Napi - A Juventus támadója három hónapig nem játszhat, sorozatban hetedszer nyert a Fehérvár AV19
A Juventus támadója három hónapig nem játszhat, sorozatban hetedszer nyert a Fehérvár AV19
Fotó: Europress/AFP

A Juventus támadója három hónapig nem játszhat, sorozatban hetedszer nyert a Fehérvár AV19

HosszabbitásHosszabbitás
2018/12/28 23:30

Az UEFA és a FIFPro is elítélte a milánói rasszista botrányt. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) és a hivatásos labdarúgók nemzetközi szakszervezete (FIFPro) közös közleményben ítélte el a szerdai Internazionale-Napoli olasz bajnoki mérkőzésen történt rasszista botrányt.

Oxlade-Chamberlain tavasszal visszatérhet a pályára. Alex Oxlade-Chamberlain, a Liverpool FC és az angol válogatott labdarúgója tavasszal visszatérhet a pályára súlyos térdsérülését követően. "Nincs rajta nyomás, de úgy tűnik, február végén vagy március elején ismét teljes értékű edzésmunkát végezhet, és reméljük, még ebben az idényben visszatérhet a pályára" - mondta a klub pénteki sajtótájékoztatóján Jürgen Klopp vezetőedző. A 25 éves középpályás áprilisban az AS Roma elleni Bajnokok Ligája-elődöntő első mérkőzésén sérült meg súlyosan, amikor egy szerelési kísérletnél balszerencsésen ütközött Alekszandar Kolarovval. Az esetnél az angol futballista térde hátrafeszült, majd láthatóan komoly fájdalmakkal küzdött, és a hosszú percekig tartó ápolás után hordágyon vitték el a pálya mellől. Nyolc nappal később megoperálták a keresztszalagját, majd Klopp július közepén azt nyilatkozta, hogy szinte biztosan ki kell hagynia az egész idényt. A német edző most elárulta, Oxlade-Chamberlain már elkezdhette a futóedzéseket, és az első jelek szerint jól reagált a sérült térde. A listavezető, és a Premier League mezőnyében egyedüliként veretlen Liverpool szombaton az Arsenalt fogadja.

Sorozatban hetedszer nyert a Fehérvár AV19. A Fehérvár AV19 hazai pályán 5-2-re legyőzte a listavezető Vienna Capitals csapatát az osztrák jégkorongliga (EBEL) alapszakaszának pénteki játéknapján. A magyar csapat sorozatban hetedik alkalommal nyert a regionális nemzetközi bajnokságban - házigazdaként legutóbb november 13-án veszített -, és 18 győzelemmel, illetve 14 vereséggel a tabella hatodik helyén áll.    

Eredmény:
Fehérvár AV19-Vienna Capitals (osztrák) 5-2 (0-0, 2-0, 3-2)

Cuadradót megműtötték, három hónapig nem játszhat. Artroszkópos térdműtétet hajtottak végre Juan Cuadradón, a Juventus kolumbiai labdarúgóján, akire várhatóan három hónapos kihagyás vár. A 30 éves támadó bal térdében a porcot operálták meg, és bár a torinói csapat honlapjának pénteki közleménye arról nem számol be, pontosan milyen hosszú kihagyás vár a játékosra, az olasz sajtó szerint három hónapig lesz harcképtelen. Mindez azt jelenti, hogy Cuadrado nem lehet ott együttese Atlético Madriddal szembeni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőjén. A kolumbiai labdarúgó a mostani idényben 11 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a Serie A-ban veretlenül listavezető Juventusban, és egy gólt szerzett.

Megerősítették posztján az AC Milan vezetőedzőjét. Megerősítették posztján Gennaro Gattusót, az AC Milan labdarúgócsapatának vezetőedzőjét.

Djokovic győzött, Nadal kikapott Abu-Dzabiban. A világelső szerb Novak Djokovic győzött, a spanyol Rafael Nadal viszont kikapott az Abu-Dzabiban zajló bemutató tenisztorna pénteki játéknapján. A torna honlapja szerint Djokovic az orosz Karen Hacsanov ellen nyert 6:4, 6:2-re, 64 perc alatt, Nadal pedig a dél-afrikai Kevin Andersontól kapott ki 4:6, 6:3, 6:4-re, 1 óra 52 perces meccsen. A két győztes szombaton a döntőben találkozik egymással, a két vesztes pedig a harmadik helyért mérkőzik. Az ötödik helyen a dél-koreai Csung Hjeon végzett az osztrák Dominic Thiem legyőzésével.

Radja Nainggolan visszakerült az Inter keretébe. A belga Radja Nainggolan öt nap után visszakerült az Internazionale labdarúgócsapatának keretébe, és szombaton, a 19. fordulóban valószínűleg ismét pályára léphet. Luciano Spalletti vezetőedző állítólag azért száműzte vasárnap a középpályást, mert több alkalommal késett az edzésről, így szerdán a Napoli elleni győztes rangadón nem is játszott. A szakvezető pénteken elmondta, kevés idő telik el a két meccs között, így néhány helyen változtatnia kell az összeállításon, ezért Nainggolan szombaton az Empoli otthonában ismét lehetőséget kaphat.

Vlhova első sikere óriás-műlesiklásban. Petra Vlhova győzött óriás-műlesiklásban a női alpesisízők pénteki világkupa-viadalán az ausztriai Semmeringen. A műlesikló-specialista szlovák versenyző első sikerét aratta a szakágban, összességében pedig ötödször nyert vk-állomást. Másodikként a német Viktoria Rebensburg, harmadikként a francia Tessa Worley végzett. Az összetett világkupát vezető, s az első futam után még vezető amerikai Mikaela Shiffrin nem fért fel a dobogóra, ötödikként zárt.    

Eredmények, női óriás-műlesiklás:
1. Petra Vlhova (szlovák) 2:04.72 perc (1:02.38 perc/1:02.34 perc)
2. Viktoria Rebensburg (német) 2:05.17 (1:02.96/1:02.21)
3. Tessa Worley (francia) 2:05.32 (1:02.76/1:02.56)

Kettős olasz siker férfi lesiklásban. Az olasz Dominik Paris nyerte a férfi alpesi sízők pénteki lesikló világkupaversenyét az olaszországi Bormióban. Paris mögött második helyen honfitársa, Christof Innerhofer végzett, míg a harmadik a szám világbajnoki címvédője, a svájci Beat Feuz lett. Paris karrierje tizedik vk-győzelmét aratta, Bormióban a harmadikat. A szlovén Klemen Kosi a 3270 méteres pálya alsó szakaszán bukott, mentőhelikopterrel vitték kórházba.    

Eredmények:
1. Dominik Paris (olasz) 1:55.21 perc
2. Christof Innerhofer (olasz) 1:55.57
3. Beat Feuz (svájci) 1:55.73

MTI

Hozzászólások