Tokió 2020 - „Ez rohadt nagy pofon a szervezetünknek” – a 81-szeres magyar bajnok Lovassy szerint egyszerre van közel és távol a világelit
„Ez rohadt nagy pofon a szervezetünknek” – a 81-szeres magyar bajnok Lovassy szerint egyszerre van közel és távol a világelit
Fotó: WeLoveCycling

„Ez rohadt nagy pofon a szervezetünknek” – a 81-szeres magyar bajnok Lovassy szerint egyszerre van közel és távol a világelit

Nagy BettinaNagy Bettina
2020/01/20 17:05
Az Európa-bajnoki ezüstérmes kerékpáros a második olimpiájára hajt, ám esélyeit jelentősen rontja, hogy balesetveszélyes körülmények között kényszerül edzeni az ország egyetlen, rogyadozó velodromjában. Lovassy Krisztiánnal a tokiói részvételről, a romos állapotú Millenárisról, a magyar pályaversenyzők siralmas helyzetéről, Chris Froome-mal való barátságáról, illetve karrierjének hullámvölgyeiről és fénypontjairól is beszélgettünk.

Az országútról már van ötkarikás tapasztalata, a londoni mezőnyverseny azonban rémálomszerűen alakult a csömöri illetőségű Lovassy számára, aki Tokióba már a szívéhez közelebb álló pályaszakágban szeretne kijutni. 2017-ben a magyar kerékpársport egyik legnagyobb sikerét aratva szerzett ezüstöt az Eb-n, amire azóta is kudarcként tekint a történelmi győzelem fájó közelsége miatt. Tavaly, pályafutása során először sprintbefutót nyert az évről-évre egyre nívósabb Tour de Hongrie-n, a 31 éves versenyző mégis úgy érzi, országúton már megérkezett az utánpótlás. A pályán viszont még mindig számítanak rá és több számban is komolyan számolnak vele – nemcsak idehaza.

„Nem állunk annyira fényesen”

Közeledünk az olimpiai kvalifikációs időszak finiséhez, a kisebb nemzetek a fennmaradó pályakerékpáros kvótákért harcolnak, azonban a 81-szeres magyar bajnokunknak két nyomós oka is volt arra, hogy szünetet tartson a pontvadászat közepette: a november végi hongkongi világkupa-fordulótól egyrészt egy makacs betegség, másrészt kisfia, Zétény születése miatt maradt távol, aki a vártnál valamivel korábban érkezett. Hiába éles a verseny a tokiói részvételért, a család nála is prioritást élvez az olimpiai álmok felett. „A világkupákra topformában kell érkezni, így nem lett volna értelme elutazni. A két decemberi fordulót egyébként is kihagytam volna, a hongkongi verseny után rögtön jöttem volna haza.”

Lovassy sem tagadja, az előre tervezettnél is hosszabb kihagyás némi kockázattal jár, hiszen így nagyobb lesz rajta a nyomás a két utolsó kvalifikációs eseményen. Mivel magyar szempontból jelenleg nem túl rózsás a helyzet, csakis úgy lehet esélye az olimpiai indulásra, ha a legjobbját nyújtja ezeken a versenyeken – az ottani helyezésein állhat vagy bukhat minden. „A következő világkupa-állomás, ahol elindulok, az a legutolsó, amit január végén rendeznek Kanadában, utána pedig jön a világbajnokság. Azt kell mondjam, nem állunk annyira fényesen. Felteszünk mindent a kanadai világkupára és a berlini vb-re, és meglátjuk, hogy sikerül; ha mindkét versenyen az első tíz között tudnék végezni omniumban, akkor jó eséllyel meglesz az olimpiai kvóta, ha viszont nem, akkor nem…” – latolgatta az esélyeket a csömöri versenyző a Hosszabbítás kérdésére.

A többes szám nem véletlen, ugyanis Lovassy távollétében BVSC-s klubtársa, Filutás Viktor képviselte a magyar színeket a világkupákon, életben tartva a tokiói reményeket az állóképességet tesztelő, többpróbához hasonlatos omnium versenyszámban. A riói olimpiát követő szabálymódosítás értelmében az omnium a korábbi hat helyett már csak négy futamból áll, kikerült a programból az összes egyéni, időre mért szám. Lovassy számára abszolút pozitív volt ez a változtatás, figyelembe véve a versenyzői kvalitásait. „Éppen emiatt kezdtem el készülni a pályára. Inkább vagyok egy országúti sprinter, mint egy időfutam-menő, ezért az óra elleni futamok sosem voltak az erősségeim, inkább a mezőnyszámok állnak hozzám közelebb.”

22382273_1928610470732404_2484600612810436597_o.jpg Fotó: Martin Granadia

Fontos megjegyezni, hogy pályakerékpározásban – ahogy számos más sportágban is – senki sem saját magának, hanem az országának szerzi a kvótát, ez pedig külön megnehezíti a korábbi vb-kilencedik Lovassy dolgát, lévén idehaza ebben a szakágban nem igazán mély a merítés. 

„Mivel nem egyéni az olimpiai kvalifikáció, én hiába vagyok ott a világranglista első 20 versenyzője között, ha eközben a nemzet nincs ott az legjobb 24-ben sem.”

Azt, hogy ki delegálhat versenyzőt az olimpiára, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) által kiadott nemzeti ranglista határozza meg – az omniumban összesen 20 versenyző vehet részt, nemzetenként egy-egy. A végleges sorrendet március 2-án, a világbajnokság után publikálják, ekkor dől el, hogy 1992 óta először indulhat-e magyar férfi pályakerékpáros az ötkarikás játékokon.

„Ki tudja, hol tarthatnánk, ha lenne egy fapályánk”

Noha tehetségből és elhivatottságból itthon sincs hiány, a hazai pályakerékpáros válogatott lehetőségeit jelentősen limitálják a mostoha edzésfeltételek. Legjobb versenyzőink – jobb híján – a magyar sport omladozó bölcsőjében, a hivatalosan is bontásra ítélt Millenáris Sporttelep repedezett futófelületű betonteknőjében készülnek a fapályán rendezett világversenyekre. „Nem tudunk érdemben edzeni, mert Magyarországon nincs korszerű kerékpáros pálya. Épp ezért már azt is kész csodaként kezelik itthon – és külföldön is –, hogy mi egyáltalán ott vagyunk az élvonalban, és indulhatunk a világkupa-sorozatban, ahol csak a legjobb 24 versenyző állhat rajthoz. Az is óriási dolog, hogy egyáltalán idáig fel tudtuk küzdeni magunkat, mert a világkupa mezőnyéből mi vagyunk az egyetlen olyan nemzet, akinek nincs odahaza fapályája.”

Az agg Millenáris az Eb-ezüstérmes Lovassy szerint teljesen alkalmatlan a minőségi edzésmunka elvégzésére. A felkészülés körülményeit tekintve hatalmas szakadék tátong a világelit és a magyar csapat között, így a nemzetközi versenyeken tapasztalt sebességkülönbség már-már sokkolóan hat számukra. „Nagyon ráz a pálya, nem lehet rajta egyenletesen tekerni, ami a pályakerékpározás lényege lenne. De a Millenárison elkerülhetetlen, hogy ne pattogj a nyeregben. A motor mögött sem tudunk kellően nagy tempót menni, és így utazunk el a világversenyekre, ahol a rajttól a célig hatvannal megyünk. Ez a mi szervezetünknek egy rohadt nagy pofon, mert nincs ehhez hozzászokva, és itthon nem is tudjuk hozzászoktatni ehhez a terheléshez.”

Lovassy újdonsült apukaként rámutatott a gyakorlatilag nem létező pályakerékpáros utánpótlás és a romos állapotú infrastruktúra összefüggéseire is.

„A legfőbb probléma az, hogy nincs utánpótlásunk, azaz hogy van, de nagyon kevés… Ha szülőként azt szeretném, hogy a gyerekem kerékpározzon, szívesebben nézném egy lelátóról, ahogyan egy fedett oválpályán köröz, mintsem hogy megengedjem, hogy kimenjen az országútra edzeni, mert az életveszélyes – ezt saját tapasztalatból tudom.”

Ugyanakkor hozzátette, elméletben hiába biztonságosabb a pályakerékpározás, ha nincs biztonságosnak mondható létesítmény az országban. „A Millenáris Velodrom, ahol mi készülünk, szintén életveszélyes, mert a víz több helyen is alámosta a pályát. Emiatt már javítani sem lehet, teljesen le kellene bontani és újjáépíteni. Hiába húznak fel rá egy újabb betonréteget, attól még ugyanúgy üreges marad. Mi is úgy körözünk, hogy közben sosem vagyok biztos abban, hogy nem szakad be alattam a pálya.”

DSC_7917-1.jpg Fotó: WeLoveCycling

Az Eb-ezüstérmes kerékpáros felbecsülni sem tudta, milyen hendikeppel indulnak az olyan régióbeli nemzetekhez képest is, mint a lengyelek vagy a fehéroroszok, akik rendelkeznek legalább egy szabványméretű, fedett fapályával: „Szerintem elképzelhetetlen, mekkora hátrányt szenved el így a magyar válogatott. Ezt senki nem érzi át, aki nem fapálya nélkül készül fel egy fapályás világversenyre – és az a baj, hogy ezt itthon is kevesen tudják. Csak azt látják, hogy ott vagyunk az élvonalban, és nem értik, hogy akkor miért nem jó ez így?… Azért, mert ha így itt tartunk, ahol tartunk, akkor ki tudja, hol tarthatnánk, ha lenne egy modern fapályánk…”

„Aki nincs benne a kerékpársportban, és nem látja, hogy mi folyik a versenyeken és hogyan zajlik a felkészülésünk, az sajnos nem tudja értékelni az eredményeinket.”

„A lengyelek például már majdnem a közvetlen élvonalhoz tartoznak. Általában ők azok, akik a legnagyobb stábbal, a legtöbb versenyzővel érkeznek egy világkupára, mi pedig a legjobb esetben is csak két-három fővel utazunk... Egy hongkongi túra fejenként nagyjából másfél millió forint, a szövetség költségvetése pedig véges.”

A sógorok sem látják őket szívesen

Egészen mostanáig bevett szokás volt, hogy a világversenyek előtt a maroknyi magyar csapat néhány nap erejéig Bécsbe jár át edzőtáborozni a méltó körülményekért, de Lovassy kérdésünkre elmondta, a pályafenntartó váratlanul keresztülhúzta a számításaikat. „Most már azt sem tudjuk megtenni, hogy kimegyünk és kibéreljük a velodromot, mert sajnos tavaly megszűnt ez a lehetőség. Már csak éves bérleti díjjal lehet kiváltani a bécsi pályát, és csak olyan időpontban lehet rajta edzeni, amikor tele van amatőrökkel, szóval ugyanúgy nem tudod elvégezni a megfelelő edzésmunkát, ráadásul veszélyes is, ha mindig másokat kell kerülgetni.”

„Ebben a szezonban nem is voltunk Bécsben, ehelyett görgőn, illetve országúton végeztük el az edzésmunkát, de ahogy az eredményeinkből is látszik, ez nem annyira hatásos.”

Nem tudni, meddig állhat még a Millenáris, mivel megannyi felújítási ígéret után 2017-ben bontásra ítélték. Helyén a legújabb tervek szerint Nemzeti Korcsolyázó Központ épül, a kerékpárosokat pedig négy új, modern velodrommal kecsegtetik (két fővárosi és két vidéki Debrecenben, illetve Nagykanizsán), de ezeknek egyelőre se híre, se hamva. Akármennyire veszélyes, Lovassyék kénytelen-kelletlen tovább róják a köröket a szebb napokat is látott istvánmezei sporttelepen, melynek a Hajós Alfréd által tervezett tribünépülete 2007 óta műemlékvédelem alatt áll, és ahol 1928-ban kerékpáros vb-t is rendezhetett Magyarország.

„A pályát elméletben már hat éve folyamatosan bontják, de gyakorlatban még nem jutottak el oda, hogy a munkálatok ténylegesen is elkezdődjenek... Amíg megvan, addig kijárunk. Ha életveszélyes, ha nem, én mégiscsak ezen a pályán nőttem fel, nekem a szívemhez nőtt; olyan, mintha hazajárnék ide, de nem edzek rajta nyugodt szívvel.”

„Lehetek pozitív és negatív példa is”

Lovassy tíz évesen kezdett el versenyszerűen tekerni – annak idején Valter Tibor, Attila édesapja fedezte fel Csömörön, majd a BVSC-hez igazolt és mind a mai napig Pataki Ibolya vezényletével készül –, mindig is sikeresen kombinálta az országúti kerékpározást a pályaversenyzéssel, ám amikor arról kérdeztük, melyik műfaj áll közelebb a szívéhez, gondolkodás nélkül vágta rá a választ: „Egyértelmű, hogy a pálya, hiszen ebben a szakágban értem el a legnagyobb eredményeimet. Egész karrierem során sikeresebb voltam pályán, mint az országúton, bár idén először szakaszt nyertem a Tour de Hongrie-n. Ma már szeretek országútizni, de a pálya az örök kedvenc.”

A közönség mégis, mint országúti kerékpárost ismeri, aki a három felnőtt országos bajnoki cím mellett külföldön is megállta a helyét, évekig légióskodott kontinentális, azaz harmadik vonalbeli csapatoknál – mint például a norvég Team FixiT.no vagy a luxemburgi Differdange –, nívós európai versenyeken indulhatott, 2018-ban tért haza. Az eredményei alapján akár ennél is messzebb juthatott volna, még a WorldTour sem lett volna elérhetetlen, valami azonban mindig hiányzott. „Sokszor voltam közel ahhoz, hogy felkerüljek egy jobb csapatba, talán a tehetségem is meglett volna hozzá, de nem feltétlen elég az, ha valaki tehetséges és jó a genetikája, ha fejben nem elég érett, vagy nem elég elhivatott. Én sajnos ilyen vagyok” – vallja be Lovassy, aki úgy véli, egyszerre lehet pozitív és negatív példa is a fiatalok számára.

190614_TDH_3a_sz_071.jpg Fotó: tdh.hu/Vanik Zoltán

Az ő tanulsága, hogy puszta tehetséggel is sok mindent el lehet érni itthon, ám az előrejutáshoz legalább olyan fontos a szorgalom és a kitartás is. „Hiába, persze, mindig álmodoztam arról, hogy milyen jó lenne nagy csapatban kerékpározni és nagy versenyeken indulni. Többször is elhatároztam, hogy holnaptól sokkal keményebben fogok edzeni, de mikor másnap felkeltem, ugyanúgy nem mentem el keményebben edzeni.”

„Teltek-múltak az évek és rájöttem, hogy még mindig kényszernek érzem, ha ki kell mennem edzeni és el kell végeznem a munkát, ezért általában nem is végeztem el. Lassan beletörődtem abba, hogy hiába van meg mindenem ahhoz, hogy a legfelső szinten kerékpározzak, ha fejben egyszerűen nem vagyok rá képes” – fűzi hozzá önkritikusan.

Ha WorldTour-szintre nem is, az olimpiára eljutott országúton, nagyrészt saját erőből kiharcolva a jogot az indulásra. Lovassy amolyan kiugrási lehetőségként tekintett 2012-es londoni mezőnyversenyre, viszont a futam korántsem úgy sikerült, ahogy azt eltervezte: bukás és a sorozatos mechanikai problémák miatt végül nem ért célba. De vajon mennyire volt rögös az út Londonig és hogyan élte meg magát az olimpiát?

„Az is bravúr volt, hogy egyáltalán kijutottam az olimpiára, mert szinte egyedül szereztem meg a nemzeti kvótát. Persze ehhez kellett az akkori klubcsapatom [a Stubán Ferenc által irányított Ora Hotels-Carrera] is, és az, hogy a csapattársaim észrevegyék, van esélyem a kvótára, és alárendeljék magukat annak, hogy én jó eredményeket érjek el.”

„Az olimpiai kvalifikációs év kifejezetten nehéz volt, mert a szezon elején, még mielőtt elkezdtük volna gyűjteni a pontokat, úgy volt, hogy abbahagyom a kerékpározást, annyira csalódást keltően sikerült a 2010-es szezon” – idézi fel pályafutása egyik mélypontját Lovassy, hozzátéve, hogy családja támogatása nélkül talán nem is folytatta volna a kerékpározást.

„A terv az volt, hogy még elmegyek egy-két versenyre és befejezem, de a következő versenyemet megnyertem, miután alig néhány hónap leforgása alatt annyi pontot szereztem, hogy nem is volt kérdés, kijutok-e az olimpiára.”

„Az olimpia a stresszről szólt. Ott álltam egyedüli magyarként, és hirtelen azt sem tudtam, melyik irányba induljak el. Maga az út, amíg odáig eljutottam, az sem volt teljesen zökkenőmentes, de nem éreztem tehernek. Az olimpiát már annál inkább.”

A pályáról az országútra, majd vissza

Talán kevesen tudják, hogy Lovassy 2005 és 2008 között a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség svájci központjában, az aigle-i velodromban készülhetett, ahová kiváló korosztályos eredményei miatt kapott meghívást – 2005-ben 7. helyezést ért el a pálya-Eb-n, a következő szezonban pedig vb-ötödik lett. Ugyan pályaversenyzőként ment ki, de később átkerült az UCI országúti csapatához, ahol összebarátkozott a majdani négyszeres Tour de France-győztes Chris Froome-mal is.

„Ezzel a rendszerrel az elmaradott országokat próbálják felzárkóztatni, azokat a kisebb nemzeteket, ahol vannak tehetséges versenyzők” – magyarázza Lovassy, aki vegyes érzelmekkel beszélt a kint töltött éveiről.

„Akkor 18 éves voltam, kamaszodtam. Itthon a haverok egyfolytában buliztak, és ez nekem – nem azt mondom, hogy hiányzott –, de valamennyire kimaradt az életemből, és egyre jobban rányomta a bélyegét a kintlétemre… Nagyon jó időszaknak indult, de a vége már szenvedős volt, mert rámtört a honvágy.”

„Froome volt az egyik olyan srác, aki huzamosabb ideig volt kint. Sokszor versenyeztem vele, sokat edzettünk is együtt, és nagyon jó viszonyban voltunk, sőt, még ma is, ha bármikor találkozunk, ugyanúgy beszélgetünk, ő előre köszön. Nincs semmilyen sztárallűrje, szó sincs arról, hogy ne emlékezne arra, honnan indult” – vélekedik a klasszis brit versenyzőről.

Ami a 2017-ben, a berlini Európa-bajnokságon, scratchben szerzett ezüstérmet illeti – ami nemcsak az ő, hanem a magyar pályasport egyik legkiemelkedőbb eredménye –, Lovassy véleménye nem változott. Az idő sem szépítette meg az emlékeket, továbbra is egy elvesztett aranyként, mintsem egy megnyert ezüstként tekint az érmére.

22555649_1311205092358409_3049068869378407864_o.jpg Fotó: UEC/Bettini Photo

„Ez egyértelműen negatív élmény, még mindig óriási csalódás számomra. Egyszer van az életben ilyen lehetőség, és nekem akkor volt. Ráadásul kis nemzet vagyunk, nem állunk minden hónapban világversenyek dobogóján. Annyira közel volt...”

„Ennek részben az én figyelmetlenségem volt az oka, mert először nem voltam tisztában azzal, hogy a francia versenyző [Adrien Garel] az Európa-bajnok. Azt hittem, hogy akiket meg kell vernem, mind mögöttem helyezkednek, nem láttam, hogy ő is körelőnyt csinált. Amikor áthaladtunk a célvonalon és felrakta a kezét, csak akkor jöttem rá, hogy ő lett a bajnok és nem én” – ismeri el bánkódva.

„A kerékpársportban képzelem el a jövőmet”

A 31 éves Lovassy beavatott minket jövőbeli terveibe is. A visszavonulásával kapcsolatban egyelőre semmi sincs kőbe vésve – „nem mondom, hogy nem fogom év végén abbahagyni, de azt se, hogy igen” –, sok múlhat az olimpiai kvalifikáció sikerességén. Hiába érzi úgy, hogy lehetne még néhány év a karrierjében, a változatlanul siralmas hazai körülmények elbizonytalanítják.

„Még nem érzem azt, hogy gyengülnék, sőt, ha megnézem, hogy kik azok, akik a pályakerékpározás élvonalához tartoznak, ők nagyjából mind az én korosztályom.”

„Ettől függetlenül nem biztos, hogy nekifutnék úgy egy újabb olimpiai ciklusnak úgy, hogy továbbra sincs pályánk és ugyanezek a feltételek maradnának. Senkinek nem kívánom azt, amit itt mi átélünk, hogy fapálya nélkül kell felkészülnünk a fapályás versenyekre. Ez olyan, mintha egy bokszolót úgy küldenének a ringbe, hogy a mind a két keze hátra van kötve.”

Ellenben az élsporttól való visszavonulását követő időszakról magabiztosan nyilatkozott: „Mindenképp szeretnék a sportág közelében maradni, már csak akár az öcsém [Lovassy Patrik Rómeó ígéretes junior versenyző] miatt is. Szívesen foglalkoznék vele, vagy más fiatal versenyzőkkel, gyerekekkel. Nem is feltétlenül edzőként, hanem például megszerettetni velük a kerékpározást, megtanítani nekik az alapvető technikákat. Abszolút a kerékpársportban képzelem el a jövőmet. Nem is tudnám elképzelni, hogy mást csináljak.”

Hozzászólások