Snooker - Bingham hármas körbeverés után kiütötte Ronnie O'Sullivant
Bingham hármas körbeverés után kiütötte Ronnie O'Sullivant
Fotó: WST

Bingham hármas körbeverés után kiütötte Ronnie O'Sullivant

Buzás GáborBuzás Gábor
2020/06/10 10:07
Úgy tűnt, minden "rendben" lesz a C csoportban. O'Sullivan egy habkönnyű 3-0-val indított, két százast is lökött. Az ötszörös világbajnok egyetlen komolynak tűnő kihívója, Bingham viszont rögtön az első meccsén kikapott Craigie-től 3-1-re. Aztán javított egy 3-0-s sikerrel, de Ronnie hozta a kötelezőt Craigie ellen, és így minimális esély maradt Bingham továbbjutására.

Konkrétan annyi, hogy Binghamnek 3-0-ra kellett győznie O'Sullivan ellen. Ha ez sikerül, akkor jobb frame-különbséggel ő jön ki győztesként a hármas körbeverésből, O'Sullivant és Craigie-t is megelőzve.

Binghamnek 16 elvesztett Ronnie elleni meccset kellett fejben félretolnia, és inkább arra a háromra gondolni, amit megnyert. Ezek közül a legemlékezetesebb a 2015-ös világbajnoki negyeddöntő volt. Csakhogy azóta ötször verte azt vissza rajta O'Sullivan.

A Masters aktuális bajnoka azonban ezúttal nem ijedt meg. Az egész tornán akadozva játszó világbajnok akkor hozta a legjobb meccsét, amikor a legfontosabb volt. 

"Tudtam, hogy 3-0-ra kell győznöm. Kihasználtam a lehetőségeimet. Ki gondolta volna ezt az első meccsem után, ahol alig tudtam golyót belökni? De sikerült összeszednem magam, amikor nagyon fontos volt. Három meccsem lesz még csütörtökön, és akkor is majd ilyen jól kell játszanom, hogy legyen esélyem a győzelemre."

Ezzel Bingham lett az első ezen a tornán, aki vesztes mérkőzés ellenére is csoportot tudott nyerni. És érdekes módon ugyanez megtörtént a másik, a D jelű csoportban is. Woollaston vereséggel nyitott O'Donnell ellen, de Ford később megtette azt a szívességet, hogy legyőzte a lassúkezűt. Akárcsak Binghamnek, Woollastonnak is kellett a végén a siker Liang ellen, bár neki a 3-1 is elég lett volna. De összejött a 3-0. Mint ahogy egy meccsel korábban, Ford ellen is 3-0-ra győzött, nem is akárhogyan. Az első csoportkörben brillírozó Fordot ugyanis három százas breakkel simázta le, annyira, hogy Ford pontot sem szerzett. És tette mindezt 16,6 mp-es lökésátlaggal. Ennek köszönhető az alábbi videó (legalábbis a címe). Érdemes hanggal nézni, hogy halljuk, Dominic Dale, a mérkőzés szakkommentátora mennyire nagyra értékeli Woollaston teljesítményét:

Kedden tehát Bingham és Woollaston jutott be a döntő csoportba. Szerdán a B csoportból Trump, Hawkins, Gilbert és Day közül, illetve az A csoportból Gary Wilson, Brecel, Joyce és Carty közül fog egy-egy játékos továbbjutni. Nézzük élőben az Eurosporton 16 órától! 

Hozzászólások