Snooker - Ronnie: 50 évesen visszavonulok
RonnieO'Sullivan
Fotó: Eurosport

Ronnie: 50 évesen visszavonulok

Buzás GáborBuzás Gábor
2020/04/27 09:21
Ronnie O'Sullivan exkluzív interjút adott az Eurosportnak, vodcast formájában. Íme a legfontosabb részletek:

Ronnie az otthoni asztalról

Nyilván kellett, hogy járjak iskolába, és emiatt sokszor nem jutottam el a snookerklubba, vagy csak két órát tudtam játszani, és már le is kellett feküdnöm aludni. Úgyhogy apám azt mondta: "Kell egy hely, ahova elfér egy normál méretű asztal." Nagyjából 100 méterrel arrébb költöztünk. Megnéztük a házhoz tartozó hátsó kertet, és apám rögtön látta, hogy ott elfér egy asztal, csak építeni kell neki egy kisházat. Meg is vettük a házat, apám épített hozzá egy snookerszobát, és ennyi volt, már 12 évesen volt otthon saját asztalom. Sőt, inkább csak 11 vagy 10 éves voltam akkor.

Ronnie az apja hitéről

Csak tíz éves voltam, és már akkor azt mondta mindenkinek, hogy világbajnok leszek. A mai napig odajönnek hozzám emberek, és azt mondják: "Te nem ismersz engem, de én ismertem apádat, aki mindenkinek azt mondta, hogy figyeljenek a fiára." Még Paul Gascoigne-nak is mondta. Amikor először találkoztam Paul Gascoigne-nal, akkor elmesélte: "Találkoztunk apáddal, és azt mondta, hogy világbajnok leszel. Én meg nem hittem neki. Aztán egyszer csak ültünk Paul Allennel a hotelben, és te játszottál a tévében, és egymásra néztünk, hogy na, igaza volt annak a csókának!" Szóval apám tényleg az égvilágon mindenkinek erről beszélt.

Ronnie a közönség előtti játékról

A Cockney Classic volt az első tévés tornám. Mindig is imádtam közönség előtt játszani. Amikor a klubban gyakoroltam, akkor is sokkal jobban ment, ha csak öten-hatan odaültek, hogy nézzenek minket, mert nem akartam, hogy az ellenfelem elbánjom velem. Ezért mindig jobban játszottam, ha volt közönség, vagy volt valami tét. Sosem tudtam igazán jól játszani, ha csak gyakoroltam.

Ronnie arról, hogy 17 évesen nyerte az első versenyét

Fontos volt az a győzelem, mert nagy kő gördült le a vállamról. Amikor apám börtönbe került, kellett nekem nagyjából egy év, hogy hozzászokjak ahhoz, hogy nincs ott velem. Nagyon komoly vezérlő erő volt ő nekem, és ő volt az, aki a helyes úton tartott. Nehéz volt nélküle, mert mi ketten alkottunk egy erős csapatot. Aztán megnyertem azt a tornát (1993-as UK), és neki ajánlottam, és úgy éreztem, hogy ha soha mást nem nyerek, akkor is rendben vagyok. Ezért visszaesett az intenzitásom, kicsit elengedtem magam, mert úgy éreztem, máris felértem a csúcsra, pedig csak egyetlen tornát nyertem. 1995 és 2000 között így is nyertem pár versenyt, de nem játszottam kiegyensúlyozottan, és sokkal többet kellett volna nyernem.

A túlsúlyos Ronnie 1996-ban.A túlsúlyos Ronnie 1996-ban. Youtube/walters147

Ronnie a fordulatot hozó pillanatról

1996-ban kikaptam Stephen Hendry-től (a Masters döntőjében), és eléggé túlsúlyos is voltam. Sokat ettem és sokat ittam akkoriban. Megláttam egy képet magamról, és akkor világos lett, hogy muszáj megint formába hoznom magamat. Úgyhogy három hónapot csak ezzel töltöttem, napi kétszer-háromszor konditerembe jártam, egészségesen ettem, és a következő szezonra jó formába kerültem. Abban a szezonban nyertem négy vagy öt versenyt, nagyon jól éreztem magam. Csakhogy aztán megint elkezdtem piálni és bulizni. A következő két évem jobban sikerült, mint az előzőek, de még mindig csináltam olyan dolgokat, amiket nem kellett volna. Ezért döntöttem úgy, hogy elvonóra kell mennem. Reggelente mindig egy piával és egy jointtal indítottam a napomat, kellett a működésemhez. Ettől mindig rosszul éreztem magam, mert nem akartam függeni a szerektől, de akkoriban mégis függő voltam. Úgyhogy segítséget kértem.

Ronnie a Ray Reardonnal végzett munkáról

Apám egyszer csak felhívott valakit, nem tudom, kit. Azt mondta, "Ronnie-nak jót tenne, ha lenne mellette egy tapasztalt ember. Kit ajánlasz?" És erre azt válaszolták, hogy Ray Reardon (hatszoros világbajnok a '70-es években) lenne a legalkalmasabb. Apám felhívta, és megkérdezte: "Segítenél a fiamnak?" Ő meg azt mondta, hogy "Persze, örömmel!" Apám átadta nekem Ray számát, és azt mondta, várja a hívásomat. Épp egy meccs közepén voltam, Andy Hicks ellen, és ha jól emlékszem, 9-7-re vezetett. Felhívtam Ray-t, és azt mondtam, "Ray, jól játszom, mégis 9-7-es hátrányba kerültem." Ő erre azt felelte: "Azért, mert nem fél tőled. Ne hagyj neki könnyű esélyeket, ragaszd a fehéret a falra!" Azt gondoltam, oké, és elkezdtem konzervatívabban játszani. Elég simán fordítottam, 13-10-re vagy 13-11-re győztem. Teljesen más érzés volt, más volt így snookerezni. Én uraltam a játékot. Több hibát csikartam ki az ellenfelemtől, ez volt az első lecke, amit Ray-től kaptam. Másnap megérkezett Sheffieldbe, és el tudtunk kezdeni együtt dolgozni. Onnantól fogva más játékos lettem, és csakis a jó irányba változtam. (A 2004-es világbajnokság második fordulójában történt, és Ronnie rosszul emlékszik, 8-8 volt az állás.)

Ronnie arról, hogyan segít neki Steve Peters sportpszichológus

Sokszor előfordult velem, hogy aggasztott, mi fog történni. Jól fogok játszani? Ezt fogom csinálni, vagy azt fogom csinálni? Steve-vel előretekertük az időt, és megnéztük, mi minden történhet, és megnéztünk minden lehetséges kimenetelt több szemszögből. Nem egyszerű erről beszélni, de az a lényeg, hogy koncentrálni kell a játékra, egyszerre csak egy lökésre, mert az ember agya könnyen el tud kalandozni. Az egyik pillanatban remekül érzed magad, de lehet, hogy a következő percben már nem mennek olyan jól a dolgok. Nem szabad, hogy egy-egy hullámvölgy miatt tönkremenjen a munkád. Egy kicsit robotszerűvé kell válni, nem szabad túlságosan elbízni magad, de nem szabad kishitűnek sem lenned, és ha az érzelmeidet kordában tudod tartani, azzal nagyon sokat teszel a jó lökésválasztásért. És az is fontos, hogy ha hullámvölgybe kerülsz, akkor sokkal gyorsabban ki tudsz jönni belőle. Sokkal jobban jelen vagy, ha így állsz a játékhoz. Számomra az volt a legfontosabb, hogy ne szabotáljam a játékomat. Korábban sokszor előfordult, hogy löktem egy rosszat, és onnantól fogva úgy éreztem, ez nem az én napom. Most már nincs ilyen, igyekszem  minden egyes golyóért megharcolni, az utolsó pillanatog küzdök, és igyekszem élvezni a játékot. (Alább a 2006-os UK-n történt emlékezetes eset, amikor Ronnie feladta a Hendry elleni meccsét:)

Ronnie a jelenlegi  kapcsolatáról Steve Petersszel

Már van családom, gyerekeim, és már nem a snooker a legfontosabb a számomra. Ha van egy konkrét problémám, akkor felhívom Steve-et, és átbeszéljük a dolgot, és esetleg eljön egy-két versenyemre is, hogy személyesen találkozzunk. De alapvetően tudom, mit kell tennem. Már nem fontos nekem, hogy én legyek a legjobb. Csak az a fontos, hogy élvezzem a játékot. Amolyan időtöltő tevékenység lett számomra a snooker. Ha egyszer csak elhatározom, hogy komolyan veszem, akkor minden bizonnyal több időt töltök majd Steve-vel. De pillanatnyilag nem vágyom rá, hogy túl sok munkát fektessek bele, teljesen őszintén ezt tudom mondani.

Ronnie a futásról

Nem futottam rendesen már vagy kilenc éve. Volt néhány sérülésem. Mostanában inkább csak kocogok, néha három, néha öt kilométert. Jelenleg ennyire képes a testem. Szeretném majd a snookeres pályafutásom után ismét helyrehozni a testem, és lefutni egy félmaratont, szeretnék újra tíz kilométereket futni (a futásról bővebben az önéletrajzában olvashatunk).

Ronnie a főzésről

Nagyon szeretek főzni. Legalább három éve nem voltam ilyen kövér, mint most. Az utóbbi négy-öt hónapban híztam vagy hat kilót. Nem mozgok és vackokat eszem, borzalmas ez a karantén.

Ronnie arról, hogy kevés tornán indult

Azt hiszem, ez idén nem működött jól. Korábban, amikor kevés versenyen indultam, sok tornát nyertem, vagy legalább a döntőig eljutottam. Sok ranglistapontot szereztem, és nem csúsztam hátra a világranglistán. Tavaly még világelső is voltam, pedig csak a versenyek felén vettem részt. De ehhez az kellett, hogy nyerjek a tornákon, és idén ez nem jött össze. Volt néhány döntőm, elődöntőm és negyeddöntőm, nem volt rossz a szezon, de keveset játszottam, és nem is ment jól a snooker. Ha jól emlékszem, csak a 18. helyen állok az egyéves ranglistán. Úgyhogy jövőre valószínűleg nem fogok gyakorolni, inkább elindulok egy csomó versenyen, és azokat fogom gyakorlásnak használni. Így, amikor hazaérek egy versenyről, nyugodtan foglalkozhatok más dolgokkal, amiket élvezek, például az ingatlanügyekkel, mert nem akarok a snooker rabszolgája lenni. Lehet, hogy évi 90-100 napot fogok játszani, de az is lehet, hogy csak 70-80-at. Ha kikapok, az sem baj, mehetek haza. Ki akarom most próbálni ezt, mert az elmúlt szezonom katasztrófa volt. Annyi tornát hagytam ki, hogy amikor játszottam, úgy éreztem, teljesen rossz a tempóm, és ez nem volt jó érzés. Úgyhogy adok még egy esélyt magamnak, jövőre, vagy az azt követő évben, és aztán még játszom egy kicsit, és majd 50 évesen visszavonulok.

Ronnie a visszavonulásról

Van az a pont, amikor szembe kell nézni azzal, hogy nem lehet örökké játszani. Hülyén néznék ki, ha sose hagynám abba. Szeretek bemutatókra járni, de ha még négy-öt évig tudnék magas szinten játszani, annak örülnék. Aztán még eljárnék bemutatókra, de egy idő után mással is szeretnék foglalkozni. 

Ronnie a Masters kihagyásáról

Egyáltalán nem bánom. Nagyon élveztem a tévés munkát azon a versenyen. A Masters különben sem pontszerző verseny, nem tudtam volna előrébb kerülni a ranglistán. Az viszont jó lett volna, ha elindulok az osztrák és a német versenyen, és ezeken gondolkodtam is. Csak olyan versenyen szeretek játszani, ahol nincs rajtam nagy médiafigyelem. A legtöbb tornán a meccsem után még hat-hét interjút kell adnom. Nagyon fárasztó és unalmas folyamatosan ismételni magamat. A tengerentúli (értsd: európai) versenyek sokkal jobbak ilyen szempontból. Az ember játszik egy meccset, ad utána egy interjút, és mehet vissza a szállodába. Jók ezek a tornák, már csak azért is, mert utazhatok egy kicsit. Úgyhogy igyekszem a jövőben hanyagolni az olyan tornákat, ahol több időt igényelnek tőlem, mint ameddig a meccsek tartanak. Fiatal koromban szerettem interjúkat adni, de most már nagyon unom. Néha nem is tudom, mit kellene válaszolnom bizonyos kérdésekre, és elkezdem a régi marhaságokat mondani.

Ronnie arról, hogyan érzi most magát

Alapvetően jól vagyok. Nyilván ez most egy nehéz időszak, mindenkit megvisel a karantén, de remélem, hogy vissza tudunk térni a normális kerékvágásba, remélem, eljutok megint a konditerembe, és lesznek versenyek is, és a következő egy-két évben ismét sok versenyen fogok elindulni, mert így sokkal több esélyem lesz jól teljesíteni.

Hozzászólások