Snooker - Öt évvel ezelőtt szinte a semmiből lett világbajnok, miért ne sikerülhetne neki ezúttal is?
Öt évvel ezelőtt szinte a semmiből lett világbajnok, miért ne sikerülhetne neki ezúttal is?
Fotó: Europress/AFP

Öt évvel ezelőtt szinte a semmiből lett világbajnok, miért ne sikerülhetne neki ezúttal is?

Farkasvölgyi GáborFarkasvölgyi Gábor
2020/07/30 12:08

Sokak szerint ő az, aki a legtöbbet profitálta abból, hogy Barry Hearn átvette az irányítást a snooker felett. Tökéletesen használta ki a lehetőséget, hogy az új érában kis túlzással szinte minden héten elindulhatott egy versenyen. Az eredmények jöttek is ezzel párhuzamosan pedig a világranglistás pozíciója is folyamatosan javult. Aztán 2015-ben megdöbbentette a fél világot azzal, hogy megnyerte a világbajnokságot méghozzá nem is akárhogy: a döntőig vezető úton Dottot, Ronnie-t és Trumpot is legyőzte, majd a fináléba Murphy-t. Idén csapnivaló szezont fut éppen ezért nem sokan tartják esélyesnek a Crucible-ben. De öt éve sem tartották annak. 

A sportág szerelmesei talán már a bevezető második mondatát olvasva tudták, hogy kiről van szó de a negyedik után már biztosan. Persze, hogy Stuart Binghamről a snooker egyik legszerethetőbb alakjáról, akinél tökéletesebb nagykövetet el sem képzelhet a sportág. A 44 éves Nagykövet Úr azonban idén pocsék szezont tudhat eddig maga mögött éppen ezért messze nem jegyzik a közelgő világbajnokság esélyesei között. Bingham 20 tornán lejátszott 66 mérkőzéséből csak 38-at tudott megnyerni, ami 60 százalék alatti győzelmi mutató. Pontszerzőn egy árva negyeddöntőt tud mindössze felmutatni a World Openről azt leszámítva a 16 közé is csupán egyszer jutott be ötször pedig már a 32 között kiesett. Persze ott van a Masters győzelem, amely a vb-címe mellett pályafutása legnagyobb sikere, szóval ha mást idén már esetleg nem is nyer ez a mostani szezon akkor is emlékezetes lesz számára. De ismerve Binghamet a Crucible-ben bizonyítani szeretne, világbajnokként nem eshet ki idejekorán. 

A kérdés az, hogy milyen formában érkezik Sheffieldbe. Mert ha összehasonlítjuk a 2015-ös idényét a mostanival, akkor azért az feltűnő különbség, hogy a vb-győzelmet hozó szezonja során remek eredményekkel a háta mögött érkezett a Crucible-be. Bingham abban a szezonban elődöntőt játszott a UK Championshipen és a Players Championshipen és megnyerte a Shanghai Masters-t valamint az akkor még létező kisebb pontszerzőnek számító ázsiai sorozat egyik tornáját, illetve a Championship League sorozatot. 

Nos, ilyen eredménysort idén nem tud Bingham felmutatni ráadásul csonka szezonról beszélünk, a koronavírus-járvány miatti leállás természetesen az ő formáját is érzékenyen érintette. De a Championship League sorozatban megmutatta, hogy ha nagyon szorul a hurok, akkor képes előhúzni valami meglepőt a cilinderből. Bingham tapasztalt, dörzsölt játékos és a világbajnokság sajátságos lebonyolítása, a hosszú mérkőzések kedvezhetnek neki. 

Ami a sorsolását illeti, az első körben egy vb-újonc, Ashley Carty vár majd rá, aki a selejtező második körében kapcsolódott be a főtábláért zajló csatába. Carty előbb Ross Muirt győzte le majd a 2018-as European Masters bajnokát, Jimmy Robertsont a főtábláért pedig a tapasztalt Robert Milkinst verte. Az idény során Carty csupán egy pontszerzőn tudott a 32 közé eljutni, ám a selejtező során jó formát mutatott, három mérkőzésén hat darab 50 fölötti break-et jegyzett.  Bingham még nem játszott Carty-val soha, ám a papírforma alapján a továbbjutás kötelező lenne számára. Amennyiben ez sikerül, úgy a második fordulóban a Mark Williams - Alan McManus mérkőzés győztesével találkozna, amely már kétségtelenül keményebb diónak tűnik. Williams ellen éppen csak pozitív (9-8), míg McManusszal szemben nagyon egyoldalú (9-1) a mérlege. Egy esetleges újabb továbbjutással - persze szigorúan a papírforma szerint - összejönne egy találkozó Ronnie O'Sullivannel vagy Dinggel, persze ha a két kiemelt le tudja győzni selejtezős ellenfelét. Az elődöntőben a másik negyedből potenciálisan odaérhet Murphy, Robertson, Selby vagy akár Hawkins is, de itt is érvényes, hogy a selejtezős játékosok képesek lehetnek a meglepetésre. 

Mert a Crucible híres a meglepetésekről, erről pont Bingham tud mesélni és nem feltétlenül az öt évvel ezelőtti győzelme miatt, hanem mert a 2015-ös vb-címe óta mindössze két mérkőzést sikerült nyernie, ami azért belerondít az összképbe. 


Hozzászólások