Formula E - A Forma-E-ben sem csillapodnak a kedélyek a hétvégi futam után
A Forma-E-ben sem csillapodnak a kedélyek a hétvégi futam után
Fotó: Europress/AFP

A Forma-E-ben sem csillapodnak a kedélyek a hétvégi futam után

Csaba VörösCsaba Vörös
2019/06/24 11:21
Nem csillapodnak a kedélyek a hétvégi berni Forma-E futam után, pedig maga a küzdelem túl sok izgalmat nem hozott.

Az első kanyarban történt tömegbalesetnek utóélete van. Azok a versenyzők, akik kimaradtak belőle úgy vélik, a piros zászló után igazságtalanul büntették őket azzal, hogy az eredeti rajtsorrend alapján indították újra a futamot. Fő hangadó Lucas di Grassi volt, akinek a felháborodása érthető, hiszen így szinte minden esélye elszállt, hogy a bajnoki címért harcolhasson.

A brazilok korábbi bajnoka még napokkal a történtek után is morgott. Továbbra is fenn tartja azt az álláspontját, hogy jogosulatlanul sújtották büntetéssel, mert a mezőny felének már mérték az idejét, amikor előkerült a piros zászló. Egyetértett vele António Félix da Costa is, akinek szintén jól jött volna, ha nem az eredeti rajtsorrendet állítják vissza. Lucas di Grassi még elmondta, hogy bár a szabályok megengedik a visszarendeződést, de azokat lehetne rugalmasabban kezelni, hiszen Bernben gyakorlatilag megjutalmazták azokat a versenyzőket, akik a balesetet előidézték.

De ezen kívül is van utóélete a futamnak. A leintés után ugyanis 22 másodpercet hozzáírtak a negyedik helyen befutó André Lotterer idejéhez, és visszasorolták a 14. helyre. E példátlan megrovás szintén a piros zászló miatt történt, mert a piros lámpa ellenére hajtott be Lotterer a bokszutcába. A német szerint a csapata utasította erre, hogy a pályamunkások tudjanak dolgozni, ezért túlzottnak érzi a büntetését. Ezzel a döntéssel ráadásul minden esélye elszállt a bajnoki hajrában.

Az összességében eseménytelen svájci verseny több fordulatot hozott a zöld asztalnál, mint a pályán, és így Jean-Éric Vergne kényelmes, 32 pontos előnnyel várhatja a New York-i záró fordulót.

Hozzászólások