Snooker - Ronnie a snooker depresszióról
Ronnie a snooker depresszióról
Fotó: Europress/AFP

Ronnie a snooker depresszióról

Buzás GáborBuzás Gábor
2019/06/06 16:39
Ronnie O'Sullivan hosszú évek óta mentális problémákkal küzd, melynek a snooker depresszió elnevezést adta. Úgy gondolja, sok szurkoló nem tudja, hogy milyen nehézségei vannak.

A 43 éves játékos azóta van reflektorfényben, hogy 17 évesen megnyerte az Egyesült Királyság Bajnokságát. Azt állítja, hogy a versenysport elit szintje olyan nyomást hordoz magában, mellyel nehéz volt megküzdenie.

Az ötszörös világbajnoknak volt egy időszaka, mely a kemény ivásról és droghasználatról marad emlékezetes. Sokan emiatt azt gondolják róla, hogy kiszámíthatatlan viselkedése elsősorban "rock and roll" természetének köszönhető. A Rakéta azonban azt állítja, hogy az ok az volt, hogy nem tudott megbirkózni a "hétköznapi" helyzetekkel.

Olyan küzdelmeken ment keresztül, hogy már azt kívánja, bárcsak ne a snookert választotta volna annak idején.

"A snooker egy nagyon nehéz sport, és ha újrakezdhetném az életem, akkor biztos, hogy nem a snookert választanám" - mondta Ronnie a BBC "Don't Tell Me The Score" (Ne áruld el az eredményt) című podcastjében. "Sokan mondták rólam az évek folyamán, hogy hullámzó a természetem és hogy labilis vagyok, pedig ez nem igaz. Egyszerűen elkapott a snooker depresszió.

Nem volt elég, hogy játszom, hogy versenyzek, hogy élvezem. Nekem győznöm kellett. Ha nem snookereztem volna, akkor sosem kell (vényköteles antidepresszáns) gyógyszereket szednem."

A mentális nehézségek számtalan alkalommal állították nehéz helyzet elé O'Sullivant. Az egyikre különösen élénken emlékszik: a 2001-es világbajnokság előtt lecsapta a telefont egy rádióinterjú közepén, és rögtön utána felhívta az Irgalmas Szamaritánusokat, annyira rosszul érezte magát. 

" A sheffieldi Hiltonban voltam, a szobámban. Letettem a telefont, kicsit hevertem az ágyon, aztán felhívtam a szamaritánusokat" - mondja O'Sullivan. "9-10 hónapja jöttem ki az elvonóról, és életem legjobb szezonját produkáltam. 11 versenyből hatot megnyertem. Ha az ember csupán a külsőségek alapján ítéli meg a sikert, akkor bizony ez volt bármely játékos valaha volt legsikeresebb éve.

De a tornagyőzelmek sem oldották meg a problémáimat. Akkor mi a baj velem? Miért érzem ennyire pocsékul magam?

Akkoriban előfordult, hogy egyszer csak eltűntem, leléptem bizonyos szituációkban. Azt gondolták rólam, hogy rohamom van. Pedig csak arról volt szó, hogy nem tudtam megbirkózni dolgokkal. Nem a snooker, hanem a normális élet okozott néha gondokat nekem."

035_pbu868003_12.jpg Fotó: Europress/AFP

Az antidepresszánsok segítettek Ronnie-nak a mindennapi helyzetek kezelésében. Szenvedélyesen elkezdett futni: "A gyógyszer másfél óra alatt hatott, és én megnyugodtam tőle. Be tudtam ülni egy kávéra, és ott is tudtam maradni ücsörögni a kávézóban.

Kicsit olyan volt, mint amikor az ember a londoni metróban utazik, és egyszerre mindenki feléd rohan. Valahogy így éreztem magam. Egészen egyszerűen pánikba estem, de aztán bevettem a tablettát, és minden lelassult. 

Ha valaki autogramot kért tőlem, lefagytam, de arra gondoltam, hogy ez így nem mehet tovább, nem akarok ilyen ember lenni.

10-12 éven keresztül a futás volt a szenvedélyem. Sok mindennel nem kellett foglalkoznom, mert amíg futottam, addig rendben voltak a dolgaim."

Forrás: metro.co.uk

Hozzászólások