Forma-1 - Más hozzáállással tesztel a Ferrari, hogy elkerülje a tavalyi hibát
Más hozzáállással tesztel a Ferrari, hogy elkerülje a tavalyi hibát
Fotó: Europress/AFP

Más hozzáállással tesztel a Ferrari, hogy elkerülje a tavalyi hibát

Németh DánielNémeth Dániel
2020/02/20 18:36
Kívülállóként gyakorlatilag lehetetlen a Forma-1-es tesztek eredményei alapján kikövetkeztetni az erőviszonyokat, olykor még a rengeteg adattal rendelkező csapatok is tévútra kerülhetnek. Tavaly ezt a saját bőrükön tapasztalhatták a Ferrari dolgozói, Barcelonában ugyanis úgy tűnt, hatalmas fölényben vannak, de aztán a szezonnyitó futamon jött a hidegzuhany.

Szerdán kezdetét vette a Forma-1-es előszezon, vagyis a barcelonai tesztidőszak. Mindig fontos ez a része az idénynek, hiszen az istállók először szembesülnek azzal, hogy mennyire voltak pontosak a számításaik, és hogy a szimulációból származó adataik megegyeznek-e a valósággal. Ilyenkor az időeredmények kevésbé érdekesek, hiszen a csapatok eltérő programokat teljesítenek, azt legfeljebb csak találgatni lehet, ki mennyire tekerte fel a motorteljesítményt és mennyire tankolta tele az autóját.

Az első tesztnapon a Ferrari meglehetősen gyengén kezdett az időeredmények terén, csak a 11. lett a Sebastian Vettel betegsége miatt végül Charles Leclerc-rel köröző autó. Az olaszok több mint két másodperccel bizonyultak lassabbnak a tesztnapot az élen záró Mercedesnél, annak ellenére, hogy lágyabb gumikat raktak a Ferrarira. Ez éles váltás a tavalyi évhez képest, amikor a Ferrari szinte végig dominálta a tesztidőszakot, hogy aztán Melbourne-ben kiderüljön, zsákutca volt a csapat koncepciója.

Vettel belebetegedett a Ferrari gyengeségébe | Hosszabbítás

A szokásoknak megfelelően 2020-ban is Barcelonában, a Circuit de Catalunya versenypályán indul a Forma-1-es szezon, ahol valamennyi csapat részvételével rendezik meg az első három napos tesztet. Az első napot követően megállapítható, hogy a Mercedes ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta, míg a Ferrari a sikertelen szezonzáráshoz képest is gyengülni látszik.

"Tavaly komoly pofonba futottunk bele az első versenyen" - mondta Leclerc a szerdai tesztnapot követően. "Nagyon jól mentünk a teszteken, de aztán a versenyen már kevésbé bizonyultunk erősnek. Erre az évre egészen más megközelítést választottunk. Sokkal inkább a saját teljesítményünkre koncentrálunk, szeretnénk annyit megtanulni az autóról, amennyit csak lehetséges ebben a pár napban. Később pedig koncentrálhatunk az autó teljesítményére is. Meglátjuk, hogy ez mennyire fizet majd jól" - értékelt a pilóta.

2019-ben a Ferrari egyik legnagyobb gondját épp az okozta, hogy nehezen ismerték ki az autót. Az egyenesekben minden pályán piszok gyorsak voltak az olaszok, a kanyargósabb szakaszokban viszont az év nagy részében szenvedtek, csak a nyári szünetet követő fejlesztéseik nyomán változott a helyzet. "Erre az évre sokkal rugalmasabb autót terveztünk a beállítások terén, ami mindkét pilótának jó, mert a saját stílusunkhoz igazíthatjuk az autót. Nem teszteltük a határokat, de azt tudjuk, hogy több lehetőségünk van. Ez tény. És csak pozitívum lehet."

Leclerc elhárította azon kérdéseket, hogy világbajnoki esélyes lesz-e 2020-ban, de azt elmondta, milyen céllal vág neki az évnek. "Egy dolgot szeretnék elérni, méghozzá azt, hogy 2020-ra visszatekintve ne lássak kihagyott lehetőségeket. 2019-ben sok ilyen volt, ezért az a fő célom, hogy sokkal kevesebb legyen. Az első nap problémamentesen zárult, ami nagyon fontos. Összeraktunk néhány erős kört, elvégeztük a tervezett teszteket az autón, pozitív visszajelzésekkel, így ez egy jó nap volt összességében" - mondta a Ferrari fiatalja.

via Formula1

Hozzászólások