Tokió 2020 - Szabó Gabriella: Szívesen halok meg nap mint nap, hogy újra ott legyek a legjobbak között
Szabó Gabriella: Szívesen halok meg nap mint nap, hogy újra ott legyek a legjobbak között
Fotó: Europress/AFP

Szabó Gabriella: Szívesen halok meg nap mint nap, hogy újra ott legyek a legjobbak között

HosszabbitásHosszabbitás
2020/04/04 15:59
Szabó Gabriella úgy tervezte, hogy idén ott lesz Tokióban, és ha ott lesz, akkor reszkessen tőle a világ. A cél most egy évvel távolabb került, azonban az elszántságon ez mit sem változtat, miközben a háromszoros olimpiai aranyérmes kajakozó tökéletesen tisztában van azzal, hogy a világnak sokkal nagyobb problémákkal kell most szembenéznie. London és Rio de Janeiro olimpiai bajnokával korábbi versenytársa, az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes Pauman Dániel beszélgetett.

Talán a legfontosabb kérdés, amit az elején feltehetek: hogy vagy?

Szerintem azoknak az érett sportolóknak, akik az utolsó megmérettetésükre készültek, nagy érvágás a mostani helyzet. Amikor már a napokat számolod, úgy érzed, hogy sínen vagy, mert csak pár hónap van hátra a nagy lehetőségig, akkor jön egy stoptábla, és kapod az utasítást, hogy vegyél vissza, állj újra a startvonalra. Ez az első pillanatban okoz egy sokkot: Úristen, hogy fogok még egy évet ebben a szisztémában és fegyelemben végigcsinálni?! Az más kérdés, hogy nagy megkönnyebbülés volt a halasztás bejelentése.

Lelkileg hogyan viselted ezt a kaotikus helyzetet? Gondolok itt az edzőtáborból történő evakuálásra, majd az önkéntes karanténra, és az olimpia körüli bizonytalan állapotra.

Az volt az érdekes, hogy én ezt az egész szitut nem sportolóként éltem át, hanem kis túlzással arra vártam, hogy mondják végre ki a halasztás tényét. Empatikus emberként aggódva gondoltam a szűk családomra és a barátaimra. Már az első pillanattól kezdve nagyon komolyan vettem az egészségügyi előírásokat a járvány miatt, abszolút betartottam a maradj otthon szlogent, szóval egy idő után úgy voltam vele, hogy hagyjatok békén a kajakozással! Bármennyire is szeretnék olimpián indulni, nekem jelen helyzetben sokkal fontosabb az, hogy mindenki egészségesen átvészelje ezt az időszakot. Ebbe nem fér bele, hogy én önző, egoista módon csak az olimpiára gondolok.

Éreztél bárhonnan is nyomást – edző, egyesület, szövetség -, hogy legyen most bármi, neked igenis az a feladatod, hogy tovább készülj a versenyekre?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kaptam ilyen terhet innen-onnan. De egyébként is van bennem egy megfelelési kényszer, hiszen a klubomnak, az UTE-nak nagyon szeretném jó eredményekkel meghálálni a belém vetett bizalmát és a támogatást. Az edzőimnek, Somogyi Bélának és Tóth Lászlónak szintén bizonyítani akarok, akár csak a csapattársaimnak, akikkel vállvetve csináltuk eddig a kemény felkészülést. Az lett volna a legjobb forgatókönyv, ha már idén fel tudok mutatni egy szép eredményt, ám tudom, hogy ez most nem erről szól. A világnak most kisebb gondja is nagyobb annál, hogy én olimpiára készüljek.

000_Par6456468.jpg Fotó: Europress/AFP

Tagja vagy a MOB Sportolói Bizottságának, ami a halasztás előtti napokban többször tartott megbeszélést a kialakult helyzetről. Milyen volt a sportolók hozzáállása?

Természetesen a saját sportágammal végig kapcsolatban voltam, egyeztettem a Magyar Kajak–Kenu Szövetség Sportolói Bizottságával, és egy általuk készített anonim kérdőív eredményét is láttam, ami felmérte a versenyzők hozzáállását. Beszéltem több sportág képviselőjével is: a vívók például két hete nem láttak pástot, a cselgáncsozók a garázsban edzettek, az úszókról nem is beszélek. Azonos állásponton volt a bizottság, hogy a halasztás az egyetlen reális döntés jelen körülmények között, mert így nem lehet normálisan felkészülni az olimpiára.

Ha idén lett volna olimpia, és kvalifikálod magad, te utaztál volna?

Nehéz kérdés. Emberként nyilván azt mondom, hogy nem, mert nem akarom kockáztatni mások egészségét azért, hogy olimpián indulhassak. Szerintem ez egy öncélú hozzáállás, ha ilyenkor mindenáron meg akarjuk valósítani azt, amit elképzeltünk. De nyilván én könnyen beszélhetek, mert háromszoros olimpiai bajnokként nekem már teljesült az álmom. Más kérdés, hogy vérbeli sportoló vagyok, és ha biztonságosan meg tudták volna rendezni az olimpiát, indultam volna.

A Magyar Kajak–Kenu Szövetség miként reagált erre a helyzetre?

Azt láttam a szövetség vezetésén, hogy percről–percre mindenhez próbáltak alkalmazkodni. Ha az volt a forgatókönyv, hogy lesz olimpia, akkor minden lehetséges feltételt előteremtettek a további felkészüléshez. Például úgy hoztak minket haza külföldről, hogy a reptéren fogadott minket egy küldöttség, és egy alapos tájékoztatás mellett mindenkinek a szájába rágták, hogy senki sehova nem mehet otthonról. Már készen álltak az izolált edzőtáborok itthon, ahol folytatni lehet a munkát, a vírusteszteket egy nappal a hazaérkezés után lebonyolították. Nálunk abszolút odafigyeltek arra is, hogy azok a sportolók is tartsák be az előírásokat, akik esetleg nem vették komolyan a helyzet súlyosságát. Ez egy felelősségteljes hozzáállás a szövetség részéről. Most is azt látom, hogy nem engedték el a kezünket, és napi kapcsolatban vannak a sportolókkal, edzőkkel. Ez a személyes kontakt biztos támaszt nyújt nekünk.

Jelen állás szerint május 31-ig törölték az összes a hazai versenyt, és egyelőre a nemzetközi megmérettetés lehetősége is távolinak tűnik. Mi a következő cél, mire készülsz?

Az elmúlt időszakban is betartottam az utasításokat, mint egy jó katona, és azt csináltam, amit az edzőim kértek tőlem. Rég versenyeztem, így természetesen hiányozna, ha idén nem tudnék beállni a rajtgépbe. Most napról–napra változnak az álláspontok, nem tudom még pontosan, hogy Danáék (Kozák Danuta – a szerk.), hogyan tervezik a további felkészülést. Az biztos, hogy én most naponta kettőt edzek Pesten, karban tartom magam.

000_EY76N.jpg Fotó: Europress/AFP

Hosszú idő után újra egy csapatban vagy régi bajnok- és páros társaddal, Kozák Danutával. Nehéz volt alkalmazkodni ahhoz az edzésmódszerhez, amit Dana férje és edzője, Somogyi Béla megalkotott?

Kettős érzés, hiszen fizikálisan nagyon nehéz olyan teljesítményt nyújtani, amivel én is elégedett vagyok és a Bécó is (Somogyi Béla – a szerk.), mert alapvetően én is maximalista vagyok, bár ő talán még inkább...

Akkor itt valahol egyeznek az álláspontok...

Igen, igen. Az nehéz, hogy a kiírt edzést teljesítsem, hiszen kemény minden nap csúcsformát nyújtani. De az egész rendszer, amiben Bécó és Dana dolgozik, abszolút lelki nyugalmat ad nekem. Hiszek benne, mert nagyon hasznos dolgokat végeztet, és olyan plusz energiákat szabadít fel ez bennem, hogy hiába látom előre reggel, hogy ma bele fogok dögleni a napba, tudom jól, hogy van értelme és eredményes leszek tőle.

Ha már az edzésmódszerekről beszéltünk, ki az az edző pályafutásod során, akitől a legtöbbet kaptál? Legyen az pozitív, akár negatív tapasztalat.

Sablonos lesz a válaszom, de nem tudok igazán kiemelni senkit közülük. Ami persze nem azt jelenti, hogy rossz edzőim voltak, dehogy. Gyűjtögető típus vagyok, mindenkitől jöttek apró szeletek, amik azzá tettek, aki vagyok. Konkrétan tudom, hogy mit adott hozzá a személyiségemhez Simon Miklós, Agócs Mihály, Fábián Lászlóné, Csipes Ferenc, Tóth László, vagy akár Hadvina Gergely is, akinek most is hasznosítom itthon a saját testsúlyos edzéseit.

Említetted, hogy rég versenyeztél. Konkrétan utoljára 2016-ban a riói olimpián indultál komolyabb megmérettetésen. Ha sikerülne jövőre kijutni Tokióba, akkor eltelik öt év nagy nemzetközi verseny nélkül. Tartasz attól, hogy megremeg a kezed, ha ismét világversenyen kell majd szerepelned?

Nemzetközi versenyen soha nem hibáztam. Lehet, hogy az idő megszépíti a dolgokat, de bennem soha nem volt extra drukk, sőt! Sokkal nyugodtabb vagyok egy nagy világversenyen, mint egy hazai válogatón. Nekem biztos nagyobb dráma lesz, és sokkal stresszesebb, hogy jövőre oda kell állni egy olimpiai válogatóra. Ha meg kijutok Tokióba, az biztos, hogy nálam nagyobb arcú versenyző nem lesz kint, mert ott lesz bennem, hogy sikerült itthon beverekednem magam a csapatba, és már van három olimpiai aranyam. Féljenek tőlem a külföldiek!

000_DV1274712.jpg Fotó: Europress/AFP

Ismerve a hazai női mezőnyt, egy magyar válogató sokszor sokkal nívósabb és erősebb, mint akár egy olimpiai döntő. Viszont a halasztás miatt több feltörekvő fiatal is helyet követelhet magának jövőre az olimpiai csapatban. Fel tudod velük venni a kesztyűt?

Verseny lesz, állok elébe. Tény, hogy sok az ígéretes fiatal kajakos, gondolok itt Redessy Eszterre vagy Kőhalmi Emesére, de bizakodó vagyok. Már az idén elvégzett munka miatt is érzem, hogy jó úton haladok. Nem hiszem, hogy tartanom kellene attól, hogy egy évvel idősebben bármilyen hátrányba kerülök.

Az olimpia elhalasztása főleg a járványügyi helyzet miatt történt, de azt sokan nem tudják, hogy jelenleg a doppingellenőrzés is szünetel, vagy legalábbis korlátozott világszerte, ez pedig szintén sokat nyomott latban a döntéshozatalnál. Nem tartasz tőle, hogy sokan ki fogják használni ezt az állapotot, és eddig ismeretlen nevek kerülnek elő a versenyeken?
Természetesen vannak tippjeink, hogy a nemzetközi mezőnyből kik azok, akik esetleg nem tiszták, de én struccpolitikát folytatok ezzel kapcsolatban. Bele sem akarok gondolni, ki mit használ, és ki mivel mérgezi a saját egészségét. Felesleges azzal foglalkoznom, amin nem tudok változtatni, magamra kell a továbbiakban is koncentrálnom. 
A világ egyik legsikeresebb vezérevezőse vagy. Úgy kell elképzelni, hogy beállsz a rajtgépbe, hirtelen eltűnik minden zavaró tényező, és tudod mit kell tenned?

Szerencsére már a verseny előtt két nappal elmúlik az izgalom, és megnyugszom. Számomra az ezelőtti időszak stresszes, akkor érzem magamon a felelősséget. Például egy olimpián eszébe jut az embernek, hogy millió magyar ember várja tőle a sikert, de egy-két nappal a verseny előtt már valóban beáll egy chill állapot nálam, és elmúlik az idegesség. Mert tudom, mennyi mindent tettem meg azért, hogy itt lehessek.

Hogy néz ki a fejedben a legerősebb magyar női négyes? Kortól függetlenül válogathatsz Rozsnyói Katalintól kezdve, Kőbán Ritán, Janics Natasán át, egészen Kozák Danutáig.

Érdekes, mert én két különböző olimpiai aranyérmes négyesben is ültem Londonban és Rio de Janeiróban, de arra nagyon kíváncsi lettem volna, hogy a pekingi ezüstérmes négyesünk mit tudott volna véghezvinni, ha érettebbek vagyunk, kicsivel többet tudunk együtt dolgozni, vagy esetleg más sorrendben ülünk.

000_DV401504.jpg Fotó: Europress/AFP

Abban a hajóban ült Janics Natasa, Kovács Katalin, Kozák Danuta és te. Ha összeszámolnánk ennek a négy hölgynek az olimpiai érmeit, sok ország irigykedve tekintene a végeredményre.

Igen, valóban...de így visszatekintve azt sem bánom igazából, hogy akkor „csak” ezüstérmesek lettünk, mert tudom, hogy most akkor nem tartanék itt. Nagyon sokszor eszembe jut az a döntő, hiszen a továbbiakban meghatározta az életemet, általa profibb szemléletű versenyző lettem.

Lassan tizenhét éve ismerjük egymást, együtt lettünk ifjúsági világbajnokok Japánban 2003-ban. Majdnem egy napon születtünk. Te augusztus 14-én, én 13-án, ergó tapasztaltabb és...

Amúgy halkan jegyzem meg, hogy én nem lettem ifi világbajnok Japánban... (nevet)

Tényleg? Pedig úgy rémlett. Látod, az az egy nap mennyit számít! A memóriám se a régi. A londoni olimpián neked aranyérem lógott a nyakadban, míg nekem fehérarany. Jómagam már az íróasztal mögül próbálom segíteni az új generációt és a volt versenytársakat. Felmerül bennem a kérdés, hogy egy háromszoros olimpiai bajnoknak nem lenne egyszerűbb azt mondani egy ilyen zaklatott évben, hogy köszönöm szépen, elég volt, amit eddig letettem az asztalra, csinálja utánam más, befejeztem?

Őszintén mondom, nem tudom mi tart még itt. Azon kívül, hogy iszonyatosan szeretném még ezt a negyedik olimpiát. De csak azért, hogy bebizonyítsam mindenkinek, hogy az elmúlt négy év után újra a legmagasabb szinten tudok versenyezni, ezzel meghálálva a hosszú éveken át belém vetett bizalmat. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy kiszállok, mert szeretnék kicsit „élni” is. Az élsport egy 0-24 órás munka, mindenre is oda kell figyelned: edzések, étkezések, regeneráció, folyamatos stressz, ellenfelek. Lehet, hogy erre nekem már nincs szükségem. De amíg ott lebeg a cél, Tokió – bár most egy évvel távolabb került -, addig szívesen halok meg minden nap, hogy ott legyek ismét a legjobbak között.

000_FD8RP.jpg Fotó: Europress/AFP

Félsz a civil élettől?

Egy ideig féltem, de most már nem. Óvatosan, de ugyanazzal a maximalista szemlélettel lépnék a civil pályára is, mint ahogy a sporthoz állok hozzá. Attól tartok inkább, hogy nem tudok majd naponta szembesülni azokkal a jó dolgokkal, amiket a sport tud nyújtani. Egy remekül sikerült edzés, vagy a győztes verseny utáni felszabadult állapot biztos hiányozna, de csak emiatt nem lehet a végtelenségig kizsigerelni a testünket. Meg azért sem, mert félek kilépni a nagybetűs életbe.

Ha egyszer eljön az a bizonyos pillanat, milyen szerepben képzeled el magad a jövőben?

Mindenképpen szeretnék a sport mellett maradni. Nem tudom pontosan, milyen szerepben és azt sem, hogy lesz-e egyáltalán helyem bárhol is, de én nagyon szeretném segíteni a sportágamat, hogy vissza tudjak adni abból a sok jóból, amit az elmúlt huszonöt évben kaptam a kajak–kenutól. Helyén kezelem azt a kiváltságos helyzetet, amit ma Magyarországon egy megbecsült élsportoló kap, és segíteni szeretném a jövő generációit abban, hogy ha lejönnek a vízpartra és beülnek vagy térdelnek egy hajóba, ugyanazokkal az érzésekkel gazdagodjanak, mint én.  

000_EY6ZB.jpg Fotó: Europress/AFP


Hozzászólások