Egyéb - Felépült a Premier League és az NFL első fertőzöttje a koronavírusból 
Felépült a Premier League és az NFL első fertőzöttje a koronavírusból 
Fotó: Europress/AFP

Felépült a Premier League és az NFL első fertőzöttje a koronavírusból 

HosszabbitásHosszabbitás
2020/03/27 15:17
Meggyógyult a labdarúgó Premier League és tengerentúli amerikaifutball-liga (NFL) első koronavírusos fertőzöttje.
"Teljesen meggyógyultam. Átlagos vírusos megbetegedés volt számomra. Három-négy nap volt nehezebb, amikor lázzal és száraz köhögéssel küzdöttem" - mondta Mikel Arteta, az Arsenal vezetőedzője, aki csütörtökön ünnepelte 38. születésnapját.

A spanyol trénerről március 12-én derült ki, hogy megfertőződött, melynek hatására másnap felfüggesztették a Premier League működését. Arteta felesége szintén elkapta a betegséget, de ő is meggyógyult mostanra, három gyermekük viszont egészséges maradt.

000_1OG3N3.jpg Fotó: Europress/AFP

Az NFL-ben szintén egy vezetőedzőről derült ki elsőként, hogy közvetlenül érintett a világjárványban. Sean Payton, a New Orleans Saints csapatát irányító 56 éves szakember azonban szintén felépült a betegségből. A gárda sztárirányítója, Drew Brees ötmillió dollárral segíti Louisiana állam koronavírus-járvány elleni védekezését.

000_1Q73IA.jpg Fotó: Europress/AFP

A francia bajnok Paris Saint-Germain labdarúgóklub egy különleges kiadású mezt dobott piacra, az összbevétellel pedig a koronavírus-járvány elleni küzdelemben résztvevő párizsi egészségügyet segíti. Az egyedi kiadású mezen a fővárosiak szponzora helyett a "Tous Unis", azaz a "Mind együtt" felirat olvasható.

A limitált szériából 1500 darab került forgalomba, a klub így több mint 200 ezer euróval segíti a küzdelmet.

MTI

Hozzászólások