Formula 1 - Az eredményeim önmagukért beszélnek, üzente Hamilton egykori csapattársának
Az eredményeim önmagukért beszélnek, üzente Hamilton egykori csapattársának
Fotó: Europress/AFP

Az eredményeim önmagukért beszélnek, üzente Hamilton egykori csapattársának

Németh DánielNémeth Dániel
2019/08/07 18:19
Nico Rosberg nemrég arról beszélt videóblogján, hogy szerinte már nem Lewis Hamilton a mezőny leggyorsabb pilótája, hanem a Red Bull fiatal pilótája, Max Verstappen. Az ötszörös - pár hónapon belül hatszoros - világbajnok brit ezzel kapcsolatban azt mondta, az eredményei önmagukért beszélnek és sosem volt még ennyire gyors.

2016-os visszavonulása óta Rosberg számos szerepben feltűnt a Forma-1 környékén, többek között szakértőként is dolgozott. Videóblogján mostanság rendszeresen elemzi a sportág eseményeit, így tett a Magyar Nagydíj alatt is, és a szombati időmérőt követően kijelentette, szerinte Max Verstappen a mezőny leggyorsabb pilótája. A világbajnok öt okot gyűjtött össze, miért tartja gyorsabbnak a holland tehetséget, mint az ötszörös világbajnok Hamiltont. Kiemelte például, hogy Hamilton  időmérős tempóján egyre inkább érződik életkora.

"Verstappen a maga 21 évével olyan kombinációt képvisel, amit ebben a sportágban talán nem is láttunk. A versenyzők számára a 30-32 év a legideálisabb kor, mivel az emberi képességek, például a reakcióidő lassacskán romlik, de ebben a sportban rengeteget számít a tapasztalat. Ezért a tapasztalat felülírja ezt a lassú romlást. Max azonban fiatal, még mindig villámgyors, a reakcióideje a csúcson van, közben pedig az egyik legtapasztaltabb pilóta a mezőnyben, már négy évet töltött a Forma-1-ben. Ez hihetetlenül erős párosítás."

"Ami viszont Hamiltont illeti, az emberi képességek terén már inkább a hanyatlás fázisában van. Valószínűleg ezt látjuk az időmérős eredményeiben, ezért van az, hogy Bottas legalább annyira jól teljesít, sőt, átlagot nézve talán egy kicsivel Lewis előtt jár. Ennek a jelenségnek lehet, hogy a csökkenő teljesítőképesség áll a hátterében, ugyanakkor Lewisnak tengernyi tapasztalata van, ami még mindig egy hihetetlenül hatékony fegyverré teszi" - elemezte Hamilton és Verstappen vetélkedését Rosberg.

Hamiltont természetesen szembesítették egykori csapattársa véleményével, ő azonban nem tulajdonított túl nagy jelentőséget Rosberg állításainak. "Őszintén szólva sosem láttam a blogját. Azt sem tudom, kik követik, és nincs is hatással az életemre. Elég ha megnézitek az eredményeimet az előző évekből. Önmagukért beszélnek. Mindig lesznek kevésbé sikeres emberek, akik megpróbálják kisebbnek beállítani azokat" - szúrt oda Rosbergnek, aki 23 futamot nyert pályafutása során, szemben Hamilton 81 sikerével.

Rosberg sem először fogalmazott meg kritikát Hamilton kapcsán, a pocsék németországi szereplése után például kiemelte, szerinte csak kifogásokat keresett, amikor betegségére hivatkozott. "Úgy gondolom, hogy a férfinátha a Lewis Hamilton-show része volt. Szereti nehezebbnek beállítani a dolgokat, mint amilyenek valójában" - jelentette ki Rosberg. A brit pilóta természetesen tagadta, hogy felnagyította volna a betegség következményeit, sőt állítja, még mindig nincs tökéletes állapotban a betegség után.

Hamilton három körrel a vége előtt vette el Verstappentől az újabb győzelmet | Hosszabbítás

A címvédő és ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnap rendezett 34. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a Hungaroringen, ezzel növelte az előnyét az összetett pontversenyben. A 34 éves versenyzőnek ez az idei nyolcadik, egyben pályafutása 81. futamgyőzelme, Mogyoródon hetedik alkalommal győzött.

"Erőnlétileg rendben vagyok. Azt nem mondom, hogy sosem voltam jobb állapotban, mert még csak most vagyok túl ezen a betegségen. Nekem elhihetitek, nem férfinátha volt, ahogyan azt egyesek állították. Olyasmi, ami teljesen padlóra küldött. A szünet alatt a teljes felépülés a célom. Mondtam a srácoknak, mindenkitől azt várom, hogy e-mailben teljesen őszintén írják meg, ha szerintük van olyan terület, ahol fejlődni tudok. Azt szeretném, hogy az év második fele erősebb legyen, mint amilyen az első volt" - jelentette ki.

Hamilton azt is hozzátette, ellentétben a Rosberg által sugalltakkal, miszerint egy pilóta 32 éves kora után hanyatlani kezd, remekül érzi magát. "34 éves vagyok, de úgy érzem, soha nem vezettem ennyire jól. Remélem, ti is azt látjátok, hogy nem lettem lassabb" - mondta a brit. Egyelőre - az időmérőket leszámítva - tényleg nincs sok jele a lassulásnak, a Magyar Nagydíjon 63 pontosra növelte előnyét összetettben, így kisebb csoda lenne, ha elveszítené a világbajnoki címet 2019-ben. Ráadásul úgy tervezi, a jövőben még inkább figyel magára.

"Sosem voltam valami jó a tervezésben. Az a fajta vagyok, aki mindent az utolsó pillanatban csinál, mielőtt elmegy pár napra bulizni. Azonban meg kell oldanom, hogy visszanyerjem az energiám. Éjjeli bagoly vagyok, nincs szükségem sok alvásra. Szeretnék ezen változtatni, korán kelni, megtekinteni a napfelkeltét, bárhol is vagyok. Lehet, hogy megpróbálkozom a meditációval, esetleg még pár dologgal, ami segíthet, hogy egészségesebben éljek. Azt is tervezem, hogy többet fogok olvasni" - ecsetelte a brit klasszis.

via Telegraph

Hozzászólások