Forma-1 - Hamilton rajt-cél győzelemmel javított Ausztriában
Hamilton rajt-cél győzelemmel javított Ausztriában
Fotó: Europress/AFP

Hamilton rajt-cél győzelemmel javított Ausztriában

HosszabbitásHosszabbitás
2020/07/12 16:39
A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Stájer Nagydíjat a spielbergi Red Bull Ringen. A 35 éves pilótának ez volt az idei első és pályafutása 85. futamgyőzelme.

Hamilton mögött csapattársa, az egy héttel ezelőtti Osztrák Nagydíjon győztes finn Valtteri Bottas végzett a második, míg Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője a harmadik helyen.

A rajtnál Hamilton magabiztosan tartotta meg a vezető pozíciót, mögötte Verstappen és Carlos Sainz (McLaren) küzdött a második helyért, miközben a két Ferrari a második kanyarban összeütközött, Sebastian Vettel autója pedig olyan mértékben sérült, hogy a négyszeres világbajnok németnek fel kellett adnia a versenyt. Csapattársa, Charlec Leclerc folytatni tudta a futamot, de csak az utolsó, 19. helyen, aztán egy körrel később ő is kiállni kényszerült.

A 10. körben Hamilton, Verstappen, Bottas volt az első három sorrendje, a kerékcserék sorát pedig Verstappen kezdte meg a 25. kör végén. Két körrel később Hamilton, majd a 35. körben Bottas is a boxban járt. A hajráig az első három helyen nem változott a sorrend, de öt körrel a vége előtt Bottas nagy küzdelemben megelőzte Verstappent, és feljött a második helyre.

Hamilton sikerét semmi sem veszélyeztette, Bottas viszont a második helyével megőrizte vezető pozícióját a világbajnoki pontversenyben.

A Forma-1 2020-as idénye egy hét múlva a Hungaroringen, a 35. Magyar Nagydíjjal folytatódik.

MTI

Hozzászólások