Forma-1 - Hamilton a némaságba burkolózó F1-et kritizálta, amire több versenyző is reagált
Hamilton a némaságba burkolózó F1-et kritizálta, amire több versenyző is reagált
Fotó: Europress/AFP

Hamilton a némaságba burkolózó F1-et kritizálta, amire több versenyző is reagált

Németh DánielNémeth Dániel
2020/06/02 13:00
Lewis Hamilton keményen bírálta a Forma-1-et, miután úgy érezte, az iparág képviselői a hallgatást választották ahelyett, hogy felemelték volna a szavukat a társadalmi igazságtalanság ellen. A hatszoros világbajnok szavai nem maradtak következmények nélkül, volt aki elnézést kért amiért rosszul mérte fel a helyzetet és a némaságot választotta.

Világszerte megdöbbenést és kisebb-nagyobb tüntetéshullámot váltott ki az a felvétel, amely az Egyesült Államokban tapasztalható, főleg a fekete lakosságot érintő rendőri erőszak újabb bizonyítékaként szolgált. Május 25-én a minnesotai hatóságok előállították a pénzhamisítással vádolt George Floydot, aki az intézkedés közben életét vesztette, miután az egyik járőr perceken keresztül a nyakán térdelt. Az a felvételen is jól hallható, hogy Floyd többször jelezte, nem kap levegőt, életét a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni.

Az eset nagy felháborodást váltott ki az Egyesült Államokban, ahol békés és kevésbé békés módon tüntetnek a lakosok igazságot követelve George Floydnak. Számos sportoló megszólalt az ügyben, többek között az érzékeny politikai témákat kínosan kerülő Michael Jordan is közzétett egy közleményt, melyben a rasszizmus elleni küzdelem fontosságáról írt. Lewis Hamilton az Instagram-oldalán ítélte el a rendőri erőszakot, egyúttal azoknak is odaszúrt, akik nem nyilvánítottak véleményt az ügyben: vagyis lényegében a teljes Forma-1-nek.

"Látlak titeket is, akik némák maradtatok, többen a legnagyobb sztárok vagytok, mégsem hallatjátok a hangotokat az igazságtalanság közepette. Nyoma sincs ebben az iparágban, amely persze egy fehérek által dominált sport. Én vagyok az egyetlen színesbőrű, és most egyedül vagyok. Azt gondoltam volna, hogy mostanra látjátok, miért történik mindez, és szóltok valamit ellene, de képtelenek vagytok mellénk állni. Csak hogy tudjátok: már tudom, kik vagytok, látlak titeket" - írta az Instagramon Hamilton.

A brit versenyző kiállt a békésen tüntetők mellett, hozzátéve: "Egészen addig nem lehet béke, amíg az úgynevezett vezetők nem változtatnak."

"Ez nem csak az Egyesült Államokra jellemző, ott van Nagy-Britanniában, Spanyolországban, Olaszországban, mindenhol. Meg kell változtatni azt, ahogyan a kisebbségekkel bánnak, ahogyan az egyenlőségről, rasszizmusról és az előítéletekről tanítanak ezekben az országokban, arról, hogy mind egyformák vagyunk. Nem születünk rasszizmussal és gyűlölettel a szívünkben, ezt azok terjesztik, akikre felnézünk" - magyarázta Hamilton, aki tavaly júniusban arról beszélt, nagyobb diverzitásra lenne szükség az F1-ben.

Hamilton kemény szavai nem maradtak következmény nélkül, több Forma-1-es pilóta állást foglalt a kérdésben. Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője elnézést is kért, amiért csak a brit intelmeit követően tette ezt meg. "Őszinte leszek, helytelennek éreztem, hogy a közösségi médián keresztül osszam meg a gondolataimat erről az egész szituációról, korábban ezért nem szólaltam meg. Hatalmasat tévedtem. Még mindig nehezen találom a szavakat a videókban tapasztalt kegyetlenség láttán" - írta Leclerc.

"A rasszizmust nem lehet némasággal legyőzni, csak tettekkel. Legyetek ti is aktívak, csatlakozzatok, bátorítsatok másokat is, hogy vállalják véleményüket. A mi felelősségünk, hogy felszólaljunk az igazságtalanság ellen. Ne maradjatok némák. Kiállok a #BlackLivesMatter mellett."

"Mindannyiunknak megvan a hangja, hogy felszólaljon amellett, ami helyes. Egészen eddig nem tudtam, hogyan használjam a sajátomat" - írta George Russell, a Williams versenyzője. "Leclerc-hez hasonlóan nem éreztem illendőnek, hogy nyilvánosan megosszam a gondolataimat. Nehezen tudom felfogni mindazt, amit a hírekben és a közösségi médiában látok. Őszintén szólva nehezen tudnám szavakkal leírni, hogyan érzek most. Azonban nem számít, hogy mennyire kellemetlen megszólalni, a némasággal semmit sem lehet elérni."

A Ferrarihoz 2021-től csatlakozó Carlos Sainz azt írta: "Az, hogy 2020-ban is ilyen problémákkal kell szembesülni, azt az értést kelti bennem, hogy visszamentünk az időben, függetlenül az őseink szenvedéseitől és könnyeitől." Daniel Ricciardo szerint "a rasszizmus mérgező, amit nem erőszakkal vagy némasággal kell kezelni, hanem összefogással és tettekkel." Leendő mclarenes csapattársa, Lando Norris hozzátette: "Kiállunk amellett, ami helyes. Most én kérem tőletek, hogy cselekedjetek."

Korábban Lewis Hamilton is megválogatta szavait, ha kényes politikai ügyekben kellett véleményt formálnia. 2017-ben az Amerikai Nagydíj alatt megkérdezték tőle, csatlakozna-e az amerikai himnusz alatt térdeléssel tiltakozó Colin Kaepernick mozgalmához, amely szintén a feketék elleni erőszakra hívta fel a figyelmet. Tavaly pedig megkérdezték, egyetért-e Rio Ferdinand nyilatkozatával, miszerint a britségével kapcsolatos kérdések rasszista árnyalattal bírnak. "Ez nem olyan téma, amibe szeretnék belemenni" - mondta akkor.

Mostanra viszont úgy tűnik, hogy Hamiltonnál is betelt a pohár.

via és via

Hozzászólások