Hamarosan újra szólhat a mutáns Ferrari F2004

shadow

Talán sokan emlékeznek még a 2000-es évek közepének formaautós hedonizmusára, amikor gombamód szaporodtak a különböző nemzetközi sorozatok. 

Ebben az időszakban született meg az A1GP bajnokság, amely 2005 és 2009 között működött, és egy új koncepcióval próbált kitűnni a többiek közül. 

A bajnokságot Nemzetek Kupájának keresztelték el, a csapatok hivatalosan egy-egy országot képviseltek. A megszerzett pontokat sem a pilóta, hanem a nemzet kapta, így aztán versenyzőcsere esetén sem forgácsolódtak szét az eredmények. 

Az első három szezonban az úgynevezett első generációs A1GP autót használták, amelynek kasztniját az azóta megszűnt Lola építette, a motort a Zytek (ma már Gibson) fejlesztette, a gumit pedig az Avon szállította. 

Ezek a formaautók 2008-ig futottak a bajnokságban, később pedig a Coloni-család vásárolta fel őket, és minimális átalakítás után még további öt évig versenyeztette a flottát az AutoGP néven létrehozott utódsorozatban.

6789544332_69dc06f5cb_b.jpg Az első generációs Lola-Zytek A1GP autóFotó: A1GP

Az eredeti bajnokság, az A1GP viszont 2009-re nagy dobással készült. Megállapodtak a Ferrarival, amely a rendkívül sikeres F2004 kódjelű Formula 1-es kasztni kismértékű átalakításával egy gyönyörű formaautót fejlesztett nekik. Ebbe egy 600 LE-s V8-as Ferrari motor került, és máris készen állt az álomautó. 

A "Powered by Ferrari" névre keresztelt szépség viszont mindössze egy évet futhatott, a pénzügyi világbalhézás ugyanis elsöpörte az A1GP-t, az autópark pedig hosszú időre hideg raktárakba került. 

A 'ki tartozik kinek' című székfoglaló keretében a Magnetti Marelli által gyártott elektronikát az olasz cég sikeresen visszakövetelte, a 21 autóból álló flotta viszont egyben maradt, és néhány évvel ezelőtt az egészet megvásárolta egy dél afrikai cég. 

Az AFRIX GP névre keresztelt projekt egy ideig szépen haladt a megvalósulás felé, 2015 decemberében már tesztelték is az autót, ám végül a szükséges források hiányában egy időre fiókba került a terv.

12356869_869311903189939_5678595821133650684_o.jpg

Sokan már lemondtunk arról, hogy valaha ismét pályán lássuk ezeket a gyönyörű, F1-es DNS-el rendelkező autókat, ám a jelenleg is zajló birminghami Autosport International kiállításon a projekt ismét hallatott magáról.

A hírek szerint az elmúlt években sikerült biztosítani a befektetői hátteret, és ha minden jól megy, 2019 végén egy rövid bemutató sorozatot rendeznek Dél Afrikában, amit 2020/2021-ben már egy teljes évad követhet. 

A tervek szerint 2019 december és 2020 március között két vagy három versenyre kerülhet sor, az egyik helyszín pedig biztosan a felújított Kyalami lesz. 

Az alapkoncepció változatlan, a bajnokság ősz végétől tavasz elejéig futna, amikor az északi féltekén tél van, délen viszont éppen nyár. Új információ viszont, hogy a szervezők visszatérnének az A1GP eredeti koncepciójához, azaz egy Afrikai Nemzetek Kupáját hoznának létre. 

"Hosszú és nehéz utat kellett megtennünk, mire összeraktuk a megfelelő pénzügyi hátteret a bajnokság elindításához" - mondta Alan Eve, az AFRIX kereskedelmi igazgatója az Autosportnak.

12339444_869311529856643_3535676201887382224_o.jpg

"Izak Spies személyében viszont megtaláltuk a megfelelő befektetőt, és most már teljesen biztosak lehetünk abban, hogy az év végén megrendezzük az első versenyünket."

Spies a vegyipar világában ért el kiemelkedő sikereket az LSP Energy cég vezetőjeként, de ami ennél is fontosabb, megszállott autósport rajongó, aki maga is szokott versenyezni. 

"Valószínűleg Kyalamiban kezdünk majd decemberben, de a durbani utcai pálya is jelentkezett, hogy szívesen összehoznának egy eseményt. Tárgyalunk más promóterekkel is, például Botswanában - akik szintén benne lennének valamiben a jövőre nézve - és Fokvárosban."

Eve hozzátette, az AFRIX egyik legfontosabb célja, hogy minél több afrikai versenyző legyen a sorozatban, és ennek érdekében egy tehetségfejlesztő programot is elindítanak. Az északi féltekén télen tomboló holtszezont kihasználva viszont nemzetközi szinten ismert pilótákat is délre csábítanának. 

12357242_869311236523339_5131267710943101928_o.jpg

A szépséges "Powered by Ferrari" autókon minimális változtatások történtek. A visszahívott Magnetti Marelli elektronikák helyett a Life Racing gyártott vezérlést a Ferrari V8-as szívó motorjához, ezen kívül megmagasították a pilótafülke oldalát, hogy jobban védje a versenyzők fejét, az autók oldalába pedig Zylon elemek kerültek, amik megakadályozzák, hogy valamilyen éles tárgy átfúródjon a karbon kasztnin.