Forma-1 - Fernando Alonso a szezon végén befejezi F1-es pályafutását
Fernando Alonso a szezon végén befejezi F1-es pályafutását
Fotó: Europress/AFP

Fernando Alonso a szezon végén befejezi F1-es pályafutását

Németh DánielNémeth Dániel
2018/08/14 17:34

Fernando Alonso, a Forma-1 kétszeres világbajnoka közösségi oldalain bejelentette, hogy 2018 végén befejezi F1-es pályafutását, és a jövőben más sorozatokban próbálja ki magát. 

A spanyol pilóta döntése nem volt teljesen váratlan, az utóbbi néhány éve már inkább a szenvedésről szólt, mintsem a sikerekről. Hiába van meg mind a mai napig a sebessége, hogy világbajnoki címekért küzdjön, nem tudott versenyképes istállóhoz igazolni, a McLaren pedig évek óta a középmezőnyben vergődik, nem ritkán a mezőny egyik leggyengébb autója volt.

"Tizenhét csodálatos év után eljött az ideje, hogy váltsak és továbbálljak. Minden percét élveztem, nem tudok eléggé köszönetet mondani azoknak az embereknek, akik különlegessé tették a szezonjaimat. Még van hátra pár nagydíj a szezonból, ezeken minden korábbinál nagyobb elszántsággal és szenvedéllyel fogok részt venni" - mondta Alonso a közleményben.

Nem volt esélye versenyképes autóra

Daniel Ricciardo váltásával - az ausztrál pilóta a Renault-nál folytatja a következő szezontól - ugyan megüresedett egy hely az egyik élcsapatnál, a Red Bull ezt valószínűleg egy fiatal versenyzővel fogja betölteni. Vagyis Alonso helyzete nem változott, reálisan a következő idényben is maximum a pontszerző helyekért küzdhetne az F1-ben, a versenyképes autók üléseit már betöltötték a következő szezonra.

A 37 éves pilóta több mint öt éve nem nyert versenyt, a dobogóra pedig utoljára a ferraris korszakában állhatott fel, 2014-ben. Ugyan a csapattársaival szemben folyamatosan képes volt jobb teljesítményre, a második mclarenes korszakában ötödik helynél egyszer sem végzett előkelőbb pozícióban. A jelenlegi szezonban 12 futam után a pontverseny kilencedik helyén áll 44 ponttal.

Minden idők legfiatalabb világbajnoka volt

Alonso a Benetton tesztpilótájaként került be a száguldó cirkuszba. Versenyen 2001-ben, a Minardi pilótájaként mutatkozott be a Forma-1-ben. Pontot ugyan nem szerzett a mezőny egyik leglassabb autójában ülve, tehetségével így is felhívta magára a figyelmet, a következő idényben a Renault-hoz került, ahol egy évet tesztpilótaként foglalkoztatták, majd 2003-ban előléptették az első csapathoz.

000_HKG2005101677417.jpg Fotó: Europress/AFP

A Renault-val 2005-ben és 2006-ban is világbajnoki címet szerzett, ezzel ő lett a sportág legfiatalabb egyszeres és kétszeres világbajnoka is. (Ezeket a rekordokat ma már Sebastian Vettel tartja.) A sikeres éveket követően a McLarenhez szerződött, ahol ugyan versenyképes autót kapott, nehezen jött ki csapattársával, Lewis Hamiltonnal, ezért egy év után visszatért a Renault-hoz.

A francia istálló versenyképessége elmaradt a korábbitól, ezért 2010-ben a Ferrarihoz igazolt. Az olaszoknál háromszor is a világbajnokság második helyén zárt, világbajnoki címet azonban a Ferrarival sem szerzett. A pocsék 2014-es év után váltott, visszatért a McLarenhez, ahol már állandó technikai hibák is hátráltatták a kétszeres világbajnokot. Nem véletlen, hogy az utóbbi években más sorozatok felé is kacsintgatott.

Hogyan tovább?

Hivatalos bejelentés ugyan még nincs, de Alonso valószínűleg az IndyCarban folytatja a pályafutását. Korábban többször utalt arra, hogy szívesen kipróbálná magát valamelyik tengerentúli sorozatban, tavaly el is indult a legendás Indy 500 versenyen, ahol szinte végig az élmezőnyben haladt, végül azonban egy technikai hiba miatt elúsztak a győzelmi esélyei.

063_689406604.jpg Fotó: Europress/AFP

Idén bemutatkozott a Le Mans-i 24 órás versenyen, ahol végül győzelemre vezette a Toyotát. Ezzel a győzelemmel elérhetővé vált számára az ún. "triple crown", amihez három legendás versenyt kell megnyerni. Monaco és Le Mans már megvan neki, és ha az Indy 500-at is behúzná, Graham Hill után ő lehetne a második pilóta, akinek mind a három helyszínen meglenne a győzelme.

Hozzászólások