Napi - Szalai gyomorpanaszok miatt nem utazott vissza klubjához, a breaktánc olimpiai szám lehet
Szalai gyomorpanaszok miatt nem utazott vissza klubjához, a breaktánc olimpiai szám lehet
Fotó: Europress/AFP

Szalai gyomorpanaszok miatt nem utazott vissza klubjához, a breaktánc olimpiai szám lehet

HosszabbitásHosszabbitás
2019/03/27 22:59

A NOB igazgatótanácsa is javasolja a breaktánc programba kerülését. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) igazgatótanácsa szerdán elfogadta a szervezők javaslatát, miszerint a breaktánc szerepeljen a 2024-es párizsi olimpia műsorán. A szervezőbizottság február 21-én jelentette be, hogy javasolja a breaktánc felvételét a programba, továbbá szeretné műsoron tartani a sportmászást, a hullámlovaglást és a gördeszkázást, amelyekben először 2020-ban a tokiói játékokon avatnak bajnokokat. A NOB ügyvezetése szerdán az utóbbi javaslatot is elfogadta. A téma napirenden lesz a NOB júniusi ülésén, majd az igazgatótanács 2020 decemberében hozza meg a végső döntést. A testület szerdán megállapodott, hogy a továbbiakban is igyekszik elősegíteni az észak- és a dél-koreai sportolók, valamint sportvezetők együttműködését. A 2030-as téli és a 2032-es nyári olimpia kapcsán létrehoztak egy eseti bizottságot, amely megvizsgálja, hogyan lehet a gyakran költséges, és politikailag népszerűtlen rendezést rugalmasabbá és vonzóbbá tenni. A NOB ezt követően bátoríthat, felkérhet egy várost vagy egy régiót a pályázat benyújtására.

Kikapott Olaszországban az Eger. Az Eger a papírformának megfelelően 11-6-ra kikapott az olasz Brescia otthonában a férfi vízilabda Bajnokok Ligája 11. fordulójában szerdán. Dabrowski Norbert együttesének már csak matematikailag van esélye arra, hogy bejusson a legjobb négy közé csoportjában, s azzal kiharcolja a hannoveri Final Eightben való szereplést.

Federer magabiztosan jutott a negyeddöntőbe. A háromszoros bajnok Roger Federer bejutott a negyeddöntőbe a Miamiban zajló keménypályás tenisztornán, miután szerdán két sima játszmában jobbnak bizonyult az orosz Danyiil Medvegyevnél. A 4. helyen kiemelt játékos 1 óra és 3 perc alatt kerekedett riválisa fölé, akit harmadik összecsapásukon is legyőzött. A svájci teniszező az első szettben egyszer, a másodikban kétszer vette el ellenfele szervajátékát, miközben egyszer sem veszítette el a sajátját. Federer negyeddöntős ellenfele a 6. helyen kiemelt dél-afrikai Kevin Anderson lesz.

Madridi rangadót rendeznek nyáron New Jerseyben. A Real Madrid és az Atlético Madrid július 26-án a New Jersey-i MetLife Stadionban mérkőzik meg a Nemzetközi Bajnokok Kupája (ICC) idei kiírásában. A sorozat szervezőinek szerdai bejelentése alapján a hetedik szezonban 18 mérkőzést rendeznek, és 12 klub lesz majd látható az amerikai, ázsiai és európai helyszíneken. A nyitómérkőzésre Chicagóban kerül sor július 16-án, amikor az AS Roma a mexikói Chivas de Guadalajarával találkozik. Kilenc nappal később a Manchester United és a Tottenham Hotspur csap össze Sanghajban, míg a záró felvonás augusztus 10-én az Atlético Madrid-Juventus találkozó lesz Stockholmban. A sorozat - amelyben idén még az Arsenal, a Bayern München, az AC Milan, az Internazionale és a Benfica érintett - az európai nagycsapatoknál a nyári felkészülés szerves része.

Nem volt esélye a Ferencvárosnak Barcelonában. A Ferencváros 8-5-re kikapott a Barceloneta otthonában a férfi vízilabda Bajnokok Ligája 11. fordulójában.

Simán nyert a Szolnok. A Szolnok sima győzelmet aratott a vendég Spandau Berlin együttese felett a férfi vízilabda Bajnokok Ligája 11. fordulójában.

Halep elődöntős. Simona Halep az elődöntőbe jutott a Miamiban zajló keménypályás tenisztorna női vversenyében, miután szerdán két játszmában legyőzte a kínai Vang Csiangot.   A második kiemelt román játékos és a 18. helyen rangsorolt kínai ellenfelének mérkőzése 1 óra 39 percig tartott, előbbi hatszor, utóbbi hétszer veszítette el a szervajátékát. Halep ellenfele az előddöntőben a Karolina Pliskova (5.)-Marketa Vondrousova cseh párharc továbbjutója lesz.

Milák mögött Kenderesi lett a második 200 méter pillangón, Hosszú kikapott.Milák Kristóf mögött Kenderesi Tamás lett a második a Debrecenben zajló úszó országos bajnokság szerdai slágerszámában, férfi 200 méter pillangón, így ő indulhat nyáron a dél-koreai Kvangdzsuban rendezendő világbajnokságon. Ebben a számban négy magyar is elérte az A szintet, az Európa-bajnok Miláké és az olimpiai bronzérmes Kenderesié volt a két legjobb idő, utóbbi glasgow-i eredményét próbálta felülmúlni Biczó Bence és Cseh László a vb-indulásért. A 19 éves Milák már az első hossz után kiemelkedett a mezőnyből, őt Kenderesi követte, a másik hat úszó jócskán lemaradva fordult. A honvédos úszó tempóját végig bírta pécsi riválisa, sőt a végén meg is közelítette, így a harmadik Biczónak és a negyedik Csehnek esélye sem volt. Kenderesi viszont 1:53.42 perccel új egyéni csúcsot úszott, amivel mindössze 23 századdal kapott ki Miláktól. A nyitónap nagy meglepetése, hogy Hosszú Katinka csupán harmadik lett 200 méter pillangón az Európa-bajnok Kapás Boglárka és Szilágyi Liliána mögött, így a háromszoros olimpiai bajnok nem indulhat ebben a számban a vb-n.

Nyolcvan millió euróért vett világbajnok francia védőt a Bayern München. Nyártól a Bayern München labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Lucas Hernandez. A német bajnok szerdai bejelentése szerint a francia válogatottal tavaly világbajnoki címet nyert védőért klubrekordot jelentő 80 millió eurót (25,6 milliárd forintot) fizet az Atlético Madridnak, és a játékossal 2024 június végéig szóló megállapodást írnak alá. A 23 éves futballista - aki Corentin Tolisso 41,5 millió eurós csúcsát dönti meg - júliusban csatlakozik a müncheniekhez. A Bayern január elején jelentette be Benjamin Pavard szerződtetését, aki szintén a nyáron érkezik az együtteshez. Így a vb-aranyérmes francia válogatott mindkét szélsővédője a bajorokat erősíti majd a következő szezontól.

Szalai gyomorpanaszok miatt nem utazott vissza a klubjához. Szalai Ádám gyomorpanaszok miatt egyelőre nem utazott vissza Budapestről német labdarúgócsapatához, a Hoffenheimhez. Julian Nagelsmann, az együttes vezetőedzője a bajnokság pénteki mérkőzése előtt két nappal a klub honlapján közölte: több játékosára nem számíthat, köztük a magyar válogatott támadóra. "Szalainak gyomorpanaszai vannak, még vissza sem tért Magyarországról. Majd meglátjuk, milyen állapotban lesz pénteken" - nyilatkozta a szakember, aki Andrej Kramaricra térd-, Reiss Nelsonra pedig combizom-sérülés miatt nem számíthat, míg Nico Schulz eltiltott lesz. A Hoffenheim a Bundesliga 27. fordulójának nyitómérkőzésén a Bayer Leverkusent fogadja. Szalai csapata a kilencedik helyen áll, a magyar játékos a bajnoki szezonban eddig 23 találkozón négyszer volt eredményes. Múlt héten a támadó a válogatottban mindkét Európa-bajnoki selejtezőmérkőzést végigjátszotta, vasárnap a világbajnoki ezüstérmes horvátok ellen 2-1-re megnyert találkozón gólt is szerzett.

Földházi Zsófia az UTE-ba igazolt. Földházi Zsófia háromszoros világbajnok öttusázó az Újpesti TE-ben folytatja pályafutását. A 25 éves sportoló szerződtetéséről a lila-fehér klub tájékoztatta az MTI-t szerdán. A versenyző kifejtette: rengeteget köszönhet eddigi klubjának, a KSI-nek, de a tokiói olimpián való minél sikeresebb szereplés érdekében úgy érezte, váltania kell. "Olyan egyesületet kerestem, amelyik komoly hagyományokkal rendelkezik, és biztosítani tudja számomra a sikeres felkészülés feltételeit. A 134 éves Újpesti Torna Egylet ilyen klub" - nyilatkozta a világ- és Európa-bajnok Földházi. Őze István, az újpestiek klubigazgatója kiemelte: örömükre szolgál, hogy Földházi Zsófia a lila-fehérekhez került. "A nagy múltú öttusa-szakosztályunk egy világszintű versenyzővel gazdagodott" - tette hozzá.

MTI

Hozzászólások