Forma-1 - Új év, de a lemez ugyanaz a Forma-1-ben
Új év, de a lemez ugyanaz a Forma-1-ben
Fotó: Europress/AFP

Új év, de a lemez ugyanaz a Forma-1-ben


2017/02/28 12:42

Minden pontosan ott folytatódott, ahol 2016 végén abbamaradt: a Mercedes jött, látott és győzött a barcelonai kollektív teszt első napján.

Először a világbajnok Nico Rosberg helyét átvevő, finn Valtteri Bottas futhatott ki hétfő délelőtt a katalán aszfaltcsíkra, ám ő a gyors körök helyett inkább a kilométereket gyűjtötte a német istálló számára, és a W08-as autó hosszú távú megbízhatóságát vizsgálta.

Délután érkezett a háromszoros világbajnok csapattárs, Lewis Hamilton, aki már oda-oda gorombított az ezüstnyíllal, és végül az ő 1:21.765-ös ideje lett a leggyorsabb az első napon. Úgy tűnik tehát, hogy hiába a megváltozott aerodinamikai szabályok, a szélesebb autók és kerekek, a nagyobb leszorítóerő, idén is a németek lesznek azok, akiket meg kell vernie a kihívóknak.

A Mercedesen kívül a Ferrari lehet kifejezetten elégedett az első tesztnappal, és nem csak azért, mert Sebastian Vettel tette meg a legtöbb kört a pályán (szám szerint 128-at), hanem mert nem csak megbízhatónak, de gyorsnak is tűnt a maranellóiak idei konstrukciója. Az SF70H névre hallgató autóval közepes keveréken lett a második a négyszeres világbajnok német, aki így bizakodva készülhet a továbbiakra.

Csak úgy, mint a Williams, és a reaktivált Felipe Massa, aki a nap harmadik leggyorsabb idejével jelezte, a britek autója idén sem lesz rossz - úgy tűnik, sikerült a tavalyi, meglehetősen szilárd alapokra egy jó kocsit felépíteni.

Nem zárt viszont jó tesztnapot az elmúlt másfél évtized legsikeresebb csapatai közül kettő, a Red Bull Renault és a McLaren-Honda. Előbbinek tavaly voltak fellángolásai, ám most Daniel Ricciardónak előbb egy szenzor ment tönkre a kocsijában, majd az akkumulátora hibásodott meg, így csak 50 kört tudott teljesíteni az RB13-mal.

Még nála is szörnyűbb hétfője volt a McLaren kétszeres világbajnokának, Fernando Alonsónak, aki a Honda motor meghibásodása miatt az első hét (!) órában mindössze egy kört tudott teljesíteni. A motorcsere után ment még 28-at, de ezzel is csak az utolsó előtti helyet volt képes megszerezni.

A barcelonai tesz csütörtökig tart, az idény első futamát március 26-án rendezik Melbourne-ben.

Hozzászólások