Snooker - Klasszisteljesítménye ellenére is kikapott Shaun Murphy
Klasszisteljesítménye ellenére is kikapott Shaun Murphy
Fotó: Eurosport/Getty

Klasszisteljesítménye ellenére is kikapott Shaun Murphy

Buzás GáborBuzás Gábor
2020/06/24 13:02
Lejátszották a Tour Championship negyedik negyeddöntőjét is. Allen és Murphy összecsapása hozta a legtöbb izgalmat, hiszen a végletekig kiélezett csatát vívtak. 

A két haver meccsének legérdekesebb részlete, hogy Murphy hat százast is lökött, ami rekorddöntés lett volna, ha pár napja nem teszi meg ugyanezt Maguire. Így "csak" rekordot állított be a 2005-ös világbajnok. No de még ennél is furább, hogy ennek ellenére is kikapott. 8-7-re még ő vezetett, de az utolsó két frame-ben mindössze 1 pontot szerzett. Allen a döntő frame, mint kiderült, döntő breakjét egy mázlis lökéssel indította, és 62 ponttal zárta. Murphy kissé keserűen ezt nyilatkozta:

"Mark kétszer győzött le kilenc nyert frame-ig tartó mérkőzésen, és mindkétszer mázlival lökte be a meccset eldöntő golyót. Úgy látszik, csak így képes arra, hogy hosszú meccsen fölém kerekedjen. Remélem, legközelebb igazságos meccsünk lesz, és én győzök."

Ez egyébként azért furcsa, mert korábban nem volt olyan meccsük, ami szintén kilenc nyert frame-ig tartott, és döntő frame-et hozott volna, szóval Murphy rosszul emlékezik. Pedig ő elég precíz fickó. No de ezt inkább csak amolyan szurkapiszkaként mondhatta oda, hiszen jóban vannak Allennel, és Murphy nagyon jól tudja, hogy a mázli része a snookernek. Allen ezt mondta a meccs után:

"Mindig is jól játszottam nyomás alatt. Viszont nekem jót tesz a közönség. Ahogy ma játszott Shaun, ha lett volna közönség, biztosan ő győzött volna, mert mindenki mellé áll. Úgy tűnik, a nézők nélküliség az új norma, de ez közel sem ideális helyzet. Remélem, nem kell sokáig így játszani."

A torna az elődöntőkkel folytatódik. Szerdán Trump és Maguire, csütörtökön Sleby és Allen csap össze. Pénteken pedig következik a döntő.

Hozzászólások