Forma-1 - Több csapat is megszűnhet, drasztikus változtatásokra van szükség a Forma-1-ben – véli a McLaren főnöke
Több csapat is megszűnhet, drasztikus változtatásokra van szükség a Forma-1-ben – véli a McLaren főnöke
Fotó: Europress/AFP

Több csapat is megszűnhet, drasztikus változtatásokra van szükség a Forma-1-ben – véli a McLaren főnöke

HosszabbitásHosszabbitás
2020/04/15 21:15
Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke szerint a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet "az utolsó figyelmeztetés a beteg sportágnak", amely azt kockáztatja, hogy ha nem változtat drasztikusan, akkor istállók mennek csődbe.

Seidl a McLaren-vezérigazgató Zak Brown korábbi nyilatkozatát erősítette meg ezzel, az amerikai szakember ugyanis azt mondta, a jelenlegi tízből akár négy csapat is a megszűnhet, ha a mostani krízist nem kezelik megfelelően.

"Azt gondolom, hogy az a helyzet, amiben most vagyunk, az utolsó figyelmeztetés" - fogalmazott szerdán Seidl.

"A sportágunk már jó ideje egészségtelenül működött, és nem volt fenntartható, most pedig elérkezett egy olyan ponthoz, ahol drasztikus változtatásokra van szükség" - hangsúlyozta.

A csapatfőnök hozzátette, nem lát arra utaló jelet, hogy a Forma-1 jövőre már ne létezne, ugyanakkor óriási a veszélye annak, hogy istállók mennek tönkre, ha nem hoznak azonnali, döntő jelentőségű intézkedéseket.

A Forma-1-es csapatok korábban már megegyeztek abban, hogy jövőre 150 millió dollár lesz az a költségvetési határ, amelyhez minden istállónak tartania kell magát. Ez még mindig több, mint néhány kisebb csapat éves büdzséje, de jóval alacsonyabb, mint amennyiből a Mercedes, a Ferrari, vagy a Red Bull működik. Tárgyalások zajlanak arról, hogy ezt a költségvetési határt 100 millió dollárra csökkentsék, ebből Seidl szerint még mindig előállíthatók lennének a világ leggyorsabb versenyautói.

"Úgy vélem, ez egy olyan összeg, amelyből pontosan úgy lehet működtetni egy F1-es istállót, ahogyan azt látni szeretnénk" - tette hozzá.

A Forma-1-es világbajnokság idei szezonja a koronavírus-járvány miatt nem kezdődött el, kilenc versenyhétvége maradt el, jelenleg a június 28-ra kiírt Francia Nagydíj sorsa még bizonytalan, de vélhetően halasztani kell, míg a következő állomás Ausztriában lenne július 5-én. A nyári szünetet előrehozták augusztusról, a csapatok központjai jelenleg nem működnek, a legtöbb istálló szabadságra küldte a dolgozóinak jelentős részét.

Az F1 irányítói abban reménykednek, hogy a nyár folyamán elkezdődhet az idény, és így - akár zárt kapuk mögött - 15-18 futamos lehet a 2020-as szezon, amely az újévbe is átnyúlhat. A jövő esztendőre tervezett jelentős szabályváltoztatások bevezetését 2022-re halasztották, így a csapatok az idei autókat használják majd jövőre is.

A Magyar Nagydíj augusztus másodiki dátummal szerepel a versenynaptárban.

MTI

Hozzászólások