Le Mans - Kiket láthatunk idén a Le Mans 24h-n, 1. rész - a prototípusok
Kiket láthatunk idén a Le Mans 24h-n, 1. rész - a prototípusok
Fotó: Europress/AFP

Kiket láthatunk idén a Le Mans 24h-n, 1. rész - a prototípusok

LantiLanti
2020/03/09 19:49
A versenyt szervező ACO február végén nyilvánosságra hozta a 2020-as Le Mans 24 órás autóverseny hivatalos nevezési listáját, valamint a tartalékok névsorát. A világ egyik legnagyobb autóversenyén idén 62-en indulnak, és ismét van egy kísérleti nevező. 

Kétrészes cikkben mutatjuk meg, kikel találkozhatunk az idén június 13-14 között megrendezendő egész napos versenyen, és hogy az egyes csapatok mivel érdemelték ki a meghívást. Az első részben a két prototípus géposztállyal, az idén részben "búcsúzó" LMP1-el, és a virágkorát élő LMP2-vel foglalkozunk. 

A királykategória már harmadik éve döglődik, ám hála a Toyota - újbóli - gáláns hozzáállásának, valahogy kihúzza, amíg eljön az új világ. Ez lesz az utolsó olyan Le Mans, ahol az LMP1 jelenti majd a csúcsot (bár jelen állás szerint a nem-hibrid autókkal egy évig még tovább lehet versenyezni), és a búcsú nem lesz egy virágkarnevál. 

A kategória, amely egykor az Audi, a Porsche és a Toyota örökre emlékezetes verekedéséről szól, idén mindössze hat indulót számlál. Természetesen ott van a japánok két gyári autója, valamint a két Rebellion (a szezon nagy részében csak egy autót indítottak, de Le Mans-ra duplázódnak). Illetve a legutóbbi WEC fordulót kihagyó két Ginetta, akik viszont még nem véglegesítették a pilótafelállást. 

Érdekesség, hogy a tartaléklistán is találunk egy LMP1-es autót, a ByKolles ENSO CLM P1/01-ét, amely az első tartalékos prototípus. Colin Kolles csapata idén nem nevezett be az Endurance Világbajnokságba, ám a hírek szerint a háttérben már dolgoznak egy hypercar-on, ami megfelel a következő szabályrendszernek. 

bykolles_lemans_19.jpg

Az ACO döntése velük kapcsolatban egy érdekes üzenet lehet: örülünk nektek, számítunk rátok a jövőben, de nem vettük jó néven, hogy "cserben hagytátok" az Endurance VB-t, úgyhogy most imádkozhattok, hogy legyen visszalépő a prototípus mezőnyben. 

LMP2, a legnépesebb kategória 

Amióta 2017-ben átalakították a kis prototípus géposztályt, igazi aranykor vette kezdetét. Mindenki ugyanazt a motort és elektronikát használja, és összesen négy gyártó kasztnija közül lehet választani. Tegyük hozzá, ezek közül csak kettő, az Oreca és a Ligier igazán versenyképes. 

Ennek ellenére idén Le Mans-ban ismét láthatjuk mind a négy cég bódéját, a 24 fős mezőnyben 18 Oreca és 3 Ligier mellett lesz két Dallara és egy Riley / Multimatic kasztni is. 

Az indulók között természetesen ott van az a nyolc autó, amely nevezett a teljes WEC szezonra: a United Autosport, a Racing Team Nederland, a High Class Racing, a Signatech, a Jackie Chan DC Racing, a Jota Sport, a Cool Racing, valamint a WEC egyetlen nem orecás indulója, a Dallarával versenyző olasz Cetilar Racing

A Signatech még egy indulási jogot kapott, mivel tavaly ők nyerték Le Mans-ban az LMP2-es kategóriát. A második autójuk a Richard Mille Racing Team név alatt fut majd, és három nő, Tatiana Calderón, az őrült nagy makaói bukásáról is ismert Sophia Flörsch és Katherline Legg vezeti majd az Oreca-Gibsont. 

signatech_lemans_19.jpg

Ami a többi automatikus meghívást illeti: az Európai Le Mans Sorozat bajnokaként az IDEC Sport, második helyezettjeként pedig a G-Drive indulhat (az ő Orecájukat ezúttal is Aurus névre keresztelik). Szintén az ELMS-nek köszönhetően lesz egy nagy visszatérő: az LMP3 megnyerésével az amerikai EuroInternational csapat 1995 után újra indul Le Mans-ban. 

Az amerikai WeatherTech SportsCar Series-ből minden évben egyvalaki érkezhet alanyi jogon, aki megnyeri a legjobb amatőr versenyzőnek járó Jim Trueman díjat. Tavaly ez a kanadai Cameron Cassels-nek sikerült, az indulási joga pedig az amerikai Performance Tech istállóhoz került, akik most mutatkoznak majd be Le Mans-ban. 

Az Ázsiai Le Mans sorozatból és szépen lehetett LMP2-es rajtkártyákat szerezni. Ott találjuk a mezőnyben az LMP2-t megnyerő Algarve Pro Racinget, a P2 Am kategóriában győztes Rick Ware Racinget, valamint az LMP3-as bajnok brit Nielsen Racinget (utóbbi kettő újonc). Az RWR-nek köszönhető, hogy idén visszatér Le Mans-ban a Riley / Multimatic kasztni. 

A sors kegyeltjei

A maradék nyolc biztos indulóról az ACO saját hatáskörben döntött. Ilyenkor sokat számít, hogy nevezést beadó csapat milyen eredményekkel rendelkezik, milyen pilótákkal indulna, és ami talán a leginkább számít: milyen viszonyt ápol a promóterrel. Aki például rendszeres ott van az ACO bajnokságaiban (ELMS, ÁzsLMS), az sokkal nagyobb esélyekkel indul, mint aki csak Le Mans-ra akarja bekunyerálni magát. 

Meghívót kapott az amerikai Dragonspeed, amely többek között a háromszoros Daytona 24h-győztes Memo Rojasszal és Pipo Deranival indul. Elton Julian egy második autót is szeretett volna indítani, ami viszont egyelőre csak a tartaléklistán kapott helyet. 

duqueine_19_elms.jpg

Indulási jogot adtak a francia Duqueine Teamnek, amely a Norma gyár felvásárlása után most már hivatalos LMP3-as konstruktőr is lett. De meghívták a szintén francia Panis Racinget is, akiktől ugyan kiszállt a korábbi világbajnok kapus Fabien Barthez, de ettől még régi ügyfelek az ACO-rendezvényeken. Akárcsak a Graff Racing

Szintén megbízható partnerként adtak egy második rajtkártyát a Zak Brown (McLaren-tulaj) vezette United Autosportnak, illetve az ELMS LMP3-as bajnoki címéről drámai körülmények között lemaradó lengyel Inter Europol Competitiont (már ünnepelték a bajnoki címet, de végül egy büntetés miatt csak másodikok lettek) is meghívták. 

Aztán ott lesz még az Ázsiai Le Mans Sorozatot évek óta kitartóan támogató Eurasia Motorsport, ahol többek között az ausztrál legenda, a 2016-os Supercars bajnok Shane van Gisbergen indul majd. De szintén az ázsiai bajnokságban vívta ki az ACO rokonszenvét a Carlin Motorsport, amely idén a négyből két futamot is megnyert. Igen, ez ugyanaz a Carlin, amely az F1-et leszámítva szinte minden fontos formaautós bajnokságban indult és eredményes is volt. 

Az 56-os garázs visszatér

Ezúttal is egy LMP2-es autó indul az utóbbi években kihasználatlan "56-os garázs" programban. Ezt az ACO kísérleti autók számára hozta létre, ám a kezdeti lelkesedés után kissé ellaposodott. Mindössze egy ilyen egység ért eddig célba, négy évvel ezelőtt a négyszeresen végtag-amputált Frederic Sausset átalakított autója. 

Sausset_lemans_16.jpg

Ez a hihetetlen pali idén újra visszatér, de már nem Ő ül a kormány mögé. Helyette az általa nevezett átalakított Orecát három végtaghiánnyal élő pilóta vezeti majd. Négy éve két ép versenyzővel alkotott egységet. A szervizhátteret a Graff Racing adja majd nekik. 

A tartalékok

Mivel Le Mans még igencsak messze van, az ACO minden évben kialakít egy tartaléklistát, amelyről egy esetleges visszalépés esetén az előre meghatározott sorrend alapján kerülhetnek be a csapatok. 

A tartalékok között most öt prototípus autót található. Az élen az említett LMP1-es ByKolles gép, majd mögötte az IDEC Sport második LMP2-es Orecája. Csak őket követi a High Class Racing második autója, ami azért kár, mert ebben indulna a Corvettől elbocsátott Jan Magnussen. 

Rajtuk kívül a DragonSpeed és az Inter Europol Competition bízhat még abban, hogy egy második egységet is csatába küldhet Le Mans-ban. 

Hamarosan jelentkezünk a második résszel, amelyben a két GT-géposztályt rágjuk meg. 

A prototípus kategóriák rajtlistája (aktuális 2020.03.10-én)

Prototipus_rajtlista_lemans_2020.jpg

A Le Mans-i tartaléklista (aktuális 2020.03.10-én):

lemans_2020_tartaleklista.jpg

Hozzászólások