Snooker - Higgins az új világbajnok
Higgins az új világbajnok
Fotó: snookermemories twitter

Higgins az új világbajnok

Buzás GáborBuzás Gábor
2019/10/25 11:06
Kicsit visszaugrunk az időben. Egészen pontosan 21 és fél évet kell visszatekernünk, ha látni akarjuk, hogyan jutott fel a csúcsra a Tippmix Magyar Snooker Gála Különkiadás egyik sztárja, John Higgins.

1998-ban egy nem egészen 23 éves, skót fiatalember, bizonyos John Higgins nyerte meg a snooker világbajnokságot. A Stephen Hendry által uralt évtizedben Higgins volt az első, aki a '92-es évfolyamból felért a csúcsra. Nem sokkal később, 2000-ben, illetve 2001-ben követte őt Mark Williams és Ronnie O'Sullivan is, de ez most nem az ő sztorijuk.

Az internet akkoriban messze nem volt olyan széleskörűen elterjedt közeg, mint manapság. Nem volt egyszerű interjút, vagy egyáltalán cikket találni, mely az 1998-as világbajnokról szól, de azért szerencsére sikerült, a heraldscotland.com-on. Ebből csemegéztünk.

Érdekesség, hogy abban az évben mindössze öt napot kellett várni a döntő "visszavágójára". Hagyományosan ugye május első hétfőjén ér véget a világbajnokság. 1998-ban Higgins és a címvédő Ken Doherty csaptak össze a fináléban. Még azon a héten, szombaton megint találkoztak, egy Dr Martens (Premier) liga mérkőzésen. Higgins ugyan szeretett volna ott lenni a Celtic bajnokavatásán, de az egybeesett ezzel a ligameccsel, úgyhogy ki kellett hagynia.

Ennél is sokkal érdekesebb, hogy Higginsnek 23 éves kora előtt voltak gondjai az alkohollal. Ahogy ő maga fogalmazott: "túl gyakran ébredtem másnaposan". Ehhez képest az első világbajnoki címének megszerzése utáni reggelen frissen és üdén nyilatkozott, ami jelzi, hogy sikerült jócskán visszavennie az alkoholfogyasztásból. Ennek elsősorban Higgins későbbi pályafutását illetően van jelentősége. Amolyan Maguire-féle életmóddal nemhogy négy, de egy vb-cím sem jöhetett volna össze.

Ahogy maga Higgins elismerte, másfél évvel korábban, a Világkupa megnyerése (Hendryvel és McManusszal) utáni napon beszélni sem nagyon tudott, akkorát ünnepeltek. 1996 novembere és 1998 májusa között tehát rengeteget lépett előre.

Skócia - Írország döntő az 1996-os Világkupán.Skócia - Írország döntő az 1996-os Világkupán.Balról: McManus, Higgins, Hendry, Doherty, O'Brien, Stephen Murphy.Fotó: snookerhq

"Reggelente nem mindig akartam gyakorolni, inkább másnapra halasztottam az edzést. Aztán másnap történt valami, és megint elúszott egy nap. 

Sokszor csak feküdtem az ágyban. Szüleim megkérdezték, hogy mikor megyek gyakorolni, és azt válaszoltam, hogy nem érdekel.

Elmentem szórakozni a haverokkal, akik azt mondták: Ne ücsörögj ilyen hülyékkel, mint mi vagyunk. Bőven lesz még időd élvezni az életet. Hozd ki a legtöbbet a képességeidből, és tíz év múlva sztár leszel, és annyit piálhatsz, amennyit csak akarsz.

Láttam, hogy mi lett Alex Higginsből, és nem akartam úgy végezni, mint ő. Stephen Hendry ezzel szemben mindig elsőként érkezett a klubba, azután is, hogy megszerezte a címeit. Én mindig úgy gondoltam, hogy ha annyi pénzem lenne, mint neki, tuti, hogy elmennék nyaralni mondjuk Jamaikára.

Most már tudom, hogy ugyanolyan eltökéltnek kell lenni, mint Hendry, ahhoz, hogy felérjek a csúcsra." 

1998-ban felért. Sőt, az első világbajnoki címe összességében már a kilencedik pontszerző trófeája volt. 1994 októberében, azaz 25 évvel ezelőtt kezdte a trófeagyűjtést. Az első címét 19 évesen szerezte, és további kettőt begyűjtött még a 20. születésnapja előtt. Mindezt egy olyan időszakban, amelyet Hendry uralt, és már Ronnie O'Sullivan, Mark Williams és Paul Hunter is jócskán bontogatta a szárnyait. 

Higgins az 1997/1998-as szezonban a vb-vel együtt három pontszerzőt nyert, és további három döntőben szerepelt, így nem csoda, hogy a szezon végén átvette a világelsőséget. Hendrytől, aki akkor már nyolc éve trónolt a világ tetején.

"Apám vitt el a Masters klubba Wishaw-ban, a bátyámmal, Jasonnel. Kilenc vagy tíz éves voltam. Szerettem a Mastersben gyakorolni, többek között Alan McManusszal, és nem akartam elmenni onnan. Sokat köszönhetek Tommynak." Tommy Heenan volt a Masters klub vezetője, aki megengedte  a kis Higginsnek, hogy ingyen gyakoroljon - cserébe le hellett takarítania az asztalokat.

Szülei azonban úgy döntöttek, hogy Ian Doyle-hoz kellene igazolnia. Higgins három évig tartozott Doyle "istállójához". Üzletileg nem jöttek ki egymással Doyle-lal, viszont rengeteget dobott Higgins karrierjén, hogy rendszeresen gyakorolhatott Hendryvel. 

Higgins tudta, hogy fájdalmas Hendry számára, hogy elvesztette a világelsőséget egy volt gyakorlótársa ellen. "De a lelke mélyén szerintem büszke rám és a sikereimre" - mondta Higgins friss világbajnokként. Erről részletesen olvashatunk Hendry önéletrajzában

"Még mindig haverok vagyunk, bár már nem állunk annyira közel egymáshoz, mint korábban. A közeli viszony nem fér bele azoknál, akik riválisak az asztalnál. Három-négy éve üldözöm Hendryt. Most eljött az idő, amikor neki kell engem üldöznie. Majd meglátjuk, hogy hajlandó-e rá."

Hozzászólások