Forma 1 - "Továbbra sincs válságban a Ferrari" - véli a csapatfőnök
"Továbbra sincs válságban a Ferrari" - véli a csapatfőnök
Fotó: Europress/AFP

"Továbbra sincs válságban a Ferrari" - véli a csapatfőnök

Németh DánielNémeth Dániel
2020/09/09 14:10
Zsinórban második versenyhétvégéjén nullázott a Ferrari, az idei első hazai versenyén ráadásul egyik autójával sem ért célba. Mattia Binotto csapatfőnök azonban visszautasította, hogy válságról lenne szó, inkább csak egy sima rossz hétvége csúszott be a csapatnak, és abban bíznak, hogy a szezon legrosszabb részét sikerült maguk mögött hagyniuk.

Sebastian Vettel a fékrendszer meghibásodása, Charles Leclerc vezetői hiba miatt nem tudta befejezni a monzai versenyhétvégét, amelyen akár komoly pontokat is szerezhetett volna a csapat az első Safety Car-időszak után. Ugyan a Ferrari a Belga Nagydíjhoz hasonlóan az Alfákkal küzdött a középmezőnyben a verseny első felében - többnyire eredménytelenül - Leclerc váratlanul az élmezőnyben találta magát a korai kerékcseréjének és a célegyenes elején félreállított Haas Ferrari miatt beküldött biztonsági autónak köszönhetően.

Általában a Safety Car azoknak kedvez, akik későbbre tartogatják a kerékcserét, hiszen így kvázi időveszteség nélkül letudhatják a kiállást, azonban a boxutca lezárása miatt ezt nem tehették meg szabályosan a versenyzők. Így találta magát hirtelen az élmezőnyben Leclerc, aki az újraindítást követően mindkét Alfát megelőzte, úgy tűnt tehát, hogy ponttal távozhat Monzából a Ferrari. A monacói azonban a Parabolicában túl korán lépett a gázra, és jócskán 200 fölötti sebességnél a gumifalba csapódott.

A balesetet szerencsére sérülés nélkül megúszta, utólag pedig nem keresett kifogásokat, magára vállalta a hibát. "Elveszítettem az autó hátulját, az én hibám volt. Őszintén szólva nehéz volt ez a verseny, nagyon szenvedtem a lágy gumikon. Először azt gondoltam, hogy balszerencsénk volt a Safety Carral, de lezárták a boxot, szóval mégis jól jöttünk ki belőle. Utána a kemény gumikkal is ugyanúgy küzdöttem. Sokat bajlódtunk az egyensúllyal. Nagyon nehezen vezethető az autó, de ilyen az élet, Mugellóban keményen fogjuk nyomni."

Az idei szezonban a Ferrari legfeljebb a negatív rekordjaihoz került közel, a spái versenyen például a célbaérés ellenére mindkét pilóta nullázott, amihez hasonló 2010 óta nem történt meg a Ferrarival. Monzában pedig ezt megelőzően 1995-ben fordult elő legutóbb, hogy egyik autóval sem jutott el a célig a csapat. A mostani nullázással ráadásul a konstruktőrök versenyében visszacsúszott a Ferrari a hatodik helyre, a hétvégét futamgyőzelemmel záró Alpha Tauri pedig 14 pontra megközelítette a csapatot.

"Múltkor azt gondoltam, hogy nem kerültünk válságba, és most is megerősíteném, hogy nem ez a helyzet" - mondta a kritikák kapcsán Mattia Binotto csapatfőnök. "Azt tudom mondani, hogy ez helytelen következtetés lenne egy nehéz versenyről, különösen egy olyan megbízhatósági problémát követően, mint amilyen Sebnél előfordult. Ez lenne a lehető legrosszabb konklúziója egy nehéz hétvégének. Az a legfontosabb, hogy a jövőbe tekintsünk és ezeket a leckéket megtanuljuk, hogy a csapat ezekből is erősödhessen."

Évekbe telhet, mire feláll a padlóról a Ferrari | Eurosport

Türelmet kért a rajongóktól Mattia Binotto csapatfőnök, szerinte ugyanis a Ferrari feltámadása nem rövid távú folyamat lesz, és évekbe telhet, mire ismét az élmezőnyben láthatjuk a tűzpiros autókat. Az olaszok a háttérben már azon dolgoznak, hogy a jövő évi konstrukció versenyképesebb legyen, azonban az a fő cél, hogy 2022-es szabályváltozásokra felkészüljön a csapat.

A probléma gyökere ugyanaz volt, mint Spában: a Ferrari az egyenesekben nem rendelkezett elegendő tempóval. Binotto szerint felkészültek arra, hogy a versenynaptár két leginkább erőigényes pályáján, Spában és Monzában szenvedni fognak az erőforrásaik miatt. "Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, hogy ezek lesznek a legrosszabb versenyeink. Remélhetőleg a következő egy kicsit jobban alakul. A végén úgyis az számít, hogy ez az autó nem olyan, mint amilyet szeretnénk. Fontos, hogy a jövőre koncentráljunk és haladjunk a fejlesztésekkel."

Hétvégén ismét fontos verseny következik a Ferrari számára, az lesz ugyanis a csapat 1000. versenye az F1-ben, ráadásul a saját pályáján, Mugellóban. "Ez egy újabb lehetőség, egyúttal egy fontos verseny számunkra, az 1000. nagydíj. Karakterében eltér Spától és Monzától, szóval meg még értenünk, mennyire lehetünk versenyképesek ezen a pályán."

via Autosport

Hozzászólások