Formula E - Még nem dőlt el semmi
Még nem dőlt el semmi
Fotó: Europress/AFP

Még nem dőlt el semmi

Vörös CsabaVörös Csaba
2019/07/10 11:35
Ugyan tetemes előnnyel vezeti a Formula-E tabellát Jean-Éric Vergne, de még nem bajnok.

A francia Vergne mintha arra szakosodott volna, hogy minden tekintetben úttörő legyen a villanyautó sorozat kiírásában. Tavaly párizsiként Párizsban tudott nyerni, idén elsőként duplázott, majd triplázott, és először a bajnokság történetében megvédheti a címét. Amire kiváló alkalma van, hisz 32 ponttal vezeti az összetettet.

New York következik a hétvégén, az egyetlen helyszín a jelenleg zajló idényben, ahol két futamot is megrendeznek. Mindennel együtt még 58 pontot lehet gyűjteni, így matematikailag akár hat versenyző is bajnok lehet. A realitás viszont, hogy a bajnokságot Vergne innen már csak elveszíteni tudja. Kísértetiesen hasonlít az állás a tavalyihoz, amikor szintén az utolsó két New York-i forduló döntött Vergne javára, ám akkor 23 pontos előnyről rajtolt a francia. Idén abban reménykedhetnek a vetélytársak, hogy az időmérőedzésen a címvédő kiszorul a legjobbak közül, máskülönben aligha lehet esélyük a folytatásban.

Mindenesetre elég fordulatot produkált már a 2018/2019-es Formula-E idény ahhoz, hogy Jean-Éric Vergne még ne érezze magát kétszeres bajnoknak. Kihívója Lucas di Grassi is úgy érzi, csodára lenne szüksége, hogy övé legyen a korona, de azért bizakodó. A brazilok korábbi bajnoka az Audival igyekszik megnyerni mindent az amerikai metropoliszban, aztán a végén meglátják mindez mire elegendő.

Az utolsó hétvége eseményeiről a nézők sem maradnak le. Az Eurosport élő programja: szombat 17:40-19:00-ig (időmérő) és 21:45-23:00 (első futam); vasárnap 21:00-23:00 (edzés és második futam).


Hozzászólások