcsak egy évvel korábban. Jelenleg is ő van a legközelebb spanyol riválisához. Amennyiben Marquez begyűjt egy-két bukást, még lehet izgalmas az idei év, de mentéseit elnézve ne tegyünk erre nagy tétben. 

Kikben van potenciál?

Alex Rins az utóbbi évek egyik legizgalmasabb versenyzője. A Suzukis spanyol 2017-ben mutatkozott be a királykategóriában, pont Maverick Vinales helyén. Második évében öt dobogót gyűjtött és az 5. helyen végzett. Idén nem kellett sokat várni első győzelmére, Austinban aratott sikerével bejelentkezett Marquez trónfosztására. Talán most még nem, de a Suzuki erejét és fejlődését nézve előbb-utóbb hosszútávon is megszorongathatja honfitársát.

Danilo Petrucci is 2019-ben szerezte első futamgyőzelmét, méghozzá hazai pályán, Mugellóban. Ugyan csak egy éves szerződése van a Mission Winnow Ducatival és az ausztrál Pramacos, Jack Miller már jelezte, hogy szívesen átülne a gyári csapat motorjára, konzisztens teljesítménye alapján megérdemli, hogy jövőre is Dovizioso csapattársa legyen és akár a világbajnoki címért harcolhasson majd a későbbiekben. 

És a francia csodagyerek

Minden kétséget kizáróan a 2019-es év az újonc Fabio Quartararóról szól, talán a paddockban ő a legfelkapottabb versenyző. A szintén újonc, Petronas Yamaha SRT csapata rendelkezik a legnagyobb potenciállal pilótapáros téren, hiszen Quartararo mellett a 2017-es Moto2-es bajnok Franco Morbidelli a csapat tagja, aki nem mellesleg Valentino Rossi (és az ő akadémiájának) patronáltja.

Quartararo és Morbidelli a csapatbemutatónQuartararo és Morbidelli a csapatbemutatón Fotó: Europress/AFP

Szenvedés, majd jó döntés

Quartararo kétszeres spanyol Moto3-bajnokként érkezett meg mindössze 15 évesen a legkisebb géposztályba. Már második versenyén dobogóra tudott állni Amerikában. Az Assenben bezsebelt újabb pódiumot követően viszont megtört a karrierje. A rosszul időzített csapatváltásoknak köszönhetően nem tudott kiteljesedni. Tudták a csapatvezetők, hogy nagy lehetőség rejlik benne, de a teljesítménykényszer meglátszott az eredményein. Időközben fellépett a Moto2-be, ahol a Pons csapatnál egy hatodik hely volt a legjobb eredménye. 

2018-ban távozott a középső géposztály top csapatától, és a Speed Up vázat használó Beta Toolshoz igazolt. Visszagondolva, pályafutása legjobb döntésének bizonyult. A sokkal barátságosabb közegbe kerülő Quartararo Barcelonában megszerezte első futamgyőzelmét, és nagy érzelmek törtek felszínre az ünneplés során. Rögtön a következő Holland GP-n egy második helyet begyűjtve bizonyította, hogy hiba volt őt leírni, nem felejtett el motorozni. 


Szkeptikus fogadtatás, lenyűgöző bemutatkozás

Amikor 2018 júliusában a Sepang International Circuit csapat bejelentette, hogy a MotoGP-ben indít csapatot az Angel Nieto Team (Jorge Aspar Martinez csapata) helyén és a Petronas is beállt mögéjük, mint névadó szponzor, tudni lehetett, hogy nagy dobásra készülnek. A Tech 3 a KTM fiókcsapata lett, ennek köszönhetően a Yamahával kötöttek partnerséget és sokkal szorosabbra fűzték a kapcsolatot, mint Poncharal csapatával. Ugyanazt a specifikációjú motort kapták meg, amit Rossi és Vinales a gyári alakulatnál. 

Mikor megnevezték a versenyzőiket, Franco Morbidellit és Fabio Quartararót, utóbbival kapcsolatban nagyon sokan kétségesen nyilatkoztak. Többen úgy gondolták, eredményei miatt nem elég jó a MotoGP mezőnyéhez, hiszen csak egy futamgyőzelmet, ezen kívül pedig három dobogót tud felmutatni. A szakértők szkeptikus fogadtatását az a tény sem csillapította le, hogy eleinte csak Morbidellinek volt biztos a „hivatalos” motor.

 „Azt akartuk, hogy mind a két versenyzőnk megkapja a motort, de tényleg nem lenne értelme, ha Fabio is megkapná, hiszen neki egyelőre szoknia kell a sorozatot." – nyilatkozta Datuk Razlan Razali a SIC vezérigazgatója.

Végül Quartararo is megkapta a hasonló támogatást. Olasz csapattársától nagyon sokat vártak, mert ő lett a legjobb újonc 2018-ban és az év végi valenciai teszteken is remek tempót ment. A tehetséges francia azonban hamar felnőtt a feladathoz és a karbonfékek okozta nehézségeket leküzdve, hamar utolérte másodéves csapattársát. Sőt!

Amellett, hogy minden eddigi időmérőt csak a második szakaszban kellett megkezdeniük, a katari idénynyitón a második sorból kezdhetett Quartararo. A felvezető körben viszont leállította a motorját, és csak a boxutcából indulhatott. Végül a 16. helyen végzett, de a verseny leggyorsabb körét ő futotta meg. Az igazán nagy dobásra Jerezig kellett várni. A francia minden idők legfiatalabb királykategóriás pole pozíciósaként zárt, míg Morbidelli második lett az időmérőn. Ha nincsen a váltóhiba a 13. körben, könnyen megszerezhette volna első dobogóját is. Azok, akik kételkedtek az alkalmasságában, szépen lassan elcsendesedtek.

Ugyan a futamokon még nem mindig tudta megvillantani klasszisát, egy körös tempóban felvette a versenyt az élmenőkkel és remek gumiválasztásainak köszönhetően rendre az első sor környékén zár. Barcelonában szintén rajtelsőséget szerzett, és ezúttal befejezte, amit Jerezben elkezdett. A 10-es kanyarban történt tömegbukást követően érett versenyzést bemutatva, a második helyen hozta be a Yamaháját, csapata és önmaga első MotoGP-s pódiumát szerezve. Gyorsan tegyük hozzá, hogy kevesebb, mint két héttel a verseny előtt műtötték az alkarját.

000_1HK2T9.jpg Fotó: Europress/AFP

Továbbá a  Katalán Nagydíj szombat délelőtti szabadedzésén szenvedte el első bukását, mióta fellépett a MotoGP-be, tehát több mint 6200 kilométer (beleértve minden privát, hivatalos tesztet, időmérőt és futamot) megtétele után esett először, ami döbbenetes adat.

Lenyűgöző bemutatkozását követően nem csoda, hogy Marquez egyik nagy ellenfeleként tartják számon, akit nagyon tisztel. 

„Nem az az elsődleges célom, hogy legyőzzem Marquezt, hanem hogy tanuljak tőle.” – mondta a francia.

Lépésről lépésre, türelmesen szeretne haladni, és nem akar abba a hibába esni, mint a Moto3-ban vagy a Moto2-ben. Nem érzi nagy tehernek, hogy ilyen jól szerepel és szerényen értékel eredményei után. A jerezi pole-ját például Morbidellinek és az ő szélárnyékának köszönte meg. 

Tényleg ő lesz a „megmentő”?

Korosztályának egyik legnagyobb tehetsége, akit már Moto3-as bemutatkozása előtt Marc Marquezhez hasonlítottak. Bár kétségtelen, hogy sokat csorbított önbizalmán és ajánlólevelén a két rosszabb év, bebizonyította, hogy nyers tempója még mindig lenyűgöző. Nagyon gyorsan tanult bele a királykategóriába és nagyobb teher nélkül vágott neki újonc évének, ami látszik a teljesítményén. Pár verseny alatt kijött a remek időmérős sebessége, ami rendre egy nagyon jó gumiválasztással párosul. Minden idők legfiatalabb MotoGP-s rajtelsője és dobogósa lett hét verseny alatt, a további rekordok közül már Marquez futamgyőzelmes rekordját nem tudja megdönteni, illetve idén minden bizonnyal még nem lesz világbajnok.

Ahhoz, hogy világbajnok lehessen, jobb csapathoz kell szerződnie, ahol a motort alapvetően rá szabják. Lásd: Marquez remekel a Hondával, míg leendő csapattársai és márkatársai rendre szenvednek. Ugyanakkor a Yamahánál ez a nagy probléma, hogy nem tudják (vagy akarják) eldönteni, még Rossira vagy már Vinalesre kellene építeni a motort. Quartararo stílusához tökéletesen illik a Yamaha és Rossi esetleges visszavonulása vagy Vinales távozása esetén megnyílna az út a gyári csapathoz. Bár a csapatváltásai rendre nem sikerülnek a franciának, végre olyan meggyőző teljesítményt nyújt, hogy világbajnoki címre esélyes motort kaphasson, és azt az ő szája íze szerint fejleszthessék, alakíthassák. A váltásra még 1-2 évet várnia kell, hogy teljesebb képet kapjanak róla, elsősorban a rajtjain és a versenytempóján kell javítania.

Afelől pedig ne legyen kétségünk, ha világbajnoki címre esélyes motort kap a francia csodagyerek, Marc Marquez felkötheti a gatyáját.

UPDATE: Fabio Quartararo új pályacsúccsal szerezte meg harmadik rajtelsőségét a Holland Nagydíj időmérő edzésén.

Fotó: Europress/AFP

Szöveg: Tokics Tamás

Hozzászólások