Snooker - „Amióta beszélek a problémánkról, látom, hogy nem vagyunk egyedül”
„Amióta beszélek a problémánkról, látom, hogy nem vagyunk egyedül”
Fotó: Europress/AFP

„Amióta beszélek a problémánkról, látom, hogy nem vagyunk egyedül”

HosszabbitásHosszabbitás
2019/07/23 14:50

Beszélgetés Neil Robertsonnal, a szezonnyitó Riga Masters címvédőjével.

Hamarosan elrajtol az új szezon Rigában, ahol már kétszer nyertél. Várod már, hogy címvédőként újra asztalhoz állhass?

Úgy tűnik, egyfajta vadászterületemmé vált ez a hely az utóbbi években, hiszen már kétszer sikerült itt nyernem. A tavalyi év nagyon jól sikerült, itt nyertem a háromból az első trófeámat, és még további három döntőt játszottam, ami miatt egyértelműen ez volt az eddigi legjobb szezonom. Jól esett ez a pár hónap szünet, ami most ugyan véget ér, de ez egy kiváló torna arra, hogy ráhangolódjak az új szezonra.

Ahogy említetted, eredményesre sikerült a tavalyi idényed a hat döntővel, amiből zsinórban négyet tavasszal játszottál. Van erre konkrét magyarázatod, hogy minek volt mindez köszönhető?

Egy jó ideje ez volt az első olyan év, amikor minden nap tudtam több órát gyakorolni. Ennek köszönhető, hogy egyrészt sokkal kiegyensúlyozottabb lett a játékom, másrészt jöttek az eredmények is. Sikerült elkapnom a fonalat, ami kitartott az év végéig. Ez a négy döntő zsinórban tényleg elég hihetetlen, ahogy összejött a VB előtt. Aztán Penelope születése volt egy nagyon fontos pillanat, ami adott egy adag löketet. Azt hiszem, a legkülönlegesebb érzés apává válni mind először, mind most másodszor. Ennek is szerepe volt abban, hogy a legjobb snookeremet tudtam hozni, hiszen sokkal nyugodtabbnak érzem magam.

Elérkezett a világbajnokság, ahol az egyik fő esélyesnek tartottak, főleg miután Ronnie O’Sullivan kiesett az első körben. Jól is játszottál az első mérkőzéseken, aztán jött John Higgins a negyeddöntőben, akit mindig nehéz legyőzni a Crucible-ben. Nem érzed ezt egy elszalasztott lehetőségnek, ha azt nézzük, milyen jó formában voltál?

Ahhoz, hogy négy döntőt játssz zsinórban, sok mindennek kell összeállnia, és persze kell egy kis szerencse is. Kimondottan jól ment a játék az első két körben. Úgy is éreztem, hogy el tudok jutni döntőig. Aztán John jött a negyeddöntőben, aki talán a legrosszabb ellenfél egy ilyen meccsen, ahol elég nehéz körülmények között kellett játszani. Ráadásul ezúttal még motiváltabb volt, mert az ő szintjén egy gyenge szezon után érkezett, és ki akarta hozni a legtöbbet ebből a világbajnokságból. Ahogy már mondtam, a körülmények sajnos nem segítették a gyors break-építést, és a szinte minden frame elég vontatott volt. Ettől függetlenül sokáig jól álltam, de az utolsó szakaszban egyszerűen John volt a jobb taktikailag, úgyhogy megérdemelten nyert.

16 pontszerző győzelmed van immár, amivel megelőzted például Mark Selbyt is a listán. El tudod képzelni, hogy ez az új idény is hasonlóan eredményes lesz, mint a tavalyi?

A hat döntő elég nagy kérésnek tűnik, nem tudom milyen gyakran sikerült ez valakinek két szezonban egymás után. Főleg az a négy zsinórban, amire legutóbb talán Stephen Hendry volt képes még 1990-91 környékén, szóval elég ritkán fordul ilyen elő. De a snookeren kívüli életemben most minden rendben van, emiatt legalább annyira oda tudom majd tenni magam, mint tavaly. Nem szeretnék olyan elvárásokat támasztani magam felé, hogy ez az év legyen ugyanolyan, mert az előző olyan kivételesre sikerült, amire majd profi karrierem után is büszkén tekintek majd vissza. Viszont megpróbálok még jobb játékossá válni idén, fejlődni azokban a kis dolgokban, amikben tudok. A legjobbamat fogom nyújtani, hátha sikerül még több trófeát nyerni.

Említetted a magánéletedet. Mondhatjuk, hogy az eddigi legboldogabb időszakodat éled most?

Igen, egyértelműen így érzem. Most leginkább Penelope miatt, aki ugyan sok álmatlan éjszakát okoz, de egész jó rutint sikerült kialakítanunk a holtszezonban. Mille (Robertson menyasszonya – a szerk.) kel föl hozzá éjjelente, én pedig reggel vagyok a lányommal 3-4 órát, hogy tudjon ő is aludni. Fontos volt, hogy időben belejöjjünk, mert ahogy elkezdődik a szezon, minden kiszámíthatatlanabbá válik. De valóban, az asztalon kívül nem is alakulhatnának ennél jobban a dolgok.

Nyíltan beszéltél a megpróbáltatásokról, Mille depressziójáról és a videójáték függőségedről, amiken az utóbbi években keresztülmentetek. Úgy látom, hogy azok számára, akik hasonló problémákkal néznek szembe, komoly inspirációt jelent a ti történetetek. Tudatosan próbáltál ezzel segíteni?

Amikor olvasunk olyan hírességekről, akik gyógyszer túladagolást vagy öngyilkosságot kísérelnek meg, csodálkozunk, hogy lehet depressziós az, akiknek sok millió dollárja van. De amikor olyan valaki megy át ilyen nehézségeken, aki közel áll hozzád, rájössz, hogy bárkivel előfordulhat. Úgy is, hogy nincsenek megélhetési gondjaink, amikről egyébként az emberek azt hiszik, hogy a valódi problémák az életben. Amióta elkezdtem ezekről beszélni három évvel ezelőtt, elképesztő mennyiségű üzenetet kaptam olyan emberektől, akik szintén szorongással és depresszióval küzdenek. Mille története is óriási inspirációt jelent, legfőképpen az anyáknak. De voltak más sportolók is, akik beszéltek erről korábban. Például a Tyson Furyval készített dokumentumfilm szerintem csodálatos. Ugyan teljesen más karakter, mint Mille, mégis pontosan ugyanazokról a dolgoktól beszél. Szóval minél több ember mondja el a maga történetét, annál jobban megértjük a problémát.

Sok hírességhez hasonlóan olyan helyzetben vagy, hogy figyelnek az emberek arra, amit mondasz. Kötelességednek érzed, hogy példát mutass?

Igen. Egyrészt vannak azok az emberek, akik küzdenek a betegséggel, és vannak azok, akiknek támogatniuk kell őt. Én ebben a kemény helyzetben találtam magam, tehát nekem kellett a kősziklának lennem. Hiszen amellett, hogy versenyeztem, a családomnak is a segítségemre volt szüksége. Borzasztó nehéz volt megtalálni az egyensúlyt, ameddig ki nem gyomláltuk a probléma gyökerét. Ám megérte foglalkozni vele, mert Mille mostanra teljesen túljutott a szorongásain, én pedig úgy utazhatok el egy-egy tornára, hogy nem kell aggódnom a családom miatt. Azért beszélek ilyen nyíltan Twitteren, Instagramon vagy bárhol ezekről a dolgokról, mert van egy rossz beidegződés a társadalomban ezzel kapcsolatban. Egyfajta stigmaként kezelik, mintha az ember tehetne róla. Sokszor látom, hogy ha van egy baráti társaságban valaki ilyen gonddal, nem tudja róla senki, mert inkább úgy tesz, mintha minden rendben lenne. Bízom benne, hogy eljutunk oda egy nap, hogy mindennapossá válik az, hogy a műmosoly helyett inkább merünk segítséget kérni.


A teljes beszélgetést eredeti nyelven itt tudjátok megnézni. 

szöveg: Kollarics Attila
forrás: worldsnooker.com


Kaspersky Riga Masters 2019. július 26-28-tól az Eurosporton!



Hozzászólások