Tokió 2020 - Akár két évet is csúszhat a 2020-as tokiói olimpia
Akár két évet is csúszhat a 2020-as tokiói olimpia
Fotó: Europress/AFP

Akár két évet is csúszhat a 2020-as tokiói olimpia

Németh DánielNémeth Dániel
2020/03/24 12:17
Egyre több kritika éri a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot és a tokiói szervezőbizottságot, amiért - lényegében az összes jelentősebb sporteseménnyel ellentétben - kitartanak a 2020-as nyári olimpia megrendezése mellett. Bár vasárnap este a NOB tett egy óvatos ígéretet, miszerint pár héten belül tárgyalnak a halasztásról, ez a jelek szerint nem volt elég, és több ország bojkottot hirdetett. 

Az előző hetekben szinte naponta jelennek meg olyan nyilatkozatok, amelyekben olimpiához köthető személyek kizárták a tokiói játékok elhalasztásának lehetőségét. Ezt az optimista hozzáállást egyszerű narratívával támogatta meg a NOB: az olimpia még messze van, és egy ilyen volumenű esemény túl fontos ahhoz, hogy elhamarkodott döntéseket hozzanak. Múlt hét vasárnap jelent meg az első olyan közlemény, amelyben nyilvánosan elismerte a NOB, hogy terítéken lehet a halasztás, igaz döntést csak négy héten belülre ígért.

Igazságtalan és veszélyes lenne

Való igaz, hogy a tokiói olimpia csak négy hónap múlva kezdődne, azonban még mindig abban a fázisban vagyunk, amikor inkább az események elhalasztása, mintsem a sportélet folytatása van terítéken. Profi tenisztornákat például június elejéig biztosan nem rendeznek, de hasonló a helyzet a Forma-1-ben is, ahol hétfőn jelentették be, hogy elhalasztják a bakui versenyhétvégét, amelyre június 7-én került volna sor. Még ha abból is indulunk ki, hogy nyártól folytatódhatnak a küzdelmek, nagyon kevés idő maradna az összes olimpiai kvóta kiosztására.

Négy héten belül eldőlhet, hogy lesz-e nyáron olimpia | Hosszabbítás

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) négy héten belül döntést hoz a tokiói játékok sorsáról. A NOB végrehajtó bizottsága vasárnap közölte, hogy ebben az időszakban a koronavírus-járvány miatt számításba veszi a seregszemle esetleges elhalasztását is. Thomas Bach, a világszervezet elnöke ugyanakkor közölte, az olimpia törlése nincs napirenden. "Az emberéletek mindennél fontosabbak, az olimpiarendezésnél is.

A NOB előszeretettel hangoztatja, hogy a sportolók érdekeit tekinti elsődleges fontosságúnak, az eddigi lépések azonban nem ezt mutatták. Az olimpiát akkor sem lehetne igazságosan megrendezni, amennyiben július végére a világ minden részén megszűnne a járványhelyzet, ugyanis vannak olyan országok, amelyekben nincsenek meg a felkészüléshez szükséges feltételek. De nem ez az egyetlen probléma. Önmagában az edzéseknek is megvannak a járványügyi kockázatai, vagyis a sportolóknak választaniuk kellene az olimpiai részvétel és egészség között.

"Nem az a lényeg, hogy mi lesz négy hónap múlva" - írta Katerina Stefanidi, a görögök olimpiai bajnok rúdugrója. "Hanem az, hogy most milyen a helyzet. A NOB azt szeretné, hogy kockáztassuk a saját, a családunk és a köz egészségét a napi edzésmunkával? Ma sodornak ezzel minket veszélybe, és nem négy hónap múlva."

Érdemes lenne végiggondolni, hogy milyen olimpiát lehetne megrendezni 2020-ban. A fentebb említett dilemma miatt valószínűleg tömegével mondanák le sportolók a részvételt, sőt, egész nemzetek hiányoznának a mezőnyből. Mások a mostoha edzéskörülmények és a versenyek nélküli felkészülés után formán kívül érkeznének Tokióba, ami még inkább irreális eredményekhez vezetne. Bizonyos sportágak pedig teljesen kieshetnének a kvalifikációs rendszer vagy csapatsportok esetén a klubszezon miatt.

Szakértők szerint veszélyes

Kínában és Japánban egyaránt sikerült jelentősen lassítani, vagy akár megállítani a vírus terjedését, talán ez is szerepet játszhatott a NOB optimizmusában. Világviszonylatban azonban egyre több helyen üti fel a fejét a betegség, folyamatosan nő a fertőzöttek száma, és az Egészségügyi Világszervezet nemrég megállapította, hogy már Európa a járvány epicentruma. Az előzetes elemzések szerint az Egyesült Államokban is súlyosbodhat a helyzet, az amerikai járványvédelmi központ úgy számol, 160-214 millió ember is megfertőződhet az országban.

Egy olimpiához hasonló megaesemény, amit rendszerint a világ minden részéről látogatnak emberek, tökéletes feltételeket teremt a vírus további terjedéséhez, vagyis az olimpia megrendezése esetén fennállna a veszély, hogy Tokió rövid időn belül a legfertőzöttebb területek egyike lenne.

Olaszországban még mindig súlyos a helyzet. -Olaszországban még mindig súlyos a helyzet. - Fotó: Europress/AFP

A 2012-es olimpia szervezőbizottságának egyik tagja a Guardiannek azt mondta, muszáj mérlegelni, hogy mi történne a japán egészségüggyel, ha egyik napról a másikra feltűnne milliónyi turista, többek között olyan országokból, amelyekben épp tombol a koronavírus. Ugyanez a helyzet a sportolók esetében is, ráadásul elegendő akár egyetlen fertőzött, hogy az olimpikonok veszélybe kerüljenek, az olimpiai falu ugyanis meglehetősen sűrűn lakott, a szobákon kettő-négy fő osztozik rendszerint. Egy ilyen közegben villámgyorsan terjedhetne a betegség.

A bojkottal eldőlt

Világszerte egyre többen próbálták jobb belátásra bírni a NOB-ot. Az olimpia elhalasztását kérte a Szlovén Olimpiai Bizottság, a norvég sportot felügyelő NIF, az elsők között szólalt fel Nic Coward, a Brit Atlétikai Szövetség első embere, de az Egyesült Államokból érkeztek kritikák, köztük az úszó és atlétikai csapattól. Egy felmérés szerint az amerikai sportolók 70%-a mondta azt, hogy támogatná az olimpia elhalasztását, többen, köztük az olimpiai bajnok Ashton Eaton és Nathan Adrian, Twitteren érveltek a halasztás mellett.

Minden bizonnyal ezek provokálták ki a NOB vasárnapi bejelentését, miszerint négy héten belül döntést hoz arról, elhalasztják-e a játékokat. Mindenesetre a közleményből az is kiderült, hogy "nincs napirenden" az olimpia törlése, és bíznak abban, hogy megrendezhetik az eseményt. "Japánban jelentős javulás történt, az emberek boldogan várták az olimpiai lángot. Ez megerősíti a NOB hitét a japán házigazdákban, és hogy a NOB bizonyos biztonsági intézkedésekkel megrendezhetné az olimpiát, szem előtt tartva valamennyi résztvevő egészségét."

Hétfőn azonban három olimpiai bizottság is bejelentette, hogy nem küld sportolót az olimpiára, amennyiben ezen a nyáron megrendezik azt. Elsőként Kanada döntött így, nem sokkal később Ausztrália is csatlakozott a bojkotthoz, végül Nagy-Britannia közölte, hogy nem lesz csapata az olimpián. Ezzel gyakorlatilag sarokba szorították a NOB-ot, főleg, hogy várhatóan többen is csatlakozni fognak a játékokat bojkottáló nemzetekhez. Innentől már inkább az a kérdés, mikor pótolják a tokiói olimpiát. 

Két évet is csúszhat

Dick Pound, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik tagja a USA Todaynek elmondta, hogy az olimpia elhalasztásáról gyakorlatilag megszületett a döntés, a részleteket azonban még csak most dolgozzák ki. Három lehetőség szivárgott ki. Az egyik verzió szerint az olimpiát még az idén megrendeznék, csak épp ősszel, ami az időjárás szempontjából egyébként is kedvezőbb lenne. Ezt elsősorban a csapatsportok és a televíziós társaságok miatt nehéz kivitelezni, ugyanis több eseménnyel is ütközne az olimpia.

Dick Pound szerint idén júliusban biztosan nem lesz olimpia. -Dick Pound szerint idén júliusban biztosan nem lesz olimpia. - Fotó: Europress/AFP

A második forgatókönyv alapján az olimpia hasonló sorsra jutna, mint a labdarúgó Európa-bajnokság, azaz egy évvel később bonyolítanák le. Ez a megoldás elegendő időt biztosítana a versenyzőknek a felkészülésre, illetve jelentős kompromisszumok nélkül befejezhetnék a kvalifikációs eseményeket. Ehhez viszont a versenynaptárat alaposan át kellene alakítani, hiszen 2021 nyarán vizes-világbajnokságot és atlétikai vb-t is rendeznek, ami ütközéseket eredményezhetne.

Nem lehet kizárni azt a lehetőséget sem, hogy a tokiói olimpiára csak 2022-ben kerül sor. A rendelkezésre álló idő tekintetében ez tűnik a legkényelmesebb megoldásnak, hiszen várhatóan a járvány addigra lecseng, és más nemzetközi sporteseményekkel sem ütközne az olimpia. Ez a változat ugyanakkor nagy kihívás elé állítaná a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, hiszen 2022-ben téli olimpia is lesz Peking rendezésében, vagyis pár hónapon belül két jelentős eseményt kellene megszervezni.  

Kivárásra játszanak

Hogy miért nem született döntés a tokiói olimpia sorsáról, arra a BBC cikke adhat választ. A brit közszolgálati médium információi szerint egyfajta "csirkejáték" zajlik a NOB és a tokiói szervezőbizottság között, mivel mindkettő ódzkodik attól, hogy megtegye az első lépést a halasztás irányába. Az a fél ugyanis, amelyik elkötelezi magát az olimpia átszervezése mellett, jogilag kényes helyzetbe kerülhet a hét évvel ezelőtt megkötött szerződés (host city contract) megszegése miatt.

"Az a fél, amelyik lemondja vagy elhalasztja a megállapodást, hacsak nem közös megegyezéssel történik, megvádolható a szerződés megszegésével, ezáltal hatalmas kártérítésre kötelezhetik" - mondta a BBC által megkérdezett jogász.

Az Egyesült Államok is az olimpia halasztása mellett áll | Hosszabbítás

Az Egyesült Államok Olimpiai és Paralimpiai Bizottsága (USOPC) is csatlakozott azon szervezetekhez, amelyek a koronavírus-járványban a halasztást tartják a legjobb megoldásnak a tokiói nyári olimpia esetében. Az USOPC a sportolóitól kapott visszajelzések alapján hétfői közleményében jelezte: a széleskörű válaszok alapján a legfontosabb következtetés az, hogy a kiírt időpontban, azaz július 24.

Hozzá kell tenni, hogy a NOB-nak a szerződés értelmében joga van lefújni az olimpiát, amennyiben a rendezők nem teljesítették az infrastrukturális feltételeket, vagy mondjuk veszélyben van a résztvevők biztonsága. Tekintettel a járványügyi helyzetre, ez utóbbi mindenképpen jogalapot adhatna az olimpia felfüggesztésére, csakhogy szakértők szerint a NOB tart a szponzorok kártérítési igényeitől. Ebből a szempontból a nemzetek visszalépése kényelmes helyzetbe hozhatja a bizottságot, ugyanis jogosan érvelhet az olimpiarendezés ellehetetlenülése mellett. 

Hozzászólások