Forma-1 - "Elfogadhatatlan Hamilton évi 40 millió dolláros fizetése"
"Elfogadhatatlan Hamilton évi 40 millió dolláros fizetése"
Fotó: Europress/AFP

"Elfogadhatatlan Hamilton évi 40 millió dolláros fizetése"

Németh DánielNémeth Dániel
2020/07/04 18:49
Romain Grosjean igazságtalannak tartja, hogy Lewis Hamilton éves szinten 40 millió dollárt tehet zsebre, miközben akadnak olyan versenyzők, akik 150 ezret kapnak ugyanazért a feladatért. A vita annak kapcsán lángolt fel, hogy a fejlesztésekre fordított összeg maximalizálását követően a versenyzők fizetését is szabályozni szeretnék egyes csapatok.

A minap a Daily Mail írt arról, hogy jelenleg jelentősnek mondható különbség van a Mercedes által kínált 20 millió dolláros szerződés, és a hatszoros világbajnok fizetési igénye között. A lap úgy tudja, hogy Hamilton évi 40 milliót várna a csapattól, ami négymillióval lenne több a mostani bérénél. Ezeket az értesüléseket a brit versenyző az Instagramon cáfolta. "A média még mindig a szerződésemről és a követeléseimről ír, pedig még csak nem is beszéltem Totóval erről. Nincsenek követelések, hiszen nincs még egyeztetés sem."

"Legyetek szívesek, és ne találjatok ki ilyen szarságokat" - írta Hamilton.

hamilton-mercedes-min.jpgFotó: Europress/AFP

A téma önmagában is fontos lehet a sportág jövőjére nézve, hiszen a Forma-1-ben jelenleg minden a költségek csökkentéséről szól. Abban már sikerült megállapodni, hogy a következő idénytől kezdve költségvetési plafon lesz a fejlesztésekre vonatkozóan, a pilóták fizetésére azonban jelenleg nincs érvényben semmilyen korlátozás. Grosjean például támogatná, hogy bevezessenek valamilyen korlátozást, ugyanis igazságtalannak tartja, hogy egyes versenyzők ennyivel több pénzt keresnek, miközben elméletileg ugyanaz a munkájuk.

"Beszéltünk erről a GPDA tanácskozásain" - mondta a Haas versenyzője. "Néhányan támogatták, mások ellenezték. Én elfogadhatatlannak tartom, hogy Lewis Hamilton több mint 40 millió dollárt keres, miközben mások 150 ezret kapnak ugyanazért a munkáért."

Grosjean azt is elismerte, hogy több dolgot is mérlegelni kell, amikor a fizetési maximumról döntenek. "Többen rámutattak, hogy a fizetési plafon megtörheti az egész motorsport ranglétráját. Ki fektetne pénzt a fiatal versenyzőket támogató programokba és állná a versenyeztetés költségeit, ha nem kaphatják vissza a pénzüket a sokat kereső pilóták fizetéséből levont százalékokból? Ez itt a kérdés. Személy szerint viszont nem ellenezném, hogy a versenyzők fizetése is beleszámítson a költségvetési sapkába" - jelentette ki a pilóta.

romain-grosjean-min.jpgFotó: Europress/AFP

Jövőre legfeljebb 145 millió dollárt költhetnek a csapatok, 2022-től pedig 130-ra csökken a büdzsé. Vannak olyan istállók, például a Renault, amelyek azért lobbiznak, hogy ebbe a fizetéseket is beleszorítsák. "Ez is része a szóban forgó vitának, de a jogi háttér komplexitásával is számolnunk kell, mert ezt törvényesen lehet csak végrehajtani. Szóval előbb tisztáznunk kell, hogy végrehajtható-e" - mondta Cyril Abiteboul. "Tekintettel kell lenni a hosszú távú szerződéssel rendelkező pilótákra is, Max Verstappennek külön gratulálunk."

"Mégis azt gondolom, hogy ha kivételt kell tennünk a rendszerben az egészséges mértékig, amely fontos a sportág fenntarthatósága szempontjából, akkor azt meg kell csinálnunk. Úgy gondoljuk, hogy a pilóták fizetésének racionalizálásának van értelme, ha már egyszer a költségvetési plafon miatt emberek veszíthetik el az állásukat."
Hozzászólások