Forma-1 - Vettel és a Ferrari: nem volt mire várni
Vettel és a Ferrari: nem volt mire várni
Fotó: Europress/AFP

Vettel és a Ferrari: nem volt mire várni

HosszabbitásHosszabbitás
2020/05/31 11:46
Még mielőtt a Forma-1-es rajongók élete a koronavírus miatt elhalasztott versenyek hiányában masszív unalomba fulladt volna, a Ferrari ledobta a bombát: az olasz istálló bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Sebastian Vettel 2020 végén lejáró szerződését, és szerződtette a spanyol Carlos Sainzot. Ez a lépés - bármennyire is a lehetséges forgatókönyvek egyike volt - egy olyan lavinát indított el a pilótapiacon, amely könnyen maga alá temetheti a négyszeres világbajnokot. Az elmúlt évek történéseinek ismeretében viszont a szétválás volt az egyetlen logikus döntés. 

Ferrari pilótának lenni nem egyszerű dolog. Alberto Ascari azt mondta: "Egyszer mindenkinek ki kell próbálnia." Majd sejtelmesen hozzátette: "Egyszer...". Aki felölti a piros overallt és beleül az ágaskodó paripával díszített versenygépbe, az egy sajátos közegbe kerül. Azok a pilóták, akik már vezettek az Enzo Ferrari alapította csapatnak, az első, csapatnál töltött napjaik után nem győzik hangsúlyozni, hogy természetesen hallottak már a semmi máshoz nem hasonlítható érzésről, de teljesen más, amikor az álmuk valóra válik, és élőben is megtapasztalják, hogy mit jelent Ferrari pilótának lenni. Az éremnek azonban két oldala van, és erre előbb-utóbb minden érintett rájön: nagyon sok olyan klasszis versenyző távozott rossz szájízzel a Ferraritól, akik sokkal többre vágytak, sokkal többet akartak, sokkal többre voltak hivatottak, de a távozásukra inkább árny, mintsem dicsfény vetül. Úgy tűnik, bármennyire is az ellenkezőjét szerette volna, Sebastian Vettel is a hátsó ajtón kénytelen távozni. De vajon ezért csak ő a felelős? Igen is, meg nem is.

Álom előbb luxus, majd olasz kivitelben: új arcok minden évben 

A Vettel-Ferrari házasság első éve nem olyan volt, mint a mesében, hanem olyan, mint amilyennek előre eltervezték: célkitűzés a turbókorszakot uraló Mercedes megszorítása, és emellett - amennyiben mód van rá - futamgyőzelmek. Amellett, hogy Vettel az első évében három futamot is megnyert (Malajzia, Hungaroring, Szingapúr), rögtön szembesülhetett a sajátos olasz stílussal: a Ferrari 2014 telén leváltotta az őt Fernando Alonsóval szemben favorizáló Marco Mattiacci csapatfőnököt, a helyét pedig Maurizio Arrivabene vette át, pár hónappal korábban pedig  Luca di Montezemolo "röpült" az elnöki székből. 

A következő szezonban távozott a főtervező James Allison, az "eredmény" pedig rögtön meg is mutatkozott: a Ferrari 2016-ban nem tudott versenyt nyerni. Hogy mi játszódott le Vettelben az első két évben, azt pontosan nem tudni, de korábbi csapatfőnöke, a Red Bullos Christian Horner finoman utalt rá, hogy náluk nem ilyen volt a módi. Mármint, hogy egy éven belül elbúcsúznak az elnöktől, a csapatfőnöktől és az autó tervezőjétől. A Red Bull autóit 2005 óta tervezi Adrian Newey, a csapatfőnököt pedig szintén ettől az évtől hívják Christian Hornernek. Nehéz lenne azt mondani, hogy nem őket igazolta az élet...Vettelt már az első évében megcsapta a káosz hulláma, és bár sokáig próbálta meglovagolni, végül egy igen komoly hullámvasutazás lett a dolog vége, a vonat pedig 2019 végén a lejtő alján állt meg. 

Vettel.jpg Fotó: Europress/AFP

Maranellóban a helyzet nagyjából változatlan - 90 éve 

Ugyanakkor - és ezt Vettelnek is tudnia kellett, bármennyire is körbelengte a piros overall mítosza - a Ferrari majd' 100 éve így működik. Kis túlzással a világ összes pénze a rendelkezésükre áll, mégis sokszor csökönyösek, kompromisszumra képtelenek, hajlamosak hirtelen felindulásból dönteni, és annyira képesek saját szobruk előtt hajlongani, hogy simán bevállalnak 21 éves időszakokat világbajnoki címek nélkül, ahelyett, hogy másokra hallgatnának. Azok a pilóták tudták kirángatni ebből az állapotból az olaszokat, akik kellően erőszakosak, elhivatottak, szókimondóak voltak, a végtelenségig hajlandóak voltak dolgozni a sikerért, és a csapat vezérévé válva hamar egyértelművé tették, ki az úr a háznál: az egyikük Niki Lauda, aki - már ha hihetünk a Rush-Hajsza a győzelemért című klasszikus filmben elhangzottaknak - már az első teszteken megmondta Enzo Ferrarinak, hogy semmi értelme sincs annak, amit csinálnak, az autó pedig egy romhalmaz; a másik pedig Michael Schumacher, aki annak idején a fél életét a fioranói tesztpályán töltötte, aki mindent, az első csavartól az utolsó gumiszettig az ellenőrzése alatt tartott, és aki 1998-ban még a Goodyeart is megfenyegette, hogy itt az ideje rendes gumikat gyártani. Meg kell említeni azt is, hogy Schumacher a Ferrari egységbe "forrasztását" nem egyedül vitte véghez: a Benettontól való átigazolását követő évben követte őt a két zseniális stratéga, Ross Brawn és Rory Byrne

A sikereket tekintve Vettel egyértelműen Lauda és Schumacher útját akarta járni, de vagy azt gondolta, hogy másfajta stílussal és módszerekkel is célt érhet, vagy csak az ereje fogyott hamarabb el, mint a két korábbi klasszisé. Hozzá kell tenni, hogy azon pilóták névsora sem gyenge, aki szintén belebuktak ebbe a "vállalkozásba": Nigel Mansell, Alain Prost, Jean Alesi, Gerhard Berger, Fernando Alonso...


VettelFerrari.jpg Fotó: Europress/AFP

Vettel mentális ereje 

Nem lehet elhallgatni azt, hogy Vettel a Red Bullos éveiben a csapat első számú pilótája volt. Ennek a legnagyobb elszenvedője Mark Webber volt, akiben szintén benne volt, vagy benne lehetett volna egy világbajnoki cím a korszak toronymagasan legjobb autójával. Az, hogy Vettel ezt a helyzetet kikövetelte magának, vagy Hornerék úgy látták, hogy meg kell adniuk neki az előnyt azért, hogy a világbajnoki címre esélyes legyen, nem tudni, ugyanakkor amikor a turbókorszak első évében új csapattársa, Daniel Ricciardo egyértelműen jobb volt nála, Vettel pillanatok alatt elvesztette a fonalat. A Ferrarihoz igazolás napjaiban sokatmondóak voltak Horner szavai: " „Lehetett látni, hogy nem volt boldog. Feltette magának a kérdést, hogy ’valóban annyira élvezem ezt az egészet, mint amennyire gondolom?’ Olyan volt, mintha valaki elvette volna a játékait. A kiábrándulás fázisán ment keresztül a Forma-1 által vett irányvonal miatt.” 

Ezek igen komoly mondatok, és nem feltétlenül árulnak el pozitív dolgokat Vettel akarati erejéről. Mintha kiveszett volna belőle a küzdeni tudás a négy megnyert világbajnoki címet követően. Habár a négyből két világbajnoki címből kettő az utolsó futamon dőlt el, a mezőny leggyorsabb, abszolút domináns autójában ült, és talán egy picit belekényelmesedett az élen álló szerepébe. 2014-ben csőstül jött a baj: egyfelől jött a mezőnyt akkor is és ma is uraló Mercedes, és érkezett Ricciardo, aki egyáltalán nem szándékozott átvenni Webber másodhegedűs szerepét. Vettel ezzel pedig nem tudott mit kezdeni. Láthatóan kedvetlenül vezetett, beletörődötté vált, nem volt meg benne a "csakazértis megmutatom" hozzáállás, amit egy négyszeres világbajnoktól elvárhatna az ember. A Ferrari dobott neki mentőövet, és nagyon sokáig egy számára kedvező helyzet alakult ki, hiszen kimondva kimondatlanul Kimi Raikkonen második számú pilóta volt az olaszoknál. Vettel a ferraris évek elején egy számára kedvező, bejáratott szituációban találta magát, ugyanakkor a sokasodó hibák miatt egyre többen kérdőjelezték meg a csapaton belüli vezető szerepét, a német pilóta pedig hosszabb távon nem tudta megcáfolni ezeket a véleményeket.  


Mire elkészült a nyerőnek tűnő autó, már Vettel idegei nem voltak rendben 

A Ferrarinak az új érában három évébe telt, mire győzelemre esélyes autót tudott Vettel és Raikkönen alá tenni. Ez újfent felveti a csapat felelősségét, hiszen a korlátlan anyagi lehetőségek közepette ez rengeteg idő. Ugyanakkor a minimális sikerekkel és a Mercedes elleni tehetetlenségből fakadó frusztrációval vegyített első két évet követően Vettel remekül kezdett 2017-ben: megnyerte a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat, az első hat verseny során pedig egyszer sem végzett a másodiknál rosszabb helyen. A nyolcadik futamon aztán Bakuban beütött az első krach: a sokáig emlékezetes futam egyik biztonsági autós szakasza során az élen autózó Lewis Hamilton - Vettel érzése szerint - vészfékezett előtte, a német hátulról nekiment, majd dühében a brit világbajnok mellé ment, és nekiment a Mercedesnek. 10 másodperces büntetést kapott a tettéért, de amellett, hogy meglátásom szerint Hamilton is büntetést érdemelt volna, ez a szituáció megmutatta, hogy nyomás alatt talán már Vettel sem a régi. De ami a legfurcsább az egészben, hogy ebben a konkrét szituációban nem is igazán beszélhettünk nyomásról, hiszen vezette a világbajnokságot, komoly pontelőnye volt. Egész egyszerűen arról volt szó, hogy úgy reagált egy általa durvának ítélt akcióra, hogy elkövetett egy még durvábbat. Az i-re a pontot ebben az évben a szingapúri rajtbaleset tette fel, ahol a hármas karambolban Raikkönen és Verstappen közreműködésével sikerült a rajt utáni 100 méteren lezárni mindhármójuk versenyét.

Ferrari.jpg Fotó: Europress/AFP

A 2018-as autó még jobbra sikerült, mint az egy évvel korábbi, a forgatókönyv pedig hasonlóan alakult: Vettel jól kezdett, de a nyár közepén következett három olyan verseny, ahol a Ferrari motorfölénye miatt egyértelműen győzelmet vártak tőle. És a nyomás alatt Vettel újfent megrogyott:

Németországban vezető helyről, magabiztos fölény birtokában állította bele a falba a Ferrarit, Monzában pedig az első körben összekoccant Hamiltonnal. Amellett, hogy a világbajnoki cím folyamatosan távolodott, a lejtmenetnek még nem volt vége: Japánban Verstappennel, Texasban Ricciardóval akadt össze, egyértelműen olyan helyzetekben, amiket mondjuk a 6 évvel ezelőtti Vettel simán le tudott volna menedzselni. De ez a Vettel már nem az a Vettel volt, sokkal inkább egy, a formáját nem találó, sokrétű hibákat elkövető pilóta, akinek a helyzetfelismerő képessége brutálisan leromlott. De az, hogy ennyire rossz a helyzet, 2018 végén még senki sem sejthette. Mindenki azt gondolta, hogy a négyszeres bajnok egy hosszabb téli szünetet követően újult erővel tér majd vissza. Volt azonban valaki, egy meglepetés a pakliban, aki - mint Morpheus a Mátrixban Neónak - megmutatta Vettelnek, hogy milyen mély is a "nyúl ürege"...

A "babarcú gyilkos" színre lép 

Charles Leclerc- től mindenki azt várta az első ferraris évében, hogy szépen beáll a négyszeres világbajnok mögé, megismerkedik a csapattal, megszokja a terhet, ami alatt oly sokan megroppantak már. Mindenki ezt gondolta, kivéve magát Leclerc-t. A fiatal monacói pilóta bámulatos gyorsasággal átültette a 16-os számú Ferrariba az Alfa Romeónál tavaly már látott tempóját, és sokat nem kérdezett arról, hogy kinek hol a helye a csapaton belül: már Ausztráliában megcibálta Vettel bajszát, aztán Bahreinben már megszerezte élete első pole pozícióját, az első futamgyőzelemtől pedig csak a meghibásodó autó fosztotta meg. Futamról futamra magabiztosabbá vált, az adandó alkalmakra kíméletlenül lecsapott úgy a pályán, mind a pályán kívül. Külsőre egy jólfésült, mosolygós kisfiút láthatott a közönség, akiben azonban az első futam első percétől kezdve benne volt az ellentmondást nem tűrő, világbajnokokra jellemző gyilkos ösztön, és szépen fokozatosan a Ferrari első számú pilótájává avanzsált Vettellel szemben, akinek ezzel párhuzamosan mind a tempója, mind az autójába vetett hite tovaszállt, ezt pedig sikerült valami egészen elképesztő hibasorozattal megspékelnie. A német láthatóan nem tudott mit kezdeni Leclerc berobbanásával, a szezon talán legnagyobb kontrasztját pedig épp a Ferrari hazai versenye hozta el: Leclerc kötélidegekkel verte vissza Hamilton támadásait és nyerte meg a versenyt, míg Vettel újabb gyermeteg hibájával a saját és más pilóták versenyét is tönkretette. Szingapúrban még egyszer - mint kiderült: piros overallban utoljára - megvillant, de mindenki tudta és érezte, hogy ez a páros maga az időzített bomba. A kanóc Interlagosban égett el, a kerék a kerék elleni csatában egyértelműen Vettel idegei mondták fel a szolgálatot nagyjából 300 kilométeres sebességnél, amivel mindkettejük versenyének véget vetett. Sajtóhírek szerint ezután az incidens után döntött úgy Mattia Binotto csapatfőnök, hogy ő bizony nem fog egy újabb kanócot meggyújtani...

Vettel-Leclerc.jpg Fotó: Europress/AFP

Így ért véget a Vettel-Ferrari házasság 2020 májusában. A Ferrari zsebében ott lapult egy aduász Charles Leclerc személyében, és így könnyebben meg tudott hozni egy olyan döntést, ami sokkal, de sokkal nehezebb lett volna a hiányában. Az olaszok vezetősége számára egyértelműen a monacói versenyző a jövő, a fiatal generáció egyik nagy tehetsége, potenciális világbajnoka, és ezzel a státusszal Vettel már nem tudott, vagy nem akart versenyezni. A német pilótában már nem volt meg az erő a "visszatámadáshoz", ahhoz, hogy bebizonyítsa, hogy többre hivatott, mint amit az elmúlt másfél évben mutatott, és hogy igenis megvan még benne az az elhivatottság, ami szükséges egy újabb világbajnoki címhez. Hogy mindkét félnek megvan a felelőssége a meghozott döntésben, azt jól mutatja a Schumacherrel sikert sikerre halmozó korábbi csapatfőnök, Jean Todt, és a jelenlegi főnök, Mattia Binotto nyilatkozata. "Michael idejében a Ferrari azért volt rendkívül sikeres, mert egységes és erős csapattal rendelkeztünk. Mindenki támogatta a másikat, pláne a nehéz időkben. A jó matróz a háborgó tengerben mutatkozik meg, mi pedig minden körülmények között egy hajóban eveztünk" - így az FIA jelenlegi elnöke. 

„Kizárólag Seb tudja, hogy mit fog csinálni – nyilatkozta Binotto. – Ő remek versenyző, és jó döntést fog hozni. Úgy vélem, megvan benne a szenvedély, ezért továbbra is szeretne versenyezni. Emellett persze van pár dolog, amit át kell gondolnia.”

Vettel talán joggal várhatott volna nagyobb támogatást a csapattól egy majdnem újonccal szemben, a Ferrari pedig joggal mondhatta, hogy a szükséges támogatást Vettel megkapta az első éveiben. Vettel joggal várhatott volna hamarabb egy világbajnoki címre alkalmas autót, a Ferrari pedig joggal mondhatta, hogy két éven keresztül megvolt a szükséges technika, mégsem lett Vettel világbajnok. A Ferrari joggal érezhette úgy, hogy egy négyszeres világbajnoknak kell magára annyit adnia, hogy ne csússzon ki a lába alól ennyire a talaj, vagy ha ki is csúszik, akkor valahogyan "hozza vissza", Vettel pedig joggal gondolhatta úgy, hogy ehhez maximális bizalom és egy ízlésének, vezetési stílusának megfelelő autó szükségeltetik a csapat részéről

Egy ilyen helyzetben, amikor a feleknek ennyi vélt vagy valós sérelme van, és ennyire máshogyan akarják megoldani az adott problémákat, nincs értelme a közös folytatásnak. Hogy valóban jól döntöttek-e, hogy valóban jó "lóra" tett Leclerc és Carlos Sainz személyében a Ferrari, és nem kockáztatta-e a Forma-1-es jövőjét Vettel azzal, hogy nagyon könnyen megadta magát, és elfogadta a helyzetet olyannak, amilyen...ezek az elkövetkezendő évek nagy kérdései a Forma-1-ben. 

Szerző: Berekalli Bence

Hozzászólások