Egyéb - Super Mariótól a kirúgásig - ezt adta nekünk a virtuális sport a karantén alatt
Super Mariótól a kirúgásig - ezt adta nekünk a virtuális sport a karantén alatt
Fotó: Zwift / Twitter

Super Mariótól a kirúgásig - ezt adta nekünk a virtuális sport a karantén alatt

HosszabbitásHosszabbitás
2020/07/13 10:45
Egyes sportágak túlságosan is komolyan vették, mások elviccelték, megint mások pedig jellegük miatt nem is igazán tudtak előnyt kovácsolni az online térbe való átköltözésből. Virtuális sportkörkép a koronavírus okozta kényszerszünetből.

A nagyjából március közepén kezdődő világszintű gazdasági leállásnak és rendezvénytilalmaknak a sport volt az egyik legnagyobb vesztese. Legalább két hónapra szinte minden élő sport leállt, így azok minden résztvevője, a szervezők és a versenyzők is komoly bevételektől estek el. Nélkülözésben kellett élniük a rajongóknak is – leszámítva, ha valaki tudott lelkesedni a fehérorosz vagy nicaraguai fociért, egy regionális jelentőségű svéd diszkoszvetőtornáért vagy az izzadtságszagú dartsversenyért, amelyben a legnagyobb sztárok saját nappalijukban dobálták a nyilakat egymás ellen, az eredmény pedig leginkább egyéni bemondáson alapult, hiszen webkamerán keresztül nehéz volt leolvasni a pontos értékeket.

Mindezzel együtt a sport mégis szerencsésnek mondhatja magát, hogy ez a totális leállás most, 2020-ban történt, nem pedig húsz, vagy akár csak tíz évvel ezelőtt, amikor tényleg teljes elzárkózásban lettek volna kénytelenek kihúzni az eseménytelen hónapokat, hiszen a virtuális platformokon akkor még lehetetlen volt olyan minőségű szórakoztatást nyújtani, mint napjainkban. Az e-sportok világa viszont virágzásnak indult ebben az évtizedben, bizonyos videojátékokból már komoly néző- és pénztömegeket megmozgató világbajnokságot is trendeznek, a sportjátékok azonban népszerűségben eddig nem tudtak felérni a League of Legends vagy a Counter Strike szintjére – elvégre sportból az igazit is lehet nézni, az pedig mindig nagyobb élmény.

Az elmúlt hónapokban azonban a sport rákényszerült, hogy nyisson az online platformok felé, és ezt lehetőségeihez mérten minden nagyobb szervezet meg is kísérelte, saját, meglévő virtuális felületén indítva versenyeket, tornákat. Az adott sportág szabályrendszere, játékba való átültethetősége határozta meg, hogy ez mennyire lett sikeres vállalkozás: többségük csak a rajongókat, az adott online platformon ügyes gamereket tudta bevonzani résztvevőként, mások viszont a valódi sportolóik számára is képesek voltak virtuális versenyt rendezni. Alapvetően azonban a semminél bármi jobb volt: az online események révén továbbra is ott lehettek a hírekben és a köztudatban, a videómegosztókon közvetített eseményeket bárki ingyen nézhette, és akár még a szponzorokat is marasztalni lehetett néhány digitális logóért cserébe, így százszázalékosan azért mégsem állt le a sportgazdaság. Bizonyos esetekben tévécsatornák is műsorukra tűzték ezeket az eseményeket, és volt, amely nem is teljesen tét nélkül, hanem pénzdíjazásért folyt. Arról is nem is beszélve, hogy a fogadóirodák is felvették őket a repertoárjukba.

Ebben a felfokozott virtuális zajban pedig az autósport találta magát a leginkább irigylésre méltó helyzetben, hiszen az online játékaikhoz használható szimulátorberendezések, valamint az rFactor, az iRacing vagy a Codemasters által kifejlesztett játékok kellő komolyságúnak bizonyultak ahhoz, hogy a valódi sportolók is örömüket leljék benne, így a Formula-1, a Formula-E, a WEC, Amerikában pedig az IndyCar és a NASCAR is tudott olyan eseményeket rendezni, amelyben teljesen vagy zömmel saját versenyzőik feszültek egymásnak. Meglepő volt már pár hét után azt hallani az olyan prominens F1-es versenyzőktől, mint Max Verstappen, Charles Leclerc vagy Lando Norris, hogy a virtuális futamok is képesek bennük feltornázni az adrenalint, hasonló izgatottsággal várják a piros lámpák kialvását, sőt előtte akár még az adatokat is kielemzik és a beállításokat piszkálják, akárcsak a valóságban. Persze az otthoni szimulátorban ülve nincsenek az egész testre ható G-erők, nincsenek valós következményei az ütközéseknek, de egy valamiben mégis lekörözi a virtuális autósport a többit: a sportolók ugyanazt csinálják, nagyjából ugyanabban a testpozícióban, mint amit a valóságban, egy éles bevetésen tennének. Ülnek az ülésükben, nyomják a pedálokat, kormányoznak, sebességet váltanak, vagyis az egész nem tűnik annyira mesterkéltnek, mint azok a sportok – talán még a kerékpár kivételével az összes többi –, amelyeket egyedüli játszási módja a fotelből, egy joystickkal történhet. Egy teniszező nem tud ütővel a kezében rohangálni a nappaliban, a csapatsportokban pedig már a csapat sem állhatna össze egy meccsre, hiszen a futball vagy a kosárlabda játékplatformjai olyan elven működnek, hogy ott egyetlen játékos irányítja az egész csapatot. Már csak ezért sem merülhetett fel, hogy a valódi keretek részvételével tartsanak egy virtuális futball-Európa-bajnokságot, 2020-as virtuális Formula-1-es bajnokság viszont ezzel szemben nagyon is: a Williams pilótája, George Russell nyerte az összesítést nyolc verseny után. Semmit nem kapott érte, viszont a valódi mezőny leggyengébb csapatának tagjaként jól jött számára ez a kis hírverés. Az F1-ben egy-egy virtuális nagydíj nézettsége a félmilliót is elérte, és ebben még nincsenek benne a Twitch-csatornák, amelyeken a versenyzők saját szobájukból közvetítettek és beszélgettek is a követőkkel, ilyen mélységű interakciót pedig eddig sehol máshol nem létesíthetett egy rajongó egy világsztárral.

Voltak azért ijesztő nyomai annak, hogy az autósportot olyannyira megrészegítette a virtuális versenyzés sikere, hogy a képzelet és a valóság határát összemosva idővel már túlságosan is komolyan vette magát. A tavasz derekán szinte minden hétre jutott egy nagyszabású botrány, amik másnap olyan nyilatkozatháborúval és következményekkel folytatódtak, hogy a való élet sem produkálhatott volna hátborzongatóbbat. Amikor a NASCAR-versenyző Bubba Wallace-szal szakított egy szponzora, miután a pilóta dühében kilépett a televízióban is közvetített játékból, a világ még csak mosolygott a túlüzletiesedett Egyesült Államokon. Amikor Simon Pagenaud-ra össztűz zúdult azt követően, hogy a virtuális Indy 500-on szándékosan ütközött a versenyben vezető Lando Norrisszal, még azt is el lehetett intézni annyival, hogy a valós versenyzés visszatérésével az online térből fakadó nézeteltérések úgyis a feledés homályába vesznek majd. De amikor a többszörös futamgyőztes NASCAR-versenyzőt, Kyle Larsont valós csapata kirúgta, és az egész sorozat meghurcolta amiatt, mert egy virtuális versenyének otthoni közvetítésében úgy szólította egy barátját, hogy „nigger” (még a Black Lives Matter kampány előtt), akkor lehetett először látni, hogy a virtuális térben elkövetett dolgoknak súlyos következményei lehetnek a valóságban is.

Hamarosan pedig az Audi és Daniel Abt esete bizonyította, hogy ilyen fejlemények nem csak a tengerentúlon történhetnek. Miután kiderült, hogy Abt egy profi szimulátorost ültetett be a maga helyére a Formula-E online versenyén, a csapat azonnal szerződést bontott vele, azzal az indoklással, hogy a német tettével rossz hírbe hozta az Audi márkanevét a nézők és a szponzorok előtt. Abt magyarázata, miszerint annak komolytalansága miatt ment el a kedve a játéktól, és hogy nem csalni akart, hanem egy vicc részeként, utólag nyilvánosságra szerette volna hozni a dublőr kilétét, már nem hatotta meg a döntéshozókat.

Gyanúsan sokat gyorsult az addig nulla pontos pilóta - kiderült, hogy nem is ő vezetett | Eurosport

A profitorientált élsport egyik lemetszhetetlen bűzös oldalhajtása a csalás és az ügyeskedés. Hiszen ahol nagy a tét, ott az esendő ember keze könnyebben téved el a nem megengedett eszközöket doboza felé a siker érdekében.

Más sportok virtuális terében elképzelhetetlenek lettek volna az ilyen világraszóló balhék, főleg a már ecsetelt, semennyire sem valósághű körítés miatt. A futball például nem is igazán tudott alternatívát kínálni a rajongóinak, leszámítva néhány olyan tornát, mint amit például a Bundesliga indított, de az inkább a gamerekről szólt. Ami azt illeti, több világklasszis futballistával találkozhattunk a Codemasters F1-es játékában, mint a FIFA 2020-ban: Sergio Agüero, Arthur Melo és Thibaut Courtois is lelkesen tekergette a szimulátor kormányát szabadidejében. Cserébe viszont az élő labdarúgás jóval korábban vissza tudott térni az otthonokba, mint a technikai sportok, amelyeknek lényegesen komolyabb logisztikai kihívásokkal kell megküzdeniük az újrainduláshoz.

Az NBA is tudott több-kevesebb hírverést kreálni maga körül a maga 16 csapatos online tornájával, amelyen részt vett néhány elég nagy név is Kevin Durant vagy éppen Donovan Mitchell személyében – persze egy ember egy csapatot irányított, szóval az egész inkább hasonlított egy baráti gépezéshez, mint bármi máshoz, ahol inkább csak eszmei értékkel bírt, hogy éppen ki fogja a kezében a játékkonzol kontrollerét.

A tenisznek volt még egy komoly próbálkozása profi játékosokkal a szívek digitális elnyerésére az április végén megrendezett Virtual Madrid Openen, amivel a törölt madridi salakos torna idején próbáltak némi szórakoztatást nyújtani a kiéhezett nézőknek. 16 férfi és 16 női játékos nevezett be a versenyre, akik tényleg az élvonalból érkeztek, köztük Rafael Nadallal, Andy Murray-vel, Angelique Kerberrel, Karolina Pliskovával és a visszavonulásából „visszatérő” Caroline Wozniackival, akik az extrémrövid, egy szettes és három nyert játékig tartó mérkőzéseken ütögették a virtuális labdát egymás ellen. A torna végül a férfiaknál Murray, a nőknél pedig Kiki Bertens győzelmével zárult, az egész esemény legfontosabb üzenete viszont az volt, hogy a pénzdíjakat a nehéz anyagi helyzetbe került játékosoknak és a vírus elleni védekezésre ajánlották fel.

A Tennis World Tour játékot aztán hamarosan egy még kevésbé valósághűre cserélte a sport, a következő jótékonysági esemény ugyanis már a Mario Tennis programon zajlott – a név nem véletlenül ismerős, ez tényleg a Super Mario brandhez tartozó számítógépes játék. Egészen valószerűtlennek hangzik, de még itt is olyan sztárokból állt a mezőny, mint Venus és Serena Williams, Maria Sharapova, Madison Keys és Kei Nishikori, akik ezzel mind a nevüket adták az egymillió dolláros adományhoz.

Az egyik legtovább élő versenyek nélkül maradt sport, az országúti kerékpár még júliusban is csak a virtuális világban tud nézőket vonzani, a legnépszerűbb online felület, a Zwift és a Tour de France szervezősége ugyanis az eddigi legnagyobb szabású profi Zwift versenyen, a Virtuális Tour de France-on hozta össze az online térben a legnagyobb profi nevek egy részét. És bár a kerékpározásban az autóversenyeknél sokkal nagyobb különbség van az online versenyek és a valódiak között, a szinte kizárólag a szponzorokból - és ezáltal a tv-s közvetítésekből - élő sportágnak nagyon fontos volt, hogy ezek a szponzorok legalább virtuálisan megjelenjenek a televíziók képernyőjén.

A nézőket azért a legtöbb sportág meg tudta szólítani valamilyen módon a koronavírus-járvány alatt is, a legelhivatottabb rajongóknak megadatott a lehetőség, hogy a kedvenc sportjuk hivatalos szervezete által életre hívott virtuális bajnokságokban szerepeljenek, legyen szó akár snookerről, bokszról vagy kerékpárról. Örülhettek a játékfejlesztők is, mert ekkora hírverést semmilyen más módon nem kaphattak volna a platformjaik, és a most megnövekedett érdeklődés és szerzett tapasztalat megnyithatja az utat jövőbeli, még komolyabb virtuális bajnokságok rendezése előtt is.

A kérdés csak az, hogy érdekelni fog-e még valakit, mi zajlik egy képzeletbeli térben, amikor végre ismét hús-vér sportolókat és tétre menő küzdelmeket láthatunk, valós érzelmekkel, drámákkal és igazi botrányokkal.

Szöveg: Bognár Viktor

Hozzászólások