Forma 1 - Rosberg rajt-cél győzelmet aratott Monacóban
Rosberg rajt-cél győzelmet aratott Monacóban
Fotó: Europress/Getty

Rosberg rajt-cél győzelmet aratott Monacóban

Farkasvölgyi GáborFarkasvölgyi Gábor
2014/05/25 17:45

Nem történt meglepetés a Forma 1-es Monacói Nagydíjon: az idén a többiek által megközelíthetetlennek tűnő Mercedesek a hercegségben is kettős győzelmet arattak. Az első helyen Nico Rosberget intették le, így a német rajt-cél győzelmet aratott, akár csak tavaly. A második helyen Lewis Hamilton ért célba, akit a harmadik helyen a Red Bull ausztrál versenyzője Daniel Ricciardo követett. A világbajnoki pontversenyben Rosberg átvette a vezetést, a konstruktőrök között pedig a Mercedes immáron utcahosszal vezet, lévén az idénynyitó óta sorozatban ötödszörre dupláztak.

A Monacói Nagydíj nem hazudtolta meg önmagát, már az első körben be kellett küldeni a Safety Cart, miután Jenson Button „falhoz vágta” Sergio Perezt. A nem várt szünetet többen kihasználták és gyorsan lecserélték a szuperlágy gumikat. A rajtot amúgy tökéletesen kapta el Nico Rosberg, csapattársa, a második helyről rajtoló Lewis Hamilton nem tudta megtréfálni. A legboldogabb azonban Kimmi Räikkönen lehetett, aki Alonsót és Vettelt is megelőzte és a negyedik helyig ugrott előre. A 4. kör végén Sebastian Vettel autójából elment az erő, majd a nem sokkal később – a 8. körben – elbúcsúztunk a vb-címvédőtől, aki feladni kényszerült a futamot.

Az élmezőnyben a 26. körig semmi különös nem történt, Hamilton olykor feljött Rosberg nyakára, ám előzési pozícióig sosem tudott jutni. A többiek nagyon messze voltak tőlük, a mezőnyből senki sem tudta tartani a Mercik diktálta tempót. A folytatásban Suttil kicsúszása szolgáltatott némi izgalmat, amely után a biztonsági autót ismét be kellett küldeni.

A mezőny természetesen kapva kapott az alkalmon és kiállt kereket cserélni. köztük Rosberg és Hamilton is, igaz utóbbi ezt követően percekig azon „rugózott”, hogy miért nem előbb hívták ki, hiszen azzal eltértek volna a csapattárs taktikájától.

A boxlátogatások után az első hat helyen sorrendben Rosberg, Hamilton, Ricciardo, Alonso, Felipe Massa, Kevin Magnussen és Jean-Eric Vergne száguldott. A nagy vesztes Räikkönen volt, aki egy kisebb karambolt követően ismét kiment a boxba, és végül a 14. helyre esett vissza.

Négy-öt kört követően kiállt a Safety Car, Vergne pedig szinte követte a boxba, ugyanis áthajtásos büntetést kapott, mert a kerékcserénél hajmeresztő mutatvánnyal vágott be Magnussen elé, majdnem balesetet okozva ezzel.

Az élen Rosberg és Hamilton újfent tetemes előnyre tett szert, előbbi nem tudta lerázni csapattársát, ám az angol egyszer sem tudta veszélyeztetni a német pozícióját. A 42. körben azonban a Mercedes boxból figyelmeztetést kapott Rosberg, hogy amennyiben szeretné befejezni a versenyt, figyeljen a fogyasztásra. Hamilton nyolc tizedre volt ekkor tőle, ám Rosberg nem esett kétségbe, Jenson Buttont idéző stílusra váltott át: figyelt az autóra, de megtartotta a sebességét is, így Hamiltont maga mögött tudta tartani.

Az angol ráadásul a 66. körben váratlanul lelassult, mint kiderült a bal szemét annyira irritálta a sisakjába beszálló por és kosz, hogy nem nagyon látott vele. Hamilton látása rövid időn belül megjavult ugyan, ám a verseny váratlan izgalmakat tartogatott számára azzal, hogy Ricciardo megérkezett mögé.

Végül a 2008-as világbajnok maga mögött tudta tartani az ausztrált, ám négyes győzelmi sorozata megszakadt, ugyanis Nico Rosberget időközben leintették az első helyen. Hamilton így másodikként zárt, ugyanakkor 2008-as győzelme után először állhatott fel a – Monacóban – képzeletbeli dobogóra, igaz ez számára most sovány vigasz.

Daniel Ricciardo viszont bizonyára nagyon örült, hiszen túl azon, hogy ismét csapattársa, Sebastian Vettel előtt zárt, az ausztrál sorozatban a második versenyén végzett harmadikként. A nap hősének járó képzeletbeli díj azonban nem nekik, hanem Jules Bianchinak jár, aki a 9. helyen ért be, ezzel megszerezve a Marussia első pontjait.

Ami pedig Nico Rosberget illeti, mostani győzelmével átvette a vezetést a világbajnoki összetettben, ráadásul Monacóban olyan bravúrt hajtott végre, amelyet legutóbb Ayrton Sennától láthatott csak a közönség. A német rajt-cél győzelmet aratott, csakúgy mint egy évvel ezelőtt, erre pedig legutóbb (1990 és 1991) a brazil legenda volt képes.

A papírforma tehát Monacóban sem borult, a Mercedesek továbbra is megközelíthetetlenek, sorozatban hatodik győzelmüket aratták, és immáron ötödszörre dupláztak. Az F1 mezőnye legközelebb Kanadába utazik, az eddig látottakból nem valószínű, hogy számottevő változás történik, Hamilton és Rosberg továbbra is más dimenzióban versenyeznek a többiekhez képest.

Monacói Nagydíj - végeredmény:

1. Nico Rosberg - Mercedes

2. Lewis Hamilton - Mercedes

3. Daniel Ricciardo - Red Bull-Renault

4. Fernando Alonso - Ferrari

5. Nico Hulkenberg - Force India-Mercedes

6. Jenson Button - McLaren-Mercedes

7. Felipe Massa - Williams-Mercedes

8. Romain Grosjean - Lotus-Renault

9. Jules Bianchi - Marussia-Ferrari

10. Kevin Magnussen - McLaren-Mercedes

11. Marcus Ericsson - Caterham-Renault

12. Kimi Raikkonen - Ferrari

13. Kamui Kobayashi - Caterham-Renault

14. Max Chilton - Marussia-Ferrari

leggyorsabb kör: Kimi Räikkonen (finn, Ferrari) 1:18.479 p

pole pozíció: Nico Rosberg

A világbajnoki összetett állása (6 futam után, még 13 van hátra):

1. Nico Rosberg 122 pont

2. Lewis Hamilton 118

3. Fernando Alonso 61

4. Daniel Ricciardo 54

5. Nico Hülkenberg 47

6. Sebastian Vettel 45

7. Valtteri Bottas 34

8. Jenson Button 31

9. Kevin Magnussen 21

10. Sergio Perez 20

11. Felipe Massa 18

12. Kimi Räikkonen 17

13. Romain Grosjean 8

14. Jean-Eric Vergne 4

15. Danyiil Kvjat 4

16. Jules Bianchi 2

Konstruktőri világbajnokság állása:

1. Mercedes 240 pont

2. Red Bull 99

3. Ferrari 78

4. Force India 67

5. McLaren 52

6. Williams 52

7. Lotus 8

8. Toro Rosso 8

9. Marussia 2

Hozzászólások