Snooker - Fenyvesi Zsolt hétszeres magyar bajnok
Fenyvesi Zsolt hétszeres magyar bajnok
Fotó: Snooker Szakág

Fenyvesi Zsolt hétszeres magyar bajnok

Buzás GáborBuzás Gábor
2018/12/21 17:57

Varga Péter, a Magyar Biliárd Szövetség Snooker Szakágának elnöke foglalta össze a magyar szezon utolsó, egyben legfontosabb versenyeit:

X. pontszerző

November közepén került megrendezésre a X. pontszerző verseny. 43 induló vett részt az év utolsó kiemelés nélküli versenyén. Örömmel láttuk a nevezők között Győri Zsoltot, aki már évek óta nem vett részt szakági versenyen. A sorsolása nem volt szerencsés, mert az igen jó formát mutató Berghold Somával került össze az első körben, aki le is győzte őt 3-0 arányban. A vigaszág azonban remekül sikerült Zsoltnak, hiszen az első helyen végzett. Berghold Soma a legjobb nyolc között Vantara Pált győzte le ezután 3-2-re és majdnem sikerült felülkerekednie Horváth Attilán is, az utolsó pillanatokat azonban Attila jobban bírta fejben és ő nyert szintén 3-2-re. A bronzmeccsen a meglepetésre elődöntőt játszó Varga Péternek nem volt nehéz dolga a nagyon fáradt és motiválatlan Berghold Somával.

Érdeklődésre adott okot az előző verseny döntőjének fantasztikus „breakváltása”, amikor Horváth Attila és Fenyvesi Zsolt két egymást követő frame-ben lökött 100 feletti breaket. Ezúttal is összejött ez a döntő, de most nem voltak nagy break-ek. Fenyvesi Zsolt nyert 3-1-re. A versenyen Horváth  Attila lökte a legmagasabb sorozatot (69) és új név is felkerült az 50+  listára, a 18 éves  Dudás Tamás 52 pontig jutott.

Challenge Tour verseny

A szakági vezetés sportdiplomáciai sikere volt, hogy Magyarországon első ízben került megrendezésre World Snooker (WPBSA) esemény. A Challenge Tour sorozat a Main Tour előszobáját jelentő Q School legjobb 64 versenyzője számára kiírt 10 eseményből álló versenysorozat. 6 helyszín Angliában, 4 pedig a kontinensen került kiválasztásra. Kisebb aggodalomra adott okot az a kérdés a vendéglátó Terminal Snooker Klub vezetőiben, hogy vajon mennyien jelentkeznek a budapesti eseményre, hisz Németországban és Belgiumban 40 főt alig érte el, Rigában pedig 30 alatti volt a nevezők száma. Megnyugtató volt, hogy a november 24-25-án megrendezett versenyre 43-an neveztek. A versenyigazgató Brendan Moore volt, aki már kétszer is vezetett világbajnoki döntőt. VB döntőt pedig csak a legjobbak kapnak. Teljes mértékig elégedett volt a teremmel, az asztalokkal és a vendéglátással. A villámverseny – ugyanis két nap az egész – jól kezdődött számunkra, mert Fenyvesi Zsolt első mérkőzését megnyerte. A másodikat már sajnos nem sikerült, azonban meg kell becsülni minden győzelmet ebben az erős mezőnyben.  A verseny meglepő eredménnyel végződött. Az angol Simon Bedford - akinek eddig ez a sorozat nem sok sikert hozott - fokozatosan javuló játékkal egy fantasztikus döntőben győzte le a Challenge Tour ranglista jelenlegi 4. helyezettjét, David Lilleyt.

Varga Péter és Simon BedfordVarga Péter és Simon Bedford Fotó: cueview

A rendezők rovására egyetlen tévedést lehetett csak felróni: a beharangozó plakáton minden versenyző neve mellett egy fotó is szerepelt. Brendan Moore jelezte, hogy nagyon klassz a plakát, csak az egyik játékos neve mellett rossz a kép, mert másik versenyző van rajta. Sűrű elnézések közepette egy palack minőségi hazai vörösbor átadásával próbálták a rendezők menteni a menthetőt. A tévedés áldozata az ajándékon kívül sokkal szebb emlékkel távozott Budapestről. … Ő nyerte a versenyt. A Challenge Tour mezőnye elégedetten távozott, és nagyon elismerően nyilatkoztak a helyszínről, kiváltképp örültek annak, hogy nézők is voltak. A döntőn kb. 80 néző volt, ami az ilyen versenyeken ritkaság. Általában csak a családtagok, barátok vannak jelen. Remélhetőleg jövőre is jönnek…

Országos Bajnokság

December 8-16 között mára szokásosnak tekinthető két hétvégés időtartamban 43 nevező részvételével került megrendezésre a snooker országos bajnokság. Egészen a legjobb nyolcig különösebb meglepetés nélkül alakult a verseny. Talán kivétel ez alól Balaskó Mihály Babecz Balázs, valamint Mirk Tibor Berghold Soma elleni, egyaránt 4-3 arányú győzelme. A legjobb nyolc között már egyértelműen – bár egy ízben nehezen - a papírforma érvényesült. Horváth Attila a tavalyi elődöntős Kovács Lászlóval játszott egy 4-3 as, döntő fekete golyós csatát. Ezután az elődöntők az eredményeket tekintve viszonylag egyértelműen alakultak. Révész Bulcsú 77-es breakje említésre méltó a Fenyvesi Zsolt elleni mérkőzésen, végül Zsolt nyert 5-1 arányban. A Vantara - Horváth elődöntőt a fiatal játékos nyerte 5-2-re. Így a döntőt Fenyvesi - Horváth, a bronz mérkőzést Vantara - Révész játszotta. Mindkét mérkőzés rendkívül izgalmas döntő frame-es ütközetté alakult. Révész Bulcsú számára óriási eredmény volt, hogy Országos Bajnokság 4. helyén végzett és nagyon közel állt a 3. helyhez. 5-4 arányban vesztette el a mérkőzést. Így is nagyszerű eredmény ez a 11. évét idén betöltő tehetségtől.

Horváth Attila zsinórban harmadszor játszott OB döntőt Fenyvesi Zsolt ellen. Évről évre közelebb kerül Zsolthoz, 2017-ben már 7-5 lett a végeredmény. Fenyvesi nagyon meggyőző játékkal elhúzott 5-2-re. Ez az eredmény egy 102-es breakkel alakult ki. Úgy tűnt, ez egy sima döntő lesz, de másképpen hozta a sors. Egy igen hosszú taktikai frame megnyerése után Fenyvesi játéka visszaesett és Horváth nem csak, hogy kiegyenlített, de 5-5-nél egy 55-ös breakkel át is vette a vezetést és csak egy frame-re került első OB címétől. Ekkor sikerült a ranglistavezetőnek egy szép 72-es breakkel egyenlíteni. Az utolsó frame-ben még kapott lehetőséget a 15 éves Horváth Attila, de ezekkel már nem tudott élni, így Fenyvesi Zsolt lett az országos bajnok, immáron 7. alkalommal. Különös lett volna, ha négy 50 feletti breakkel nem tudta volna megnyerni Zsolt az OB-t, de aki látta a mérkőzést, tudja, hogy Attilának minden esélye megvolt a győzelemre. A négy nagyobb break csak 4 frame-et jelent. Horváth Attila játékára árnyékként vetült egy néhány nappal korábbi családi tragédia. Ennek ellenére nagyon szépen helytállt, küzdőképességből jelesre vizsgázott. Fenyvesi Zsolt pedig azért érdemel dicséretet, mert miután teljesen szétesett a játéka és elvesztette az önbizalmát, a befektetett rengeteg munkából merítve képes volt összeszedni magát és az utolsó két frame-ben a maga javára fordította a döntőt. 

2018 OB döntő Fenyvesi Zsolt - Horváth Attila 7-6.

Fenyvesi magasan vezette a break listát is, az OB-n összesen tíz 50 feletti break-et lökött. Az év végi záró ranglista az utolsó versenyt követően és az első helyezetteket tekintve pontosan megegyezik az OB végeredményével.

Az Országos Bajnokság végeredménye:

1. Fenyvesi Zsolt

2. Horváth Attila

3. Vantara Pál

4. Révész Bulcsú

Hozzászólások