Formula 1 - Addig változtatják a Forma-1 szabályait, amíg több előzés nem lesz
Addig változtatják a Forma-1 szabályait, amíg több előzés nem lesz

Addig változtatják a Forma-1 szabályait, amíg több előzés nem lesz

Németh Dániel ·
2018/12/15 14:31

Évről évre visszatérő kérdés a Forma-1-ben, hogyan lehetne javítani az előzések számán és minőségén. Ugyan minden évben akad egy-két verseny, ahol rengeteg akciót láthat a közönség (mint például idén az Azeri és a Brazil Nagydíjon), a szezon nagyobb részében relatíve kevés izgalmat szolgáltat a sportág. 2019-ben ismét szabályváltozással segítenék az előzéseket, és Ross Brawn, az F1 sportigazgatója jelentős javulást vár az új csomagtól.

2009-ben nagyon hasonló elv mentén alakították át a szabályokat, mint ahogyan a következő idényben tervezik. Akkor az első szárnyak szélesebbek lettek és kicsivel mélyebbre kerültek, míg a hátsó szárnyakkal épp az ellenkező műveletet hajtották végre: magasabbak és szűkebbek lettek. A szabályalkotók azt várták, hogy a hátulról érkező autókat így majd kevésbé zavarja az élen lévők turbulens levegője, azonban részeredményeket sikerült csak elérni, akciókból nem lett több.

Jövőre az első szárnyak kialakításának egyszerűsítésével és a hátsó légterelők átalakításával igyekeznek elősegíteni az előzéseket. A cél, hogy növeljék a DRS hatékonyságát, illetve hogy az autók jobban teljesítsenek turbulens levegőben. "Amíg nem láttuk az autókat működés közben, nem tudjuk, hogy milyen megoldásokat használnak a csapatok. Ennek ellenére becsléseink szerint nagyjából 20%-os javulás várható" - mondta Brawn az előzésekre utalva.

Sokan, köztük az istállók sem osztják a sportigazgató optimizmusát. Abu-Dzabiban, a szezonzárú futamot követő teszten a Ferrari már tesztelte az új szárnyakat, és Maurizio Arrivabene szerint a teszt alapján nem érdemes azt várni, hogy drasztikusan nő a kerék a kerék elleni csaták száma. "Azért hozták a szabályokat, hogy több esély legyen az előzésre. A pilótánk első visszajelzései alapján ezt a célt nem sikerült elérni" - fogalmazott a Ferrari csapatvezetője. 075_bonilla-f1monaco180523_npdZe.jpgFotó: Europress/AFP  

Brawn a 2019-es változásokra a 2021-re tervezett, jelentős ráncfelvarrással járó szabálymódosítás egyik első lépéseként tekint. A sportigazgató szerint jelenleg az autók 50%-ot veszítenek a tapadásukból, amikor turbulens levegőben haladnak, 2021-re szeretnék ezt a veszteséget 20%-ra lefaragni. Addig azonban többféle koncepciót is kipróbálhatnak, hogy kiderüljön, melyik működik a gyakorlatban, és melyik nem. Ezért akkor sem esnek kétségbe, ha 2019-ben sem változik a csaták száma.

"Egy filozófia és egy kultúra megteremtése, nem egy átmeneti megoldás a célunk. Ha ezekkel a szabályokkal nem érünk el mindent, amit el szeretnénk, akkor is tanulni fogunk belőle, és megyünk tovább. Addig próbálkozunk, amíg olyan autóink nem lesznek, amelyek képesek hatékonyan versenyezni egymás ellen. Mert jelenleg nem ez a helyzet. Érdemes lesz megnézni, tudnak-e fejlődni a csapatok, elmennek-e új irányba, mert ezt nem 2021-ben akarjuk kitapasztalni" - mondta Brawn.

Brutális külsőt kaphatnak 2021-től az F1-es autók | Hosszabbítás

Ross Brawn, a Forma-1 vezérigazgatója technikai bemutatót tartott Szingapúrban, amelyen bemutatta a 2021-es szezonra tervezett változtatásokat. Bár a bemutatóra zárt ajtók mögött került sor, néhány látványterv napvilágra került. Az új koncepció elsődleges célja, hogy a sportágat izgalmasabbá, a szurkolók számára érdekesebbé tegyék.

Forma-1-es szempontból 2021 nincs messze, ezért a csapatok már most szeretnék megtudni, milyen szabályok mentén kell majd autót építeni. Brawn ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy az istállókkal együttműködve dolgoznak a 2021-es szabályrendszeren, és az FIA azért sem akarja túl korán nyilvánosságra hozni a változásokat, hogy a több pénzből gazdálkodó márkák ne kerüljenek előnybe a kicsikkel szemben. Hosszabb távú cél ugyanis, hogy csökkentsék a mezőny hátsó felében lévők lemaradását.

Az F1 jogait birtokló Liberty Media korábban jelezte, hogy a közeljövőben költségvetési sapkát vezethetnek be. Brawn szerint ez akár 2021-től megvalósulhat, más források alapján viszont ez csúszhat még pár évet. "Szeretnénk a bevételekből visszaosztott pénzeket arányosabban elosztani a csapatok között, hogy a kisebb költségvetéssel rendelkező istállók is fejlődhessenek. Ha követjük a költségvetésre vonatkozó javaslatot, nem látom be, miért ne lenne jobb az F1" - zárta gondolatait Brawn.

via bbc

Hozzászólások