Forma-1 - Hiába a Ferrari érdeklődése, a Mercedes magabiztos Hamilton maradását illetően
Hiába a Ferrari érdeklődése, a Mercedes magabiztos Hamilton maradását illetően
Fotó: Europress/AFP

Hiába a Ferrari érdeklődése, a Mercedes magabiztos Hamilton maradását illetően

Németh DánielNémeth Dániel
2020/02/11 17:26
2021-től óriási változások lesznek a Forma-1-ben, amely technikai és pénzügyi szinten egyaránt átformálhatja a királykategóriát. Éppen ezért az idei pilótapiac is érdekesnek ígérkezett, hiszen azt még nem tudhatjuk, melyik istálló nyúl bele a tutiba a szabályváltozásokat követően. Azonban nagyon úgy néz ki, a topversenyzők között elmarad a várt keringő.

Az egyik nagy kérdés az volt, hol folytatja Max Verstappen, hiszen a 22 éves pilóta szép lassan a mezőny leggyorsabb versenyzőjévé vált. Azon napestig lehetne vitatkozni, hogy vajon ő vagy Lewis Hamilton jobb-e jelenleg, az viszont biztosan kijelenthető, hogy megfelelő technikai háttérrel harcban lenne a holland versenyző a világbajnoki címért. Úgy tűnik, Verstappenék bíznak abban, hogy a Honda fejlődésével a következő években versenyképes lesz a Red Bull, ugyanis idén januárban bejelentették, hogy 2023-ig marad az istállónál.

Verstappent mindkét topcsapattal összeboronálták, bár a Ferrarival kapcsolatban olyan hírek is megjelentek, miszerint az olaszok valójában ódzkodtak attól a gondolattól, hogy összeeresszék a holland versenyzőt Charles Leclerc-rel. Arra viszont több jel is utalt, hogy a Ferrari tárgyalásokat kezdeményezett Hamiltonnal, akinek 2020 végén járna le a szerződése a Mercedesszel. Vagyis elméletben előfordulhat, hogy megüresedik egy hely a hibrid-éra legsikeresebb csapatánál.

Így alakíthatják át a sztárpilóták 2021-től a Forma-1-et | Hosszabbítás

Bőven vannak még homályos részletek, ám egy dolog biztos: 2021-től új szabályok jönnek a Forma-1-ben, amelyek a várakozás szerint megrengetik a jelenlegi status quót. Érdekes lesz a helyzet a pilótapiac szempontjából is, jelen állás szerint három topversenyző szerződése is kifut 2020-ban, akik így az ismeretlenbe ugranak fejest az új évadban.

Sok érv egyébként nem szólna a Mercedes-Hamilton házasság felbontása mellett. Technika terén a riválisok következetesen lemaradtak a Mercedestől, és nincs garancia arra, hogy önmagában a szabályváltoztatások drasztikus átrendeződést hoznak a Forma-1-ben, Hamilton részéről tehát valószínűleg a szerződéshosszabbítás a legokosabb lépés. Azzal pedig, hogy Verstappen elkötelezte magát a Red Bullhoz, a Mercedes lemondhatott arról a versenyzőről, aki talán még a hatszoros világbajnokhoz képest is előrelépést jelenthetett volna.

Nemrég a Mercedes évi 25 millió fontot érő szerződést kötött az Ineosszal, most pedig a hatszoros világbajnok szerződésének újratárgyalására kerülhet a fő hangsúly. "December közepén, a karácsonyi buli előtt találkoztunk legutóbb, akkor mondtam neki, hogy beszélnünk kell" - nyilatkozta Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke. "Nem sürgetjük a dolgot. Ez a szándékunk. Rendszeresen váltottunk üzenetet a nyaralás alatt. Ezen a héten tér vissza Európába, vagyis újra elő fog jönni a téma a folytatást illetően."

Wolffot nem bizonytalanította el a Ferrari érdeklődése. "Nincs sok olyan hely, ahol képesek lennének azt a környezetet biztosítani, ami összhangban van Lewis ambícióival. A csapat szempontjából pedig tudjuk, mire számítsunk tőle. Ez egy bizalmi kapcsolat, ezért a folytatás a legvalószínűbb" - jelentette ki. Hamilton sajtóhírek szerint a jelenlegi, éves szinten 40 millió fontot biztosító szerződésénél is előnyösebbet köthet. Wolff ezzel kapcsolatban azt mondta, teljesen természetes, hogy a csúcson lévő sportolók csillagászati összeget keresnek.

Ami pedig a Mercedest illeti: nagyon is tiszteletben tartják a brit pilóta pályán és azon kívül nyújtott teljesítményét.

via Telegraph 

Hozzászólások