Formula 1 - Vettel: Nem lehetek túl kemény magammal a Németországban történtek miatt
Vettel: Nem lehetek túl kemény magammal a Németországban történtek miatt
Fotó: Europress/AFP

Vettel: Nem lehetek túl kemény magammal a Németországban történtek miatt


2018/11/01 15:16

Sebastian Vettel úgy érzi, Szingapúrban ment el a világbajnoki cím, és a Ferrari tengerentúli versenyeken jelentkező sebességhiánya hozta el a fordulópontot.

A négyszeres világbajnok a Brit Nagydíj megnyerése után vezette a pontversenyt és előnye növelésére készült a Német Nagydíjon, de a hazai pálya nem hozott szerencsét: vezető pozícióból esett ki, miután az esős körülmények között nem tudta pályán tartani autóját.

Vettel hibáját kihasználva Lewis Hamilton megnyerte a futamot: az elsőt a következő hat győzelme közül, melyet hét futamon szerzett. A győzelmi sorozat magába foglalta az Olasz Nagydíj megnyerését is, annak ellenére, hogy a Ferrarik hazai versenyükön az első sorból rajtolhattak.

Felmerülhet a kérdés, hogy vajon a német vagy az olasz vereség rontotta inkább Vettel esélyeit a végső győzelemre. Az érintett szerint azonban egyik sem. Sokkal inkább Szingapúr.

A Ferrari és Vettel ugyanis győzelmi esélyekkel érkezett Szingapúrba, de Hamilton mindenkit megdöbbentett a pole pozíciót érő körével, majd végig az élről irányította a versenyt. Az ezt követő Orosz Nagydíjat szintén a brit nyerte.

„Igen, úgy gondolom, hogy Szingapúrtól kezdve, néhány versenyen nem volt meg a sebességünk, hogy tartsuk a lépést a Mercedesszel – idézte a németet a Motorsport Week„Aztán nyilvánvalóan más dolgok is történtek, amik nem segítettek és nem tudtunk pontokat szerezni a hibáink, a hibáim miatt. Ez sem segített.”

„Nem lehetek túl kemény magammal a Németországban történtek miatt. Nagyobb hibákat is elkövettem a szezon során, de nyilván az került a legtöbbe."

"Sajnos ez a versenyzés része: amikor próbálkozol, néha túl keményen teszed. Én is rossz döntéseket hoztam” – mondta Vettel. „Mindegy, ez már mögöttem van, és nem gondolkozom rajta túl sokat. A versenyzés részének tekintem, és másokkal is megtörténik. Szóval, igen, látva a szenvedésünket az elmúlt hetekben a tempóval és a sebességgel, ez sokkal meghatározóbb volt.”

Vettel lelkesen hangsúlyozta, hogy a 2018-es évet pozitívnak tartja a Ferrari fejlődése szempontjában, még úgy is, hogy elvesztette a címet.

„Ez egy teljesen más év volt, mint a korábbiak, de nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy nagyon erős csomagunk volt, és képesek voltunk versenyeket nyerni” – tette hozzá a német.

„Az egyéni címért már nem vagyunk versenyben, de a konstruktőri címet még megszerezhetjük. Még ha ez egy nehéz év is volt, úgy gondolom, hogy csapatként ez egy jó év volt.”

Klein Réka írása

Hozzászólások