Forma-1 - Alonso visszatér a Forma-1-be
Alonso visszatér a Forma-1-be
Fotó: Europress/AFP

Alonso visszatér a Forma-1-be

HosszabbitásHosszabbitás
2020/07/07 18:04
Egybehangzó sajtóhírek szerint a kétszeres világbajnok Fernando Alonso 2021-ben visszatér a Forma-1-be a Renault pilótájaként.

A BBC kedden azt írta, hogy a hivatalos bejelentésre még várni kell, de a spanyol sportoló már mindenben megállapodott a csapattal és alá is írta a szerződését, mely révén - az idei év végén a McLarenhez távozó - Daniel Ricciardo helyét veszi át.

A 38 éves Alonso karrierje legnagyobb sikereit a Renault-val érte el, 2005-ben és 2006-ban is világbajnokságot nyert az istállóval, melynél 2002-től 2006-ig, majd 2008-ban és 2009-ben szerepelt.

A spanyol versenyző eddigi utolsó Forma-1-es futamát a 2018-as szezonzáró viadalon, az Abu-Dzabi Nagydíjon teljesítette, azóta több kategóriában is kipróbálta magát, így például idén indult a Dakar-ralin és a győztes csapat tagja volt a 2018-as és 2019-es Le Mans-i 24 órás autóversenyen.

MTI

Hozzászólások