Forma-1 - A Mercedes már tesztel Silverstone-ban
A Mercedes már tesztel Silverstone-ban
Fotó: Europress/AFP

A Mercedes már tesztel Silverstone-ban

HosszabbitásHosszabbitás
2020/06/09 19:50
Szűk egy hónappal a megkésett szezonrajt előtt megkezdte a teszteket a Forma-1-ben címvédő Mercedes csapat Silverstone-ban.

A keddi nyitányon a finn Valtteri Bottas körözött az angliai pályán, amely az istálló brackleyi központjának közelében található. A hatszoros világbajnok Lewis Hamilton szerdán kapcsolódik be a munkába. Mindketten egy 2018-as modellel edzenek, mivel a szabályzat szerint tilos az aktuális autót használni a hivatalos teszteken a szezon közben.

A Mercedes tájékoztatása szerint a cél az, hogy versenyszituációkat gyakoroljanak a július 5-i, ausztriai szezonrajt előtt.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által is elfogadott naptár szerint július első két hétvégéjén Spielbergben, a Red Bull Ringen két versenyt is rendeznek, majd a csapatok Magyarországra utaznak. A július 19-i mogyoródi futam után két héttel Nagy-Britannia következik, Silverstone-ban szintén két egymást követő hétvégén versenyez a mezőny, amely aztán Spanyolországba, Belgiumba és Olaszországba látogat el szeptember elejéig.

Az F1 irányítóinak reményei szerint 15-18 futamra kerülhet sor a koronavírus-járvány miatt nagy csúszással kezdődő idényben, amely decemberben érhet véget. 

MTI

Hozzászólások