Napi - A Liverpool kiütötte a sereghajtó Huddersfieldet, Nadal vért izzadva jutott elődöntőbe
A Liverpool kiütötte a sereghajtó Huddersfieldet, Nadal vért izzadva jutott elődöntőbe
Fotó: Europress/AFP

A Liverpool kiütötte a sereghajtó Huddersfieldet, Nadal vért izzadva jutott elődöntőbe

HosszabbitásHosszabbitás
2019/04/26 23:51

Elődöntős a Babos, Mladenovic páros. Babos Tímea és Kristina Mladenovic elődöntőbe jutott a 250 ezer dollár (71 millió forint) összdíjazású isztambuli salakpályás női tenisztorna párosversenyében. Az első helyen kiemelt magyar, francia kettős a pénteki negyeddöntőben szoros csatában elveszítette az első játszmát az Andreea Mitu, Alekszandra Panova román, orosz duóval szemben, a második felvonásban azonban sikerült egyenlítenie, a döntő rövidítésben pedig a továbbjutást is kiharcolta. A mérkőzés 21.30-kor kezdődött, két órával azután, hogy egyesben Mladenovic befejezte 3 óra 19 perces mérkőzését, amelyen kikapott a horvát Petra Martictól. Az elődöntőben a Cornelia Lister, Renata Voracova svéd, cseh párossal mérkőznek Babosék.    

Eredmény, páros, negyeddöntő:
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 1.)-Andreea Mitu, Alekszandra Panova (román, orosz) 6:7 (6-8), 6:3, 10-6 - döntő rövidítés

Azarenka feladta negyeddöntőjét. A fehérorosz Viktorija Azarenka egy játékra volt a győzelemtől, végül azonban fel kellett adnia negyeddöntőjét a 886 ezer dollár (253 millió forint) összdíjazású stuttgarti salakpályás női tenisztornán. A belorusz játékos pénteken 7:5-re megnyerte az első szettet a nyolcadik helyen kiemelt észt Anett Kontaveit ellen, majd a második felvonásban 5:3-ra vezetett, ám ellenfele fordítani tudott. Azarenka - aki április 7-én a monterreyi döntőt sem tudta végigjátszani - a harmadik szettben vállfájdalmak miatt adta fel a meccset.    

Eredmények, negyeddöntő:
Bertens (holland, 6.)-Kerber (német, 5.) 6:3, 6:4Kontaveit (észt, 8.)-Azarenka (fehérorosz) 5:7, 7:5, 3:0-nál Azarenka feladta.

A Liverpool legyőzte a sereghajtót. A Liverpool házigazdaként 5-0-ra legyőzte a sereghajtó Huddersfield Town csapatát az angol labdarúgó-bajnokság 36. fordulójának péntek esti nyitómeccsén. Az első gólt Naby Keita szerezte, majd Sadio Mané és Mohamed Szalah is duplázni tudott. Utóbbinak ez volt a századik mérkőzése a Liverpool színeiben, és immár 69 találatnál jár. A Premier League-ben a 69. találkozóján ötvenedszer volt eredményes. A bajnoki címre hajtó Liverpool sorozatban a tizedik tétmérkőzését nyerte meg. A már biztos kieső Huddersfield egymást követő nyolc vereségnél tart, legutóbbi hét idegenbeli találkozóján kikapott, illetve csak egyszer sikerült gólt szereznie a vendégként lejátszott legutóbbi tíz tétmeccsén.    

Premier League, 36. forduló:
FC Liverpool-Huddersfield 5-0 (3-0)

Kiemeltek sikerei. Mind a négy kiemelt játékos megnyerte a negyeddöntőjét pénteken a 2,7 millió euró (850 millió forint) összdíjazású barcelonai salakpályás férfi tenisztornán. A címvédő és 11-szeres győztes Rafael Nadal a vártnál nehezebben, két szoros csatában győzte le a német Jan-Lennard Struffot, aki kilenc ászt szervált az 1 óra 43 perces meccsen.    

Eredmények, negyeddöntő:
Nadal (spanyol, 1.)-Struff (német) 7:5, 7:5
Thiem (osztrák, 3.)-Pella (argentin) 7:5, 6:2
Nisikori (japán, 4.)-Carballes Baena (spanyol) 6:4, 7:5
Medvegyev (orosz, 7.)-Jarry (chilei) 6:3, 6:4

Hatodszor bajnok a Vasas. A Vasas nyerte a női röplabda Extraligát, miután a döntő harmadik, pénteki mérkőzésén is legyőzte a kupagyőztes Nyíregyházát.    

Eredmény, döntő, harmadik mérkőzés:
Vasas Óbuda-Fatum Nyíregyháza 3-0 (11, 14, 22)

Előnyben az UVSE a döntőben. Az UVSE 13-9-re megnyerte a Dunaújváros elleni döntő pénteki, első összecsapását a női vízilabda ob I-ben.    

Eredmény:
UVSE-Hunguest Hotels - Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics 13-9 (2-0, 5-3, 2-2, 4-4)

Utolsóként Györe jutott elődöntőbe. Györe Lászlóval (Laslo Djere) vált teljessé az elődöntő mezőnye az 586 140 euró (184,6 millió forint) összdíjazású budapesti férfi salakpályás tenisztornán. A szerb színekben versenyző vajdasági magyar játékos a pénteki utolsó negyeddöntős mérkőzésen három szettben múlta felül Nikoloz Baszilasvilit. A világranglistán 33. helyezett Györe az első játszmát elvesztette, a másodikat viszont magabiztosan hozta és a harmadikra is kitartott a lendülete a rangsorban 18. georgiai ellenfelével szemben. A mérkőzés 1 óra 47 percig tartott.    

Eredmények, negyeddöntő:
Györe (szerb, 5.)-Baszilasvili (georgiai, 4.) 3:6, 6:2, 6:3   
Krajinovic (szerb)-Coric (horvát, 2.) 6:4, 7:5
Pierre-Hugues Herbert (francia)-Balázs Attila 6:3, 6:4
Berrettini (olasz)-Cuevas (uruguayi) 6:3, 1:6, 6:3

Neymar három mérkőzésre szóló eltiltást kapott. Három Bajnokok Ligája-mérkőzésre szóló eltiltást kapott, Neymar, a Paris Saint-Germmain labdarúgója. Az európai szövetség (UEFA) azért marasztalta el a brazil támadót, mert közösségi oldalán sértő bejegyzést tett közzé a PSG elvesztett BL-nyolcaddöntője után. A párizsi csapat március 6-án házigazdaként 3-1-re kikapott a Manchester Unitedtől, így hiába nyert előzőleg 2-0-ra, idegenben szerzett kevesebb gólja miatt búcsúzni kényszerült. Sérülése miatt a csatár a lelátóról nézte végig a visszavágót, és nehezen viselte, hogy a találkozó végéhez közeledve az angol együttes tizenegyeshez jutott. A játékvezetői stábról, a videobíró használatára utalva azt írta: "négy ember, aki semmit nem tud a futballról, és csak a lassításokat nézi".

Szektorbezárásra büntették a magyar szövetséget. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) büntetése miatt a Magyarország-Wales Európa-bajnoki selejtezőt a lehetségesnél háromezerrel kevesebb szurkoló tekintheti meg a helyszínen, Groupama Arénában. A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának pénteki beszámolója szerint az UEFA fegyelmi bizottsága azért szankcionálta a válogatottat, mert szurkolóinak egy csoportja rasszista magatartást tanúsított március 21-én, a Szlovákia-Magyarország selejtezőmérkőzésen.

Leclerc volt a szabadedzés legjobbja. Charles Leclerc volt a leggyorsabb a Forma-1-es Azerbajdzsáni Nagydíj második szabadedzésén. A Ferrari monacói pilótája 1:42.872 perces eredménnyel bizonyult a legjobbnak, megelőzve négyszeres világbajnok csapattársát, a német Sebastian Vettelt. A harmadik időt az ötszörös vb-győztes, a pontversenyben élen álló Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője autózta. Pénteken ez volt az egyetlen gyakorlás az azeri fővárosban, mivel az elsőt előbb félbe kellett szakítani, majd teljes egészében törölték, miután kiderült, hogy a bakui városi pályán nincsenek megfelelően rögzítve a csatornafedelek, amelyek így könnyen károkat okozhatnak a versenyautók padlólemezében. A hivatalosan második szabadedzésig a pályamunkások átvizsgálták a hat kilométeres aszfaltcsíkot, ellenőrizték az összes fedelet, és gondoskodtak azok megfelelő rögzítéséről.

Balázs Attila búcsúzott a negyeddöntőben. Balázs Attila kiesett a negyeddöntőben az 586 140 euró (184,6 millió forint) összdíjazású budapesti férfi salakpályás tenisztornán.

Nem jutott nyolc közé a magyar duó. Az eddig hibátlan magyar kettős kisebb meglepetésre simán kikapott japán ellenfelétől a norvégiai vegyespáros curling-világbajnokság nyolcaddöntőjében, így kiesett. Kiss Zsolt és Palancsa Dorottya a csoportkörben nagyszerűen teljesített, a mezőnyből egyedüliként vereség nélkül zárt. A viadal honlapja szerint a kieséses szakaszban aztán már nem ment ilyen jól a 2013-ban és 2015-ben is világbajnok egységnek. A japánok végig vezettek, s ugyan a hatodik szakasz 3-0-ás megnyerésével 5-4-re felzárkózott a magyar páros, a hetedik és a nyolcadikban ismét a rivális volt jobb, s végül 9-4-re győzött. Kiss Zsolt és Palancsa Dorottya ezzel befejezte szereplését Stavangerben, ám a legjobb 16 közé jutással Magyarország biztosan indulhat jövőre, az immár olimpiai kvalifikációs vb-n.

MTI

Hozzászólások