Formula 1 - Verstappen egy pocsék rajtot követően az utolsó körökben az élre állt, de lehet, hogy mégsem nyert
Verstappen egy pocsék rajtot követően az utolsó körökben az élre állt, de lehet, hogy mégsem nyert
Fotó: Europress/AFP

Verstappen egy pocsék rajtot követően az utolsó körökben az élre állt, de lehet, hogy mégsem nyert

HosszabbitásHosszabbitás
2019/06/30 16:39
A tavaly is győztes Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Osztrák Nagydíjat, miután elrontotta a rajtot, de aztán szenzációs versenyzéssel és remek előzésekkel diadalmaskodott.

A 21 éves Verstappennek ez volt az idei első, egyben pályafutása hatodik futamgyőzelme, de utolsó előzését a versenybíróság vizsgálja.

Másodikként a pole pozícióból startoló Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője ért célba, a harmadik helyen pedig Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája végzett.

A címvédő, ötszörös világbajnok és az összetettben most is vezető brit Lewis Hamilton (Mercedes) ötödik lett. A másik Ferrarival a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel negyedikként ért célba.

A rajtnál a második kockából induló Verstappen beragadt, így többen is el tudtak menni mellette, miközben a pole pozícióból startoló Leclerc elsőként fordult el az első kanyarban - amelyet a májusban elhunyt háromszoros vb-győztes osztrák Niki Laudáról neveztek el vasárnap. Verstappen sokat veszített, visszacsúszott a hetedik pozícióba, közben a kilencedikként rajtoló Vettel feljött hatodiknak.

Az élen Leclerc, Bottas, Hamilton volt a sorrend, Vettel pedig a negyedik körben már ötödik volt, és támadhatta Kimi Räikkönent (Alfa Romeo), akit aztán a hatodik kör elején meg is előzött.

A 21. körben Bottas és Vettel egymás után hajtott a boxba kerékcserére, egy körrel később Leclerc is friss abroncsokat kapott. Hamilton a 30. körig kint maradt a pályán, a kerékcserénél pedig első vezetőszárnyat is cseréltek a címvédő Mercedesén, a pilóta ugyanis a csapatrádión a leszorítóerő csökkenésére panaszkodott, és maga kérte az elem cseréjét.

A kiállások után Leclerc maradt az élen, mögötte Bottas és Vettel száguldott a második és a harmadik helyen, a hosszabbra nyúlt boxlátogatás miatt pedig Hamilton csak ötödik volt, ugyanis Verstappen bejött elé a negyedik pozícióba.

A 47. körre Verstappen utolérte Vettelt, és harmadik komolyabb próbálkozásakor magabiztosan meg is előzte a német pilótát, aki azonnal a boxba hajtott kerékcserére. Verstappen a második Bottast is megközelítette, a köridők alapján pedig az élen álló Leclercnél is gyorsabb volt. Vettel a friss abroncsokkal Hamilton mögé, az ötödik pozícióba tért vissza a pályára.

Az 56. körben Verstappen nagyon könnyedén elment Bottas mellett is, és feljött másodiknak, ekkor Leclerc valamivel több mint öt másodperccel száguldott előtte.

Tíz körrel a leintés előtt Leclerc előnye már csak 3.8 másodperc volt Verstappennel szemben, aki folyamatosan egyre közelebb került a monacóihoz. Leclerc az első két támadást a 68. körben még remekül kivédekezte, egy körrel később viszont már nem tudta megakadályozni a hollandot az előzésben. Verstappen a második kanyar előtt bement Leclerc mellé, fordulás közben viszont a Ferrari jobb első és a Red Bull bal első kereke összeért, Leclerc emiatt elhagyta a pályát, Verstappen pedig úgy tudott kigyorsítani, hogy riválisának már nem volt lehetősége versenyben maradni vele. Az esetnél a csapatrádión mindkét pilóta a másikat vélte hibásnak, a versenybíróság pedig vizsgálatot indított.


Az utolsó körben Vettel még megelőzte Hamiltont a negyedik helyért. A díjátadásnál, valamint az azt megelőző percekben Verstappen és Leclerc nem állt szóba egymással, nem is gratuláltak a másiknak, a monacói a pezsgőzést is kihagyta a dobogón.

A vb két hét múlva Silverstone-ban, a Brit Nagydíjjal folytatódik.

A 21 éves Verstappennek ez volt az idei első, egyben pályafutása hatodik futamgyőzelme, de utolsó előzését a versenybíróság vizsgálja.

Másodikként a pole pozícióból startoló Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője ért célba, a harmadik helyen pedig Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája végzett.

MTI

Hozzászólások