Formula 1 - Jó irányba halad a Ferrari, de lesznek még nehéz versenyei
Jó irányba halad a Ferrari, de lesznek még nehéz versenyei
Fotó: Europress/AFP

Jó irányba halad a Ferrari, de lesznek még nehéz versenyei

Németh DánielNémeth Dániel
2019/07/02 19:28
Továbbra is várat magára a Ferrari első 2019-es futamgyőzelme. Pedig a mögöttünk álló hétvégén Charles Leclerc egészen közel állt a sikerhez, ám a szenzációsan versenyző Max Verstappen a legvégén megelőzte, mint utólag kiderült, szabályosan. Mattia Binotto szerint azonban csak idő kérdése, és meglesz a monacói pilóta első sikere.

Leclerc egész hétvégén nagyon gyors volt, a pole pozíciót - pályafutása második időmérős győzelmét - új körrekorddal szerezte meg. Hasonlóan a bahreini versenyhez, amit végül technikai hiba miatt nem tudott megnyerni, szinte végig ő vezetett, az utolsó pillanatokban azonban kicsúszott a kezei közül a győzelem. Rajta nem múlt: amennyire lehetett, jól osztotta be a gumijait, ráadásul nagyot védekezett a 10 körrel frissebb gumikon sokkal gyorsabb Verstappennel szemben.

A holland pilóta manőverét több mint két órán át vizsgálták a felügyelők, közben meghallgatták a két versenyzőt is, végül azonban szabályosnak értékelték az előzést. Binotto úgy gondolja, rossz döntést született, ugyanakkor - ellentétben Sebastian Vettel kanadai esetével - a Ferrari nem nyújt be fellebbezést. Ezt az olaszok csapatfőnöke azzal magyarázta, hogy a sportág összességében jobban jár azzal, ha ezeket a helyzeteket elengedik és szabályosnak ítélik.

043_dpa-pa_121826600.jpg Fotó: Europress/AFP 

"Charles elegendő helyet hagyott, nem hibázott, majd ütköztek és leszorították a pályáról. Tiszteltben tartjuk a versenybírók döntését. Ők így látták, nekünk el kell fogadnunk. Ferrari-szurkolóként úgy gondolom, itt az idő új fejezetet nyitni az F1 történetében és előre tekinteni. Nem támogatjuk, de megértjük, éd összességében azt gondoljuk, olyan döntés született, ami jó a sportnak és a Forma-1-nek" - értékelt a csapatfőnök, aki gratulált Verstappennek.

Binotto nem aggódik, hogy Leclerc-t megfoghatja az újabb kudarcélmény. "Úgy vélem, nem lesz nehéz ösztönözni őt, és máris készen áll a következő versenyre. Az ausztriai események inkább lökést adhatnak neki, hogy megszerezze első győzelmét a Forma-1-ben. Az biztos, hogy sajnálja a végkimenetelt, az időmérő után nagyon bizakodó volt, majd az első köröktől kezdve irányítani tudta a versenyt, remek pozícióban volt. De ez a szép ebben a sportágban, a kockás zászlóig bármi megtörténhet."

Az olaszok főnöke azt is elmondta, ugyan sikerült fejleszteni az SF90-es jelölésű Ferrarit, a teljesítményjavulás elsősorban a pálya karakterisztikájának volt köszönhető. "A Paul Ricard-on már jobb volt az autónk, mint Barcelonában. Ráadásul több infónk van a fejlesztések helyességét illetően. Hogy versenyképesek leszünk-e az összes pályán? Ezt azért nem gondolnám. Lesznek nehéz versenyeink. Ugyanakkor hozunk még fejlesztéseket és csak pályáról pályára derül ki, hol tartunk."

via és via

Hozzászólások