Formula 1 - A Ferrari elfelejtett szólni Leclerc-nek Vettel büntetéséről
A Ferrari elfelejtett szólni Leclerc-nek Vettel büntetéséről
Fotó: Europress/AFP

A Ferrari elfelejtett szólni Leclerc-nek Vettel büntetéséről

Németh DánielNémeth Dániel
2019/06/11 18:26
Sebastian Vettel a hétvégi Kanadai Nagydíjon öt másodperces büntetést kapott, amiért a 48. körben elkövetett hibája után veszélyesen tért vissza a pályára. Ez a négyszeres világbajnok győzelmébe került, sőt, a végén Charles Leclerc sem volt messze attól, hogy megelőzze csapattársát. Pedig a csapatrádión senki sem szólt neki Vettel büntetéséről.

"Nem mondtuk el neki, ez hiba volt részünkről"ismerte el Mattia Binotto, akit arról kérdeztek, adtak-e utasítást Leclerc-nek, hogy maradjon öt másodpercen kívül csapattársához képest. Mint kiderült, erre nem volt szükség, hiszen a monacói egyáltalán nem tudott arról, hogy Vettelt megbüntették a szabálytalan manőver miatt. "Nagyon lefoglalt minket a verseny, és egészen egyszerűen elfelejtettük. Szólunk kellett volna, de nem tettük" - tette hozzá a Ferrari csapatfőnöke némileg önkritikusan.

Leclerc 1,038 másodperccel maradt le a dobogó második fokáról, ami pályafutása legjobb versenyeredménye lehetett volna. Tekintve, hogy hét körrel frissebb gumikon autózott a csapattárshoz képest, a verseny utolsó szakaszában gyorsabb volt nála, és több mint 10 másodperces hátrányát sikerült megfeleznie. Bár sokakban felmerült, hogy egy újabb ferraris csapatutasítás miatt maradt öt másodpercen kívül, Leclerc szerint szó sem volt ilyesmiről. Sőt, a végén igyekezett mindent kiautózni, hátha utolérheti az élen haladókat.

Vettel és Hamilton csatája az újabb bizonyítéka a Forma-1 hanyatlásának | Hosszabbítás

Ritkán látni olyan dobogót, amikor az első két helyezett egyaránt elégedetlen, a harmadik helyen záró pilóta pedig, részben ezt figyelembe véve, szintén visszafogottan ünnepel. Hétvégén a Forma-1-ben szemtanúi lehettünk egy ilyen pillanatnak, hiszen Sebastian Vettelt megfosztották jogosnak érzett győzelmétől, és Lewis Hamilton sem büntetéssel akarta megszerezni újabb sikerét.

 

"Semmit sem tudtam, mert a csapat nem szólt, hogy Seb öt másodperces büntetést kapott. Próbáltam keményen nyomni, hogy utolérjem Lewist, de Vettel helyzetéről nem volt információm" nyilatkozta a monacói, aki a köridők tanulsága szerint valóban odatette magát a futam végén. Rendre képes volt 1:14-es körökre, csak akkor volt valamivel lassabb, amikor lekörözésekre került sor. Vettelnek közben nem csak az egyre kopottabb gumijaira kellett koncentrálnia, de az üzemanyaggal is spórolt.

Leclerc úgy gondolja, akkor sem tudta volna megelőzni csapattársát, ha közlik vele rádión a büntetés tényét. "Nagyon keményen nyomtam, hogy utolérjem őket. Láttam, hogy harcolnak egymással, és azt is tudtam, hogy viszonylag közel vagyok. Éreztem, hogy gyorsabb vagyok náluk, ezért igyekeztem minél közelebb kerülni, hogy ha esetleg történne valami velük, ki tudjam használni a lehetőséget. Semmi sem változott volna akkor, ha tájékoztat a csapat" - szögezte le.

Abból kiindulva, hogy a monacói pilóta valóban egyenletesen jó tempóban haladt a vége felé, hihetőnek tűnik a Ferrari magyarázata. Talán abból a szempontból is, hogy Binottóra nézve sokkal kellemetlenebb ez a verzió, mintha csak simán elismerte volna, hogy a világbajnoki pontversenyben előkelőbb helyen álló és egyre jobb formában lévő Vettelt támogatja az istálló a kiegyensúlyozott teljesítménnyel egyelőre adós Leclerc-rel szemben. Mert ez ismételten arra utal, hogy óriási gondok vannak a Ferrarinál.

Hozzászólások