Le Mans - Nem kis meglepetés a Le Mans-i edzésen
Nem kis meglepetés a Le Mans-i edzésen
Fotó: Europress/AFP

Nem kis meglepetés a Le Mans-i edzésen

Csaba VörösCsaba Vörös
2019/04/19 21:48
Nem feltétlenül az időmérő dönti el egy 24 órás végkimenetelét, de a BMW sikere figyelemreméltó.

          A hektikus edzések végén meglepetés született: a Team ERC-BMW Motorrad Endurance futotta a legjobb időt, bebiztosítva magának az első rajtkockát. Ugyan tegnap még Randy de Puniet pályacsúcsától volt hangos a sajtó, mára szinte teljesen elfelejthették a Hondát. A BMW mögött ugyanis a YART Yamaha zárt a második helyen, míg a harmadik – az EWC kategóriában első idényét töltő – VRD Igol Pierret Expériences végzett.

          Magabiztosan hajtotta végre a programját a gyári támogatású BMW. Kenny Foray, Julien Da Costa és Mathieu Gines 2016 után először szerzett a márkának rajtelsőséget. Mivel mind a három versenyző a hosszú távú futamokra szakosodott, határozottan vezényelték végig az edzést, és jó okkal reménykedhetnek a sikeres folytatásban. A YART Yamaha nem sokkal maradt le mögöttük, s Broc Parkes, Marvin Fritz és Niccoló Canepa hármasa komoly veszélyt jelenthet majd a BMW-sekre.

          A korábban Viltaïs néven futó VRD Igol Pierret Expériences viszont kellemes meglepetésnek számít. Hogy az ambiciózus gárda mire lehet képes a versenyen, nem könnyű megjósolni. Motorosaik a legkülönfélébb szakágakból érkeztek az Endurance-ba; Florian Alt régóta a Yamaha versenyzője, s jelentős rutinnal rendelkezik hosszabb távon, Florian Marino a Superbike-ban szerzett tapasztalatokat, míg Xavier Simeon a MotoGP-ben edződött.

          Szombaton 15:00-tól elkezdődik az egy napos száguldás, amit az Eurosport2-n élőben láthatnak az érdeklődők.

Hozzászólások