Snooker - Egy klasszikus Wuxiból
Egy klasszikus Wuxiból
Fotó: Europress/Getty

Egy klasszikus Wuxiból

Buzás GáborBuzás Gábor
2014/06/23 14:36

A világbajnokság döntője, május 5 óta vártunk az újabb snooker mérkőzésekre, és másfél hónappal később már itt is van az új szezon első pontszerzője, a Wuxi Classic. A címvédő Neil Robertson, aki már ott is van a legjobb 32 között, hiszen első körös ellenfele, Alexander Ursenbacher vízumproblémák miatt nem tudott elutazni Kínába. A svájci ifjonc emiatt nem is kapta meg a selejtezős győzelméért járó pénzdíjat, sem a ranglistapontokat, ami kifejezetten igazságtalannak tűnik, hiszen önhibáján kívül került ilyen helyzetbe. Habár az is felmerülhet az emberben, hogy ha a többiek tudtak vízumot szerezni, akkor ő miért nem? Tán mert nem brit? Hm.

Ursenbachernél nagyobb nevű játékos is hiányzik a Wuxi Classic 64-es táblájáról. Ding Junhui, aki nélkül nem is létezne ez a verseny, sima 5-0-s vereséget szenvedett a selejtezőben az amatőr Oliver Brown ellenében. Ennek ellenére ott volt az Asian Tour sorozat múlt heti nyitóversenyén, a Yixing Openen, és meg is nyerte, a döntőben Michael Holt legyőzésével. Perry-t és Day-t is verte, tehát szép névsoron jutott túl a kínaiak legjobbja. Úgy tűnik, gyorsan kilábalt a szezonvégi hullámvölgyből.

Más igazán erős játékos nem esett ki a selejtezőben, de azért Matthew Stevens, Peter Ebdon, Dominic Dale és Andrew Higginson éppen ott lehetne Wuxiban. Nincsenek ott. Mint ahogy Ronnie O'Sullivan sem, aki idén is kihagyja a szezon első felét-harmadát, és valószínűleg csak az Egyesült Királyság Bajnokságán lép megint asztalhoz.

Mindenki más, aki számít, ott van a 64 között Wuxiban, ami nem mondható el a jövő heti Ausztrál Openről, ahova sok nagyágyú nem is nevezett. Tehát a Wuxi Classic a jóval erősebb torna a kettő közül. Robertson első ellenfele a Michael Georgiou - Marcus Campbell mérkőzés győztese lesz. A ciprusi származású Georgiou szinte ismeretlen számunkra, de annyit mindenképp tudni kell róla, hogy U21-es világbajnok volt 2007-ben, ami igen nagy szó. Tán elég annyit mondani erről a címről, hogy korábban Ken Doherty, Ebdon, O'Sullivan, Marco Fu, Ding és Ricky Walden is megszerezte. De nem lett mindegyik korosztályos tehetségből kiemelkedő profi. Georgiou például egyetlen meccset sem nyert első profi szezonjában, és két év amatőrködés után elment a kedve a snookertől. Irodai munkát vállalt, de amikor látta, hogy mennyit változott a sportág, úgy döntött, megpróbál élni a rengeteg lehetőséggel, és a Q School kvalifikációs tornán keresztül ismét bejutott a main tourra. A Wuxi selejtezőben 5-0-ra (!) legyőzte Aditya Mehtát, és máris ott van első profi főtábláján.

A világbajnok Mark Selby első ellenfele Robbie Williams lesz, a ranglista 62-dik helyezettje. A 27 éves angol játékos legjobb eredménye a tavalyi Indian Open elődöntős szereplése, emellett a Ruhr Open PTC tornán is eljutott a négy közé. A selejtezőben esélyeshez méltóan legyőzte az amatőr Mark Owenst. Selby 5-0-ra lesimázta John Astley-t, és persze Wuxiban is ő lesz a favorit. Igazából az elődöntőig viszonylag sima útja lehet a világbajnoknak, de csak akkor, ha nem lesz rá hatással a friss világbajnokok átka.

Hozzászólások