Snooker - A döntő felé félúton
A döntő felé félúton
Fotó: WST

A döntő felé félúton

Buzás GáborBuzás Gábor
2020/08/13 19:50
Jó párosítások jöttek össze a snooker világbajnokság elődöntőiben, ezt már ki lehet jelenteni. A mérkőzések szorosak, izgalmasak, és valaki mindig jól játszik. 

A felső ágon Wilson és McGill igazságosan megosztozott az első két szakaszon: az elsőt a skót nyerte 6-2-re, már-már leiskolázva vacakul játszó ellenfelét. Aztán fordult a kocka, és Wilson ugyanezt megtette a második etap során, így alakult ki a 8-8-as részeredmény. Érdekesség, hogy mindegyik mini-szakasz 3-1-gyel ért véget, azaz minden pillanatban egyértelmű volt, hogy ki irányít. Kérdés, hogy a harmadik és az utolsó, negyedik szakaszban ki tud felülkerekedni. Két hatalmas harcosról van szó, előreláthatólag egyikük sem fogja könnyen adni a bőrét.

Az alsó ágon a szupersztárok mérkőzése szintén igen érdekes csatát hoz. O'Sullivan egyértelműen jobban kezdett, az egyszeri néző csak azon csodálkozhatott, hogyan nyert a küszködő Selby három frame-et, miért nem húzott el jobban az ötszörös világbajnok az első etap végére. Leginkább azért, mert nem volt elég kíméletlen. Hasonlóan játszott, mint az előző két mérkőzésén - elég jól, de nem őrült jól, időnként hibázgatva, esélyt adva ellenfelének. A háromszoros világbajnok pedig rosszabb napján is van annyira jó, hogy összekaparjon három frame-et. Sőt, az első szakasz végére már egész biztató volt a játéka.

Aztán aludtak egyet, és teljesen máshogy jöttek ki a folytatásra. Illetve Selby folytatta a biztató játékot, és még rá is pakolt bőven. O'Sullivan viszont jelentősen visszaesett. Mindössze kétszer villant, aminek két 80 feletti break lett az eredménye, de a többi frame Selby-é lett, és ezzel a 6-2-re megnyert szakasszal már ő vezet 9-7-re. 

Nagyon érdekes, hogy a világbajnokok rangadóján 16 frame alatt egyetlen százas breaket sem láttunk, mint ahogy McGill sem lökött százast (egyébként egyetlen főtáblás meccsén sem). Az elődöntőben eddig csak Wilsonnak sikerült, neki viszont kétszer is. Ő az elődöntők legjobbja? Talán ez túlzás, de egyelőre olyan érzése van az embernek, hogy alighanem fel tudja majd venni a kesztyűt akármelyik világbajnok ellen. Persze csak akkor, ha bejut a döntőbe. Hogy McGillnek ez sikerülhet-e? Őszintén szólva, ezt nehezen tudom elképzelni.

A folytatás és a befejezés:
- Csütörtök, 20:00 Kyren Wilson - Anthony McGill (3. szakasz, 17-24. frame)
- Péntek, 11:00 Ronnie O'Sullivan - Mark Selby (3. szakasz, 17-24. frame)
- Péntek, 15:30 Kyren Wilson - Anthony McGill (utolsó szakasz)
- Péntek, 20:00 Ronnie O'Sullivan - Mark Selby (utolsó szakasz)
Hozzászólások